Nyíregyháza

Többnyire fák között élte le eddigi, hosszú életét. Nyugdíjas erdész. Átélte újkori történelmünk minden baját és örömét. Ismert grófokat, bárókat, cselédeket, behajtották a háború poklába, átélte a hadifogság minden kínját. Megtapasztalta a személyi kultusz túlkapásait, fenyegető parancsra vállalta a vezető posztot. Érezte az 1956-os forradalom hideg szelét. A szocializmusban élvezte a vidám barakk előnyeit.

A rendszerváltást nyugdíjasként, visszahúzódva szemlélte. Tájegységeket, erdőket és embereket formált. Van mire visszaemlékeznie. Az ilyen emberekre szokták mondani: olyan, mint egy élő történelemfa. Ő Debreczeni Imre nyugdíjas erdész, illetve erdőgazdasági igazgató. Itt él Nyíregyházán, a Nyírerdő Rt. központjának közelében. Csendes házát fák és bokrok ölelik körül. Kőhajításnyira van ide a Sóstói erdő és a tüdőszanatórium. Lakása bejáratát agancsok, trófeák díszítik.

Hiába közel a kövesút, itt csend van. Idegnyugtató csend. Itt élni szép, itt élni jó. Főleg így, hogy élete párjával mindenben segítik egymást. Nem is öregesen, inkább fiatalosan. Ebben a csendes házban emlékezett vissza az utóbbi 82 évre. Sorolta, hogy Békés megyében, Sarkad mellett született. Fák közé, erdőbe. Az apja erdész volt. Az anyja rokonságában is voltak erdészek. Debreczeni Imre már gyermekként, 1937-ben, tizenöt évesen erdész gyakornoknak szegődött.

Ezerkilencszáznegyvenegyben kezdte meg tanulmányait a szegedi szakiskolában. Bevitték katonának. Hazajött a hadifogságból, majd befejezte a szakiskolát. Az apja helyén 1950-ig dolgozott erdészként. 1950. augusztus 1-jén Szegedre vitték el igazgatónak. 1952-ben sodorta a jó sorsa Nyíregyházára, azóta itt él.

Ebben a nehéz évben, 1952-ben a Nyírségi Állami Erdőgazdaság igazgatójává nevezték ki. Egy kis szakmai történelmet mesélt, amikor elmondta, hogy a második világháború előtt voltak grófi erdők, egyházi erdők, magánerdők. No, és erdőbirtokosi társaságok. A háború után jött a földreform, mindent államosítottak. 1951. augusztus 1-jével megalakultak az állami erdőgazdaságok.

Ki emlékszik már rá (rajta kívül), hogy 1951-ben Nyíregyházán, Mátészalkán és Nyírbátorban is volt erdőgazdasági központ. Aztán 1952-ben jöttek az összevonások. Emlékszik rá, hogy az erdőkben is voltak háborús károk, például Tiszadobnál. Ezeket helyre kellett állítani.

Az első hat évben nem is engedélyezte a fakitermelést, szaknyelven szólva a véghasználatot. A telepítések, az erdőfelújítások kerültek előtérbe. Szívesen emlékszik rá, hogy a Tiszadobhoz tartozó Reje-tanya közelében hatalmas területen erdősítettek. A máriapócsi csemetekert kialakítását is az ő irányítása mellett valósították meg.

A kezdeti években a működési területen semmilyen gép nem volt. Még kisgép sem létezett. Balta és kézifűrész volt az erdőmunkások munkaeszköze. Lovakat állítottak a kitermelés, a szállítás szolgálatába. Majd vásároltak két Hoffer-traktort. Aztán jöttek a nehéz fizikai munkát megkönnyítő gépek. Nyíregyházán létrehozták a műszaki erdészetet, elkezdődhetett a műszaki fejlesztés.

Igazgatóként államigazgatási eljárásokba, építkezésekbe, beruházásokba is be kellett kapcsolódnia. Engedélyezte a Sóstói Állatpark létrehozását. Arra is emlékszik, hogy a kezdet kezdetén az állatpark cölöpös kerítéssel volt körülvéve. Ma már külföldön is ismert a tájba illő, vadállatoknak igazi otthont adó állatpark. Engedélyezte a Sóstói Tüdőszanatórium építését is. Igaz, csak kis szanatórium építéséről volt szó. A bővítés, terjeszkedés csak később jött el. A fák, az erdő féltése vezérelte, amikor óvatosan kezelte az építkezést. Tudta, hogy a sóstói erdő Nyíregyháza tüdeje. Ám belátta, hogy szanatóriumot csak enyhe és tiszta levegőt adó fák között lehet működtetni.

A lónyai vadászház és vendégház megépítésének már jobban örült. Főleg az dobogtatta meg a szívét, hogy kialakították a Lónya környéki vadgazdálkodást. Szerényen mondta, hogy az utóbbi két téma mozgatója Zám József, a híres lónyai erdész volt. Abban a régi szép időben a kárpáti szarvas populációját sikerült megmenteni. Azt is megemlítette érdekességként, hogy az egyik hideg télen a Kárpátokból ragadozó farkasok jöttek le a lónyai erdőbe, kilövették őket.

Az erdészek többsége vadász is. Ő is ügyesen forgatta a vadászfegyvereket. Szép trófeákat is ejtett. Sárospatak mellett vendégként muflonokat is lőtt. Egy ideig a Magyar Vadászok Országos Szövetségének megyei titkára volt.

Sokrétű munkáját több fénylő kitüntetéssel ismerték el. Büszke rá, hogy az egyik fia a nyomába lépett, erdész lett. (A másik fia energetikus.) Egy angol közmondás így szól: Aki elültetett legalább két fát és felnevelt legalább két gyermeket, az nem élt hiába. A nagy múltú Debreczeni Imre hazánk keleti régiójában igen sok tölgyfát is ültetett – a jövőnek.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 18. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)