Debreczeni Ferenc

Erdész,

Nyíregyháza

szszb_18-32_debreczeni_ferenc.jpgAz az abszolút erdész, akinek az apja és a nagyapja is erdész volt. Nos, ilyen abszolút erdész Debreczeni Ferenc, a Nyírerdő Rt. erdőgazdálkodási főelőadója. Igen sokrétű a tevékenysége és társadalmi munkát is végez. Erdészházban született 1952-ben. Pólyás baba volt, amikor szüleivel Nyíregyházára költözött, azóta itt él. Az rt. központjához és szülei házához közel, ideális helyen lakik.

Általános iskolai tanulmányait Nyíregyházán végezte. Szegeden végezte el az erdészeti technikumot. Sokat mond, hogy jelentkezése idején 400 fiatal közül 30-at vettek fel a technikumba. Középiskolás korában Nyíregyházán és több kerületben gyakorolt, gazdag tapasztalatokra tett szert. Később elvégezte a növényvédelmi szaktechnikumot. Mostanában az íróasztal mellett sok teendője van, de munkaterülete Szabolcs és Hajdú megye erdészete.

Egyik fontos feladata az erdőművelés szakmai irányítása. Felértékel erdőrészeket, pontos és fontos papírmunkát végez. Átfogó tevékenységét így lehet megfogalmazni: mag, csemete, felújítás, telepítés és a fahasználat egy része. Vagyis szinte minden. Kevesen tudják, hogy az erdők egy része növényvédelemre szorul. A kártevők elhárításához is érteni kell.

Büszke rá, hogy szolgálati ideje alatt háromezer hektár erdőt telepítettek és sok-sok erdőt felújítottak. A jó erdész nemcsak gondozza, őrzi és védi is az erdőt. Vigyázni kell az ökológiai egyensúly megőrzésére is.

Sorolta, hogy az erdőben mi minden van a fákon kívül. A legtöbb erdőnek gazdag az állat- és növényvilága. Kisebb tó van például a Bockereki erdőben. Több helyen patak vonul át a fák között. A fák ágain madarak fészkelnek. Az aljnövényzetet szép virágok tarkítják. Térdig érő hangyaboly, több hasznos rovar és bogár is található néhol. Az akácerdők alján méz csurran édesen. Szép és hasznos az erdő.

Debreczeni Ferencnek külső munkakapcsolatai is vannak. Kapcsolatot tart többek közt a környezetvédelemmel, a tájvédelemmel, az erdei iskolákkal. Jelentős nemzeti vagyon van az erdőkben, a feldolgozó üzemekben. Szükség van az őrző-védő szolgálatra is. Ez a szolgálat fegyverviselésre jogosít. Ő az összekötő a szolgálat és a rendőrség között. Mint majdnem minden nagyobb cégnél, a Nyírerdőnél is vannak amatőr sportolók. Ő a sportklub egyesület titkára.

Debreczeni Ferenc jó megjelenésű középkorú férfi. Harminc éve él boldog házasságban a feleségével, korábban tizenhét évig egy munkahelyen dolgoztak. A közelmúltban egy újságcikk így szólt:
„Az idei tavasz kedvezett az erdőfelújításoknak. A tervezés és a munkálatok során a gazdasági szempontok mellett figyelembe vették a természetvédelmi előírásokat is. Őshonos fajtákat telepítettek jelentős mennyiségben Gávavencsellő és Ibrány térségében, valamint a Felső-Tisza árterületén. Ezzel megőrizték a táj arculatát. 2004 tavaszára 428 hektáros mesterséges erdősítést terveztek, a tervet teljesítették. Őshonos tölgyfa fajokat telepítettek hatvan hektáron. Úgynevezett sarjfelújításra került sor 514 hektárnyi területen. A részvénytársaság a munkálatokat vállalkozókkal végeztette el. Az rt. stratégiája a gyors eredmény elérése, ezért főleg gyorsan növekvő fajtákat telepítettek. Nagy területre került hazai őshonos fekete és szürke nyár. Cél volt a nagy hozamú, magas genetikai értékű akác állományok felújítása természetes módon, gyökérsarjról. 2004 májusában nagy öröm érte a részvénytársaságot. A Nemzetközi Vadvédelmi Tanács, a CIC a Guthi erdőnek ítélte oda a legjobb vadgazdálkodó címet. A díjat Bukarestben a román miniszterelnök jelenlétében Kaknics Lajos vezérigazgató és Bartucz Péter, a Guthi erdészet igazgatója vette át. A világ minden tájáról jönnek ebbe az erdőbe vadászni, több világrekordnak számító trófeával tértek haza innen a vadászok.”

Debreczeni Ferenc portréját, munkaterületének ismertetését Kaknics Lajos vezérigazgató a következőkkel egészítette ki:
– Cél az elért eredmények megőrzése, a részvénytársaság vagyonának növelése, az Európai Unióhoz való csatlakozásból származó változásoknak való magas színtű megfelelés, a Nemzeti Erdőstratégia és Erdőprogram hatékony megvalósítása.

Az erdőfelújítás és erdőnevelés során ötvözni kell az erdészeti szakmai hagyományt és tapasztalatot az újabb kutatási eredményekkel. A biológiai alapok megőrzése érdekében javítani kell a mag-, csemetetermelési és-forgalmazási rendszert. Cél a fakereskedelembe való intenzívebb bekapcsolódás is. Erdőfelújításoknál figyelembe kell venni a természetközeli őshonos fafajokat. Szükséges a kutatási eredményeket is figyelembe venni. A Nemzeti Földalappal együttműködve ésszerű földcseréket kell végrehajtani.

A hatvanegyezer hektár kincstári erdő szakszerű kezelése kötelezettség, egyben lehetőség az Erdőgazdaság számára. Debreczeni Ferencnek szép és fontos a munkája.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 18. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése