Nyíregyháza

Világhírűvé vált a Nyíregyházán élő és alkotó építészünk, Bán Ferenc. Az a legújabb hír róla, hogy egy japán cég almanachot állított össze a világ 580 híres építészéről. Ő is szerepel az összeállításban. Persze nem a könyv, hanem a munkája révén vált világhíressé.

Gondoljunk csak arra, hogy az általa tervezett művelődési központban fellépett a világ egyik legjobb, japán származású karmestere, többek közt amerikai és finn közéleti emberek csodálták meg ezt az épületet. S nemcsak ezt. A többi alkotását is, például a mátészalkai színházat. A honfoglalás 1100. évfordulójára tervezett  − de sajnos elmaradt  − világkiállítás szűk létszámú, hétfős tervezőcsoportjához tartozott ő is. Egy bevezetőben kell-e több az érdeklődés felkeltéséhez, a méltatáshoz? (Nem igényli a méltatást. Ő már lehet szerény.) E könyvrészlet írója a bőség zavarával küzd. Olyan gazdag a szakmai életútja Bán Ferencnek, hogy szelektálni kell. Többször is maradandót alkotott.

Túlzás nélkül állítható, hogy sokat tett szűkebb és tágabb hazánkért. S vajon megkapta-e mindezért a kellő erkölcsi és anyagi elismerést? Azt hiszem, találó Arany János Epilógus című versét hasonlatként felemlíteni. A költő itt állítja, hogy néha többet, de gyakrabban kevesebbet kapott az élettől, mint amennyit megérdemelt volna. Itt van például az építész egyik nyilatkozata, amely a Magyar Hírlap ’96. április 13-i számában jelent meg:

„Nem éreztem magam elszigetelve, hozzájutottam olyan feladatokhoz, amelyek miatt nem jelentett hátrányt a vidéki élet. Most már kétségeim vannak, hogy maradnom kellett-e: épülhetett volna néhány jelentősebb épületem. Nem elég jót produkálni, el is kell tudni adni. Nagyon sajnálom például Budán az Európa Szálló és a Businnes Center együttesét, ezt pályázaton megnyertük, de pénz híján nem lett belőle semmi. A Rózsadombon egy világcég székháza is elkészült volna, az sem valósult meg. Vagy annak idején a Nemzeti Színház második díjas terve szerintem talán megoldás lett volna…”

Ennek a Magyar Hírlap-os interjúnak egyébként így szól a bevezetője: „Magyarország leghátrányosabb, keleti régiójában Bán Ferenc olyan építészetet művel, amelynek egy időben Japánból is csodájára jártak. Munkássága azt a szinte hihetetlen lehetőséget példázza, miszerint a minőség ebben az ezredévi pillanatban talán éppen a provinciákon támad fel.”

Örülnünk kell-e, hogy van egy Bán Ferencünk, hogy ő a provinciánkon maradt? Feltétlenül.

 Lássuk, örökítsük meg egy helyen, ebben a könyvben, hogy milyen erkölcsi elismeréseket kapott munkásságáért. Egy díszes oklevelen ez olvasható: „Bán Ferenc Ybl Miklós-díjas építész részére a Kossuth-díjat adományozom. Kelt Budapesten, 1994. évi március hó 15. napján. Göncz Árpád.”

Egy 1986-ban keltezett dokumentumban olvasható: „Bán Ferenc részére a Szabolcs-Szatmár megyében betöltött kiemelkedő középülettervezési tevékenységéért az építési és városfejlesztési alkotások tervezésében és az e területen kifejtett tudományos munkában elért kiemelkedő eredmények elismerésére alapított Ybl Miklós-díj kitüntetést adományozom.”

Egy dokumentum szövege így szól: „Oklevél. Az 1992-ben alapított Magyar Művészeti Akadémia Bán Ferenc építészt a magyar kultúra, művészet, szellemi élet meghatározó, kiemelkedő személyiségét eddigi életműve elismeréseként rendes tagjai sorába hívja és fogadja.”

Köszönő levél, ha úgy tetszik, elbocsátó szép üzenet, amit Barsiné Pataky Etelkától, a világkiállítás főbiztosától kapott 1994. július 22-i keltezéssel. Íme:

„Tisztelt Bán úr! Kérem engedje meg, hogy elbúcsúzzam. Megköszönöm munkáját, támogatását. Büszke vagyok arra, hogy az EXPO 96 a legnagyobb neveket tudta maga mellé állítani.”

A Kritika című folyóirat Bán és Makovecz címmel közölt cikket, amelyből szintén idézünk:

„A tévé építészeti sorozatában egy műsorban mutatta be a nyíregyházi művelődési központot és a sárospataki művelődési ház új épületét. Az előbbit Bán Ferenc, az utóbbit Makovecz Imre tervezte. Ez a két épület a magyar építészet két ellentétes pólusát képviseli: Nyíregyháza a műszaki haladást, a technika nagyratörését, Sárospatak a múlt építészeti értékeinek őszinte tiszteletét.”

S az Opeionban maga Makovecz Imre méltatja neves kollégáját. Így: „Bán Ferenc építészetének színvonala európai mércével mérhető. Érzékenysége és tájékozottsága meghaladja a hazánkban megszokott színvonalat. Nem provinciális.”

Bán Ferenc építész, az „A” Stúdió 90 Kft. ügyvezetője, a Pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola címzetes főiskolai tanára elfoglalt ember. Kevéske szabad idejében a „sűrített” újságot, a Tallózót olvassa, innen merít információkat szeretett hazájáról, s a nagyvilágról.

Neje és két lánya szakmabeli, a harmadik lánya könyvkötő. Stílusosan vallhatja: a jó családi háttérre lehet építeni…

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)