Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Együtt Mihály
Főorvos, plasztikai sebész,
Nyíregyháza
Dr. Együtt Mihály, a Jósa András Kórház sebészeti szakcsoportjának vezető főorvosa kihívásokat kereső, folyamatosan a megújulásra törekvő egyéniség. Ezért is jelentkezett orvosnak, s így történhet, hogy azon kevesek közé tartozik, akik a sebészet egy speciális, de egyre keresettebb területén segítenek az embereknek.
1962-ben született Mezőkövesden. Édesapja vasúti tisztként dolgozott, míg édesanyja munkája mellett a Matyóföld egyik elismert népművészének számít. A Szent László Gimnáziumban érettségizett, de már a középiskolás éveit is nagyban meghatározta a sport: kiváló kézilabdázó volt. Tekintélyes magassága jó rugalmassággal és gyorsasággal párosult, így minden esélye megvolt, hogy akár országosan ismert bal átlövő legyen. Az akkoriban híres Debreceni Dózsában játszott, s életének ez az időszaka a tanulás mellett a meccsek és az edzések jegyében telt. Később földrajzilag is közel került csapatához, hiszen az orvosi egyetemre jelentkezett Debrecenbe. Az első két évben napi három edzésen vett részt, helyezett volt a főiskolai világbajnokságon, tagja volt az ifjúsági válogatott keretnek és az MNK győztes gárdának. Igaz, a döntőn éppen nem játszott, mert anatómiavizsgára készült. Ez jelzésértékű: ekkor már inkább a tanulásé volt a főszerep, noha a játékot folytatta a másodosztályú Medicor színeiben.
Mint mondja, bár imádja a kézilabdát, annak a mai, hazai formájára nem kíváncsi, mert szerinte nem így kellene ezt csinálni, így aztán nem igazán láthatjuk a meccseken sem.
1986-ban friss diplomásként Nyíregyházára került az I. számú sebészetre. A katonaidőt Pécsett és Nyírbátorban töltötte, de az utóbbi időkig sem szakadt el a seregtől, hiszen hosszú éveken át tartalékosként sorozóorvos volt, majd megyei sorozó-szakfőorvos. A sorozások megszűntével elismerést kapott a Honvédségtől, ami azt jelenti: tisztelték, megbecsülték – ott is. Erre törekedett munkahelyén is, ahol a szakma folyamatos elsajátítása mellett egyre előrébb lépett.
1990-ben tette le az általános sebészeti szakvizsgát. Azért ezt a területet választotta, mert nagyon gyakorlatiasnak tartotta, ahol gyors döntésekre és adott esetben sürgős beavatkozásra van szükség, s ő az ezzel járó nagy felelősséget sem érzi tehernek. Előbb-utóbb azonban szembesülnie kellett azzal, hogy elég telített ez a terület, ezért kereste a továbblépés lehetőségét. Egy, a család számára is megpróbáltatást jelentő kétéves időszak következett. A budapesti Honvéd Kórházban sajátította el a plasztikai sebészet fortélyait úgy, hogy tulajdonképpen reggeltől estig a műtőben volt.
1994-ben szakvizsgázott, s ebben az esztendőben lett adjunktus is a kórházban. Akkoriban még összesen jó, ha negyvenen dolgoztak ezen a területen, ma közel százan, jelentős részben a fővárosban, s az igény is egyre nagyobb rá. Hogy egy tévhitet eloszlassunk: nemcsak az egyre divatosabb esztétikai beavatkozásokat végzik, hanem a helyreállító-rekonstrukciós operációkat és az égési sérülések műtéti beavatkozásai is hozzájuk tartoznak. A kórházban is egyre inkább elismerték a munkáját.
1999-ben részlegvezető főorvos, majd egy év múltán osztályvezető főorvos lett a központi műtőben. 2004-től pedig a sebészeti szakcsoport vezető főorvosa. Két alkalommal már neki is fel kellett feküdnie a műtőasztalra, tíz évvel ezelőtt jött ki egy makacs gerincsérv, ami miatt 1999-ben is megoperálták.
Ez sem akadályozza meg azonban abban, hogy egyik kedvenc szenvedélyének, a síelésnek hódoljon. Szeret vadászni is, ahol nem az ölés és feltétlenül a hús a cél, hanem a természet közelsége. A kirándulások azonban már igazi családi programok. Nemcsak Magyarország tájait járják, hanem például Bangkokba is eljutottak együtt. Ő személy szerint gyakorlatilag már csak Amerikában nem volt, a többi földrészt többé-kevésbé beutazta, javarészt a szakmai kongresszusok, előadások, pályázatok révén. Nemcsak résztvevője, szervezője is az ilyen szakmai eseményeknek: Nyíregyházára is elhozta már a szakterület krémjét. Jól beszél angolul, noha nincs róla bizonyítványa, németből azonban már több mint húsz éve nyelvvizsgát tett. Ez is segítette őt abban, hogy Bécsben elvégezze a féléves egészségügyi szakmenedzserképzést.
Családja is szakmabeli részben. Felesége, az ibrányi származású dr. Csajbók Valéria tüdőgyógyász és allergológus szakorvos. Nagyobbik lányuk, Réka a Debreceni Egyetem orvostanhallgatója, míg a kisebbik, Kinga még középiskolás, az Arany János Gimnázium tanulója, és élénken érdeklődik a nyelvek iránt.
Dr. Együtt Mihály most is tervez. Vezető főorvosi feladatai miatt egyre kevesebb időt tölthet a műtőben, pedig azt tenné legszívesebben. Ezért, amennyiben minden feltétel adott lesz hozzá, a közeljövőben magánklinikát épít, ahol ugyanaz az elv vezérli majd, mint élete minden területén: segíteni az embereknek.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 20. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése