Nyíregyháza

Kevés ember mondhatja el magáról nyugdíjasként, hogy nagyon elfoglalt. Veisz Lászlónak van egy hobbikertje, a Rókabokorban egy gyümölcsöse. Mellette a „Haladás” vadásztársaság gazdasági ügyeit intézi, s amikor megkezdődik a vadászidény  − természetesen  − a puska is kézbe kerül.

A kertvárosi ház körül is mindig van teendő, és ha végképp unatkozna, ott vannak az unokák. Igénylik a törődést és a szeretetet. Ez persze egyáltalán nem baj, sőt, nagyon is jó, mert nem érezheti magát olyannak, mint akit a nyugdíjaztatásával partra vetett az élet.

Rakamazon született 1933-ban. Ötesztendős volt mindössze, amikor meghalt az édesapja. Három fiúgyermek maradt utána és a mérhetetlen gond. Veisz László jól tanult, a polgárit Tokajban kezdte, a középiskolát Debrecenben. Itt is érettségizett, s innen jelentkezett a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemre.

Nagyon nehéz időszakban folytatta tanulmányait, az ötvenes évek közepe volt ez… Az ötvenhatos események kezdetekor hazament, politikailag sohasem volt aktív, mindig jobban érdekelte a szakma. Szerencse is volt ez, nem kellett az aktuális széljáráshoz igazodnia, s ez közismert volt róla. 1957-ben gépészmérnöki diplomát kapott, még abban az évben meg is nősült. Mindketten Csepelre kerültek.

Veisz László a Vas- és Fémművek központi tervező irodájában kapott munkát, a felesége a cég erőművében lett könyvelő. Miután megszülettek a gyerekek  − 1959-ben a fiú, 1961-ben a lány  −, otthon maradt, s azóta is a háztartást vezeti.

Szerencsésnek mondhatja magát, hiszen egészen fiatalon a mélyvízbe dobták. Sokféle feladatot kapott. Részt vehetett például egy szovjetunióbeli csőgyár rekonstrukciójában, ahol rengeteg gyakorlati tapasztalatot szerzett. Öt szép, tartalmas esztendőt töltöttek Csepelen, de hazahúzta őket a szívük.

Igaz, egyelőre a Hajdúsági Iparművekben kapott munkát. Célgépszerkesztő lett. Nem sok ideig tartott az itteni munka, mert egy pályázattal az akkor induló nyíregyházi gumigyárba került a gépészeti osztályra osztályvezetőnek.

1962-ben úgy döntöttek, hogy letelepítik Budapestről a gumigyárat. Ennek a beüzemelése tartozott a feladatai közé. Labdaüzem létesült, 1967-ben a Pálma termékeit telepítették Nyíregyházára.

A legnagyobb fejlesztés 1978-ban indult, ez a mezőgazdasági gumiabroncs-gyártás beindítása volt amerikai Good Rich licenc alapján. A technológia és a gépészeti átvételre 1979-ben kiutazott az USA-ba, ezt később egy újabb tanulmányút követte. Volt még egy távoli utazása. Mivel a kerékpárköpeny gyártását Vietnamba telepítették, két alkalommal kiutazott a helyszínre. A távoli országban olyan élményeket szerzett, amelyeket sohasem lehet elfelejteni, hiszen nincs mindenkinek módja olyan különleges világba csöppenni, mint a vietnami.

A legnagyobb értékű beruházás, melyet Nyíregyházán irányított a szövetmegdolgozó üzem (a kalander) beindítása. Ennek befejezése után kérte a nyugdíjaztatását, 1991-ben. Még maradhatott volna, de fájt neki, hogy több részre szakad a gyár, ő pedig egyben szerette volna látni.

Azok az időszakok maradtak meg benne elevenen, amikor önálló alkotó munkában lehetett része. Bizonyos értelemben szerencse volt, hogy a budapesti központ hagyta a nyíregyházi gyárat önállóan dolgozni. Itt pedig mindig olyan termékeket állítottak elő, amelyeket el lehetett adni itthon is, külföldön is.

Sokszor kellett azzal a nézettel harcolnia, hogy a szabolcsi munkás nem olyan, mint az ország más részein élő. Sohasem értett egyet ezzel. Maga azt tapasztalta, hogy ha megmondják, mit kell csinálni, a szabolcsi ember megbízható, jó munkát végez.

Ugyanez vonatkozik a vezetőkre is. Következetesség és felelősségérzet. Talán ez az a két sajátosság, ami feltétlenül tiszteletet parancsol azok között, akiket irányítani kell.

Veisz László ma is büszke arra, hogy korán reggel már bent volt a munkahelyén  − előbb, mint kellett volna -, s mindenről informálódott. Nem lehetett becsapni, mert mindenről tudott. Határozott volt, mert nemet mondani. Egy kicsit elmosolyodik, amikor eszébe jut: ha nagybetűkkel ráírta egy aktára, hogy NEM, mindenki tudta, semmi értelme a vitának. Ettől függetlenül sohasem volt haragosa, bár lehet, hogy nem mindenki szerette.

Amikor az álmairól faggatom  − talán nem véletlenül -, a cégről beszél. Szeretné megérni, hogy egyszer még személygépkocsi-gumiabroncsot is fognak Nyíregyházán gyártani. Most, hogy Magyarországon többféle gépkocsit is szerelnek, bizony nem lenne rossz üzlet a köpenyeket Nyíregyházán gyártani. Az előkészítésben szívesen részt venne.

Ez a Taurus jövője szempontjából is nagyon fontos lenne, hiszen folyamatos fejlesztés nélkül nem lehet tartósan versenyben maradni. A világpiac arra tanít, hogy mindig új termékekkel, új megoldásokkal kell megjelenni, mert ellenkező esetben a cég felélheti az elért eredményeket.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)