Nyíregyháza

Ha valaki az idősebbek közül a nevet és a foglalkozást látja, és a képet furcsának érzi, máris jelezzük: az „ifjabbik” Gubiczról van szó, aki azonban legalább olyan kiváló gyógyító, mint az édesapa. Van még egy hasonlóság apa és fia között: mindketten imádják a szakmájukat évtizedek elteltével is.

Gubicz Pál 1956-ban született Nyíregyházán. Édesanyja könyvtáros volt, édesapját, a megyeszerte ismert állatorvost, aki a régi kuncsaftoknak hetvennyolc évesen is besegít, s emellett bedolgozgat az Állatkórházban, akkoriban Nyírbogdányhoz kötötte a munkahelye. Negyedik osztályos volt, amikor beköltöztek Nyíregyházára, ahol a 4. számú iskola után a Zrínyi Ilona Gimnázium angol tagozata következett. Vonzotta a nagyvilág, és kamionsofőrségről álmodozott, de a realitások az állatorvosi pálya felé irányították. A családjában hiába terelték másfelé a várható nehézségek miatt, számára ez biztosnak tűnt, s amúgy is ebben élt. Reggeltől estig nyomták náluk a csengőt, az édesapját bizony ritkán látta, és már második osztályos korában pénzt keresett a tanyasi tyúkok oltásával. Érettségi után egy évig az egyetem belgyógyászati tanszékén kémcsövet mosott és takarított mint tudományos segédmunkatárs, ám másodjára felvették az állatorvosira.

1981-ben kapta meg a diplomáját, s mindjárt a sűrűjébe került: a Megyei Állategészségügyi Állomásnál kapott állást Nyírmadán, s az Állatforgalmi és Húsipari Vállalat és a Nyírmadai Állami Gazdaság állatállományát látta el. Kemény munka volt újoncként, de jól keresett, ám fél év múlva elvitték katonának az éppen csak megházasodó szakembert. Polgáriként visszavezényelték Pusztadobosra, ahol rossz körülmények között laktak, így mindenképpen váltani akart. Ez 1983-ban sikerült, amikor megkapta Nyíregyháza legnagyobb téeszének, a Ságvárinak a sertéságazatát. Nagy kincs volt ez: két sertéstelepen ezer koca tartozott hozzá a szaporulattal egyetemben, és még városi körzet is jutott neki. Beindult a „mókuskerék”: reggel téesz, aztán a terület, délután öt-hat óra körül pedig a magánrendelés. Ebben újított is, hiszen az Állatkórház mellett csak neki volt kisállatpraxisa. Ma ez különösen jól jön, hiszen drasztikusan lecsökkent a gazdasági haszonállatok száma. Igaz, annak idején húszméteres sor állt a rendelője előtt, míg ma jó, ha tizenöt kutyát elhoznak hozzá… Időközben megszerezte a sertés-egészségügyi szakállatorvosi diplomát, és nem kevés munkája mellett részt vett röntgenalapképzésen, valamint megtanulta a kisállatok csontsebészetének a fortélyait is.

Ma a Nyugat-Nyíregyházi Szövetkezet állatorvosa. Övé a baromfiágazat állategészségügyi ellátásnak feladata, ő a sertés főágazat-vezető, és ma már állattenyésztési feladatai is meghatározóak. Természetesen ehhez járul a körzet, a hatósági feladatok ellátása és a magánpraxis, amelyben ugyan megmaradt a haszonállatokkal foglalkozó terület, de ez mára sajnos egyre jelentéktelenebbé válik. Mint mondja, annak idején a tanyabokrokban szinte nem lehetett megszámlálni az állatokat, ma pedig csak a panaszt hallani. Pedig nincs számára szebb, mint amikor helyrehozza a beteg állatot, ami a gazdaember megélhetését jelenti. Szereti a tanyasi ember lelkivilágát, imád köztük lenni, s egyébként is jellemző szemléletére, hogy szerinte a póráz „mindkét végét” kezelni kell, azaz legalább annyira figyel a tulajdonosra, mint az állatra, legyen az nagygazda vagy kisállattartó. Tulajdonképpen írhatnánk azt, hogy a lovakkal való foglalkozás a hobbija, amit bizonyít, hogy két évtizede vannak arab telivérei, de az is igaz, hogy a munkája a hobbija, amit nagyon szeret. Egy időben a Vadasparkot is ellátta, innen ered, hogyha kell, egzotikus állatok: majom vagy kígyó gyógyításával is foglalkozik. Kevés szabad idejében pedig vadászik, két társaságnak is tagja a szabolcsi apróvadas területeken, de ha teheti, szívesen megy a Zemplénbe is nagyvadra.

Felesége, Holics Katalin, aki most egy gyermek- és divatáruboltot üzemeltet 1981 óta társa jóban-rosszban. Két gyermekük van: az 1982-ben született Péter, aki ugyan próbálkozott az állatorvosival, de végül a Kertészeti Egyetemen kötött ki, és az 1984-ben született Katalin ugyancsak ennek az intézménynek a tanulója.

Dr. Gubicz Pál a megváltozott körülmények és az egész embert kívánó, kemény munka ellenére sem bánja döntését. Büszkén mutatja a házuk mögött az EU-normák szerint kialakított rendelőt és az ottani vitrinekben található „kincseket”: idősebb, nyugdíjas kollégáktól gyűjtötte össze a már használaton kívüli szerszámokat, amelyekből akár egy kiállítást is rendezhetne. Azonban nemcsak a múltban él, hanem a jövőbe is tekint. Úgy fogalmaz, mint egy igazi gyógyító: szeretne még sokáig „továbbrobotolni” és sok gazdával találkozni, hiszen ez az ő jólétüket is jelentené…

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 20. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)