Nyíregyháza

A Nyírerdő Rt. Nyíregyházi Erdészetének vezetője hegyvidéken született, s noha 25 éve a szabolcsi síkvidék lakója, egyvalamihez azóta is ragaszkodik: az erdőhöz. Pedig ha másként alakul, ma lehet, hogy nem a fák között teljesít szolgálatot, hanem a hadszíntéren…

Ezerkilencszáznegyvenhétben született Regécen, s a helyi általános iskola után a sárospataki gimnázium következett. Szeretett szakmájához könnyű családi indíttatást találni, édesapja erdőfuvaros volt a zempléni hegyekben, sőt kiváló szénégető, a környéken sokan tőle tanulták a mesterséget. Míg az apa vadászatokat is kísért, a fiatal Novák Tibor barangolt a környéken, s ha kellett, naponta többször is felkísérte a turistacsoportokat az akkor még műúton megközelíthetetlen regéci várromhoz. Talán logikusnak tűnhet, hogy a középiskola után a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetemre került, de nem így van. Ő katonatiszt akart lenni, s csupán anyai rábeszélésre választotta a szülők szerint biztos megélhetést nyújtó erdészetet. Ma már nem bánja, hogy a katonasághoz csupán előfelvételis egyetemistaként volt köze 11 hónapig, s a közben zajló izraeli háborús események végképp meggyőzték döntése helyességéről…

1972-ben erdészként végez, de ért a faiparhoz is. A külföldi munka reményében néhány hónapig geodéta Sopronban, majd újra behívják a háborús helyzet miatt, s végül az 1973-as év már újra a szülőföldjén, Zemplénben találja. Elfogadta a Borsodi Erdőgazdaság ajánlatát, ami telkibányai erdészállásról szól, ám Pálházára kerül építésvezetőnek. A sok mindenre alkalmas diplomájával hat éven át erdészeti épületeket tervez és épít, lakások, irodák, istállók felújításával, karbantartásával foglalkozik, s az erdei kisvasút hídját is megvalósítja. Közben azonban folyamatosan váltani akar, hiszen mint ma is mondja: „erdész vagyok, nem építész!”. Ennek érdekében fahasználati és faanyag-mozgatási szakmérnöki diplomát is szerez, de a kiteljesedést már a szomszéd megyében találja meg.

Korábban elkerült kollégái dicsérték neki az akkor szakemberhiánnyal küzdő Szabolcsot, így 1979-ben Nyíregyházára kerül. Először három esztendőn át a vállalat központjában dolgozik, majd évekig fahasználattal foglalkozik a nyíregyházi erdészetnél, melynek 1984-ben lett a vezetője. Mint mondja, egy ideig furcsa volt hegyekhez szokott szemének a sík vidék, de itt is hamar megtalálta a szépséget a varázslatos ártéri erdőkben és a tájegységre oly jellemző sajátosságban, a homokbuckás erdőkben.

A Nyíregyházi Erdészet 240 000 hektáros közigazgatási területén 5600 hektár erdő van a Nyírerdő Rt. kezelésében, benne a sóstói és a nagykállói parkerdővel. Az itt található 23 település határában persze van belőle több, mint kétszer ennyi, ám azok magántulajdonban vannak. Nem győz ezen eleget keseregni kollégáival a mai napig sem, hiszen a tulajdonosok nagy része nem gazdája, hanem csak irtója az erdőknek, s a privatizáció csupán vagyont adott nekik, felelősséget nem. Korábban 150 ember munkáját irányította, ma hivatalosan alig több, mint harmincét, a többség ma már szerződéses viszonyban dolgozik. Az erdőművelés és fahasználat mellett kicsiny fagyártmányüzemet is működtetnek, melynek fűrészáruja mellett igazán a szőlőkarói iránt van nagy kereslet, méghozzá Franciaországban. A fűtőanyag árak emelkedése miatt, pedig évente 1500 köbméter tűzifát is házhoz szállítanak, nagyrészt akácból.

Már vezetőként is két évtizedes a múltja, de erdészként nagyobb távlatokban mér: 20, 40, de esetenként 100 évre előre is terveznek, s a konkrét üzemtervek tíz évre mindig készen vannak, melyeket alapvetően csak az időjárás módosít, és a sajnos gyakori, igazából felderíthetetlen és nehezen büntethető lopások. Mint mondja: az az igazán szép ebben a munkában, hogy látja egy erdő fejlődésének folyamatát. Egyebek mellett, pedig az a nehéz, hogy a sokszor szenzációhajhász médiát meggyőzze arról: egy fának is van élettartama, ami a kivágással végződik. Jólesően gondol vissza egy-egy nagy szakmai sikerre, ilyen például egy-egy ártéri erdő kitermelése, melyen a megye szinte összes szakembere összehangolt, kemény munkát végez a nehéz viszonyok között.

Családjának kevés köze van az erdőhöz: felesége, a soproni származású Elvira a Jósa András-kórház infúziós laborjában dolgozik. Nagyobbik lánya, Tímea, közgazdász a Nyíregyházi Papírgyárban, a kisebbik, Zsuzsanna, a Szolnoki Főiskola harmadéves hallgatója szálloda és idegenforgalmi szakon.

Novák Tibor nem bánta meg, hogy erdész lett. Mint mondja, csak azt sajnálja, hogy a sok papírmunka és vezetői teendő miatt igazából kevés idő tölthet az erdőben. Talán ezért is áldoz szabadidejéből a vadászatra: tagja a Tiszadobi Vadásztársaságnak és a Zemplénben is megfordul néha. Emellett az orosi családi ház és annak nagy kertje is ad elég munkát, de egy erdész–építész számára ez igazából kikapcsolódást jelent.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 18. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)