Dr. Deli István

Kisállat-specialista,

Nyíregyháza

szszb_10-20_dr_deli_istvan.jpgEzerkilencszázhatvankettőben még nem nyílt meg a fehérgyarmati kórház, így a Fehérgyarmaton élő szülők második gyermeke, István, a csengeri szülőotthonban látta meg a napvilágot. Itt végezte általános iskolai tanulmányait az ének-zene tagozaton. Innen a helyi gimnáziumba került. Jó képességű, szerény, lelkes gyerek volt. Mint az akkori legjobbak, ő is részese volt a különböző megmozdulásoknak, kulturális rendezvényeknek, kirándulásoknak. Nem volt gondja egyetlen tantárggyal sem, de valahol a biológia, az állatokhoz való ragaszkodás végig kísérte már kisgyerekkorát is.

Eredményes középiskolai tanulmányi munkája, no meg a sikeres felvételi teljesítménye alapján bejutott az Állatorvos-tudományi Egyetemre. Annak rendje-módja szerint diplomát szerzett. Munkáját a botpaládi Új barázda Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben kezdte. A szarvasmarhatelep nem tartozott a legsikeresebb gazdasági egységek közé. Talán éppen ezért kötelezték a tsz-t arra, hogy szakképzett állatorvost alkalmazzanak. Nem tudta megváltani a világot egy év alatt, ugyanis behívták katonának. A három hónapos laktanyai szolgálatot kilenc hónapos polgári szolgálat követte. A „vezénylés” értelmében a Balkányi Állami Gazdaságot jelölték meg szolgálati helyül. Az itteni szakosított szarvasmarha-telep, az új fejőház mindenképpen előrelépést jelentett a határszéli tsz-hez képest, ahová az egyéves katonai szolgálatot követően ismét visszakerült.

Izgalmas időszak volt ez. Ugyanis 1986-ban megnősült. (Pedagógus feleségét Budapesten ismerte meg. A házasságkötést követően a tanárképző 3-4. évét már Nyíregyházán folytatta, illetve fejezte be.) A testnevelés-földrajz szakos feleség Nyíregyházán albérletben, a doktor úr Botpaládon szolgálati lakásban éldegélt. Az ifjú feleség hetenként ingázott Nyíregyházáról a határszéli Botpaládra.

Életük következő állomása a megye egy másik vidéke, Ramocsaháza. Ez azért jelentett újat, mert körzetbe került. A székhely község mellett Székely és Nyíribrony falvak állatállományát is kezelte. Tevékenységi területéhez tartozott az ország egyik legkorszerűbb szövetkezete – a ramocsaházi Rákóczi – ahol a kacsa vízibaromfi, a kacsa tojó állomány, a sertés- és szarvasmarhatelep adott munkát. Egyben a szolgálati lakásban életteret a családnak. Itt született első gyermekük, Kinga. Itteni munkája is hozzájárult ahhoz, hogy 1992-ben a Megyei Állatkórház vezető-főorvosává nevezték ki. Erre dr. Deli István így emlékezik:

– Kijött Ramocsaházára az akkori megyei főállatorvos és helyettese azzal, hogy rám gondoltak. Édesapám, aki a Fehérgyarmati Asztalosipari Szövetkezet elnökeként ment nyugdíjba, ezt még megélhette.

Ramocsaházán mód nyílt a takarékoskodásra, illetve segített a család is, így már ekkor belefogtak lakásépítésbe. Nyíregyházára már ebbe a lakásba költözhettek. Ezt nem tudták a felkérők, de bizonyára nekik is könnyebbséget jelentett, hogy nem kellett szolgálati lakásról gondoskodniuk.

A változást a megyei kórház jobb adottságai is jelentették. A kor színvonalához igazodó körülmények között lehetett dolgozni. Itt volt és van lehetőség a nagy gazdasági haszonállatok gyógyítására. A profil áttevődött a kisállatok irányába. Ez egy speciális területet jelentett. Különösen helytálló ez a korábban végzett állatorvosokra vonatkoztatva. Deli István megértve az idők szavát, beiratkozott a kisállat-specialista szakra az egyetemre. Rögtön fel is vették. Kétéves volt a képzés, s meg is kapta a szakállatorvosi képesítést. Ez önmagában kevés lett volna:

– A megye állatorvosi kara mentette meg az állami állatkórházat. Úgy alakultunk kft.-vé, hogy a megye összes állatorvosa üzletrészt vásárolt benne.

Dr. Deli István 1994-ben újabb lépésre szánta el magát. Ma már igényes állattartók vannak, akik nemzetközi szakirodalmat tanulmányozva tartanak egzotikus állatokat is.

– Az állatorvosnak legalább olyan felkészültnek kell lenni, mint az állattartóknak. Vidéki tehetősebb polgárok, miután eszmei értékben ki nem fejezhető kisállatokat tartanak, melyek családokhoz kötődnek, igénylik a magasabb szolgáltatást. Meg is fizetik az árát, de elvárják, hogy gyorsan, szakszerűen végezze az orvos a gyógyító munkát.

Erre gondolva ezerkilencszázkilencvennégyben magán kisállat-klinikát hozott létre dr. Deli István és két állatorvos kollégája. Ez még speciálisabb, ugyanis a megyei intézményben még továbbra is fenn kell tartani a gazdasági haszonállatok fogadására alkalmas részleget is. Eddig nem volt lehetőség pályázati támogatás megszerzésére. Most talán lesz esély eszköz, műszer beszerzésre, de a 70 százalékot önrészként le kell tenni.

Dr. Deli István jelentős szerepet vállalt Nyíregyháza város képviselő-testületében. Nem hanyagolja el szakmai továbbképzését, családját. Beleértve két lányát, feleségét illetve Fehérgyarmaton élő édesanyját.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 10. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése