Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Nyesti Roland
Termelési igazgató,
Nyíregyháza
Nyesti Roland, aki a három Nyesti fiú közül másodikként, 1977-ben született, szintén a családi vállalkozásnak számító Nyír-Flop Kft.-nél dolgozik. A cég termelési igazgatója beosztása jelentőségének megfelelően szó szerint a fél életét munkahelyén tölti: nap mint nap reggel hattól este hatig dolgozik a közös sikerért.
Két testvéréhez hasonlóan ő is versenyszerű úszással alapozta meg jó fizikumát. Országos és megyei viadalok élmezőnyébe tartozott, s a szlovák és lengyel versenyek mellett eljutott egyszer Berlinbe és a Szovjetunióba is. De mivel úgy látta, a vidéki sportolók számára a nyári napi három edzés mellett sem nyílik igazából lehetőség, középiskolás korára befejezte az aktív sportot.
Először felvették az Építőipari és Vízügyi Szakközépiskolába, s úgy tűnt, hogy a vízügyi mérnök nagyapa nyomdokaiba lépve mélyépítést tanul majd, ám bátyja rábeszélésére az akkor divatosnak számító Sipkay Barna Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában kezdett, mégpedig a sláger vendéglátós szakon.
A cukrászat, a felszolgálás és a szakácsmesterség elsajátítása mellett sokat kosárlabdáztak is, s a kimondottan jó osztályközösség tagjai máig tartják a kapcsolatot. Szívesen emlékszik vissza a közös pincérkedésekre a falusi lakodalmakban, ám ez középiskolás hóbort maradt. A konyha sem vonzza igazán. Noha szakácskönyvből, „kottából” bármit képes megfőzni, jellemzően csak a nagyobb bulikon fogja meg a fakanalat.
Tanulmányait a szolnoki Kereskedelmi és Gazdasági Főiskolán folytatta, 1999-ben diplomázott távoktatási formában belkereskedelem–közgazdász szakon. Első, s máig egyetlen munkahelye magától értetődően a Nyír-Flop Kft. lett, amelyet a nyári szünetekben és esténként bejárva alaposan megismert. Édesapja végigjáratta vele a „szamárlétrát”: segédmunkásként kezdett, majd raktárosként ismerte meg a fizikai munka ízét. Mint vezető először néhány tehergépkocsi és munkagép irányítását kapta meg. Három autóval indult az ágazat, majd vele együtt fejlődött.
A szállítási feladatok ütemezését végezte és végzi – ma már 60 járművel. Erre pedig van bőven példa a cégnél, hiszen a házhoz szállítás, szemétszállítás, konténeres sittszállítás, billenő kocsis, zárt anyagszállítás egyaránt a keze alá tartozik, csakúgy, mint az építőanyag-kereskedelem, a munkagépek bérbeadása és a földmunkavégzés irányítása. Minden gép és kocsi megrendelése hozzá fut be, ő tartja a kapcsolatot az alvállalkozókkal. Munkáját az ISO minőségbiztosítási tanúsítvány előírásai szerint végzi. Hatalmas rutinra tett szert a munkaszervezés terén, amiből csak kéthetente, szombaton és vasárnaponként tud kiszakadni – elvileg. A három fiútestvér – Csaba, Roland és Szabolcs – között ugyanis nemcsak a munkakapcsolat kiváló, így könnyebben tud bármelyikük pihenni, ha a másik kettő besegít. Az összetartás pedig igenis működik közöttük, édesapjuk nagy örömére.
Neki olyan hobbija van, ami tulajdonképpen életformának is tekinthető. Imád ugyanis vadászni, s ha csak egy üres fél napja is akad, akkor biztosan a közeli hegyek egyikének magaslesén ül akár hajnalig. Pálházától Salgótarjánig tart a „vadászterülete”, hat vadásztársaság tagja. Talán arra a legbüszkébb, hogy az egyébként eléggé zárt és telített baktakékibe mindössze két hónap alatt felvették, ahol azóta már a fegyelmi bizottság tagja is. A korábban nagy horgásznak számító apja vitte el őt sokat vadászni, s noha az elején talán még a lövés volt a fontos számára, ma már inkább a természetközelség. Persze a trófeák is vonzzák: büszke a Telkibánya környékén ritkaságnak számító 8,5 kilogrammos szarvasbikaagancsra, míg a Nimród vadászújságba egy muflonnal került bele.
Távlati céljai között szerepel egy-egy medve és zerge leterítése is, ám előtte Magyarországon szeretné igazából kivadászni magát. Másik hobbijánál, az utazásnál is a hazai tájakat részesíti előnyben, szinte az összes várat, kastélyt ismeri. Amúgy imád utazni, egész Nyugat-Európát bejárta, s mivel a család korábban szponzorálta a híres súlyemelő Feri Attilát, egy verseny alkalmával eljutott vele Kínába. Máig emlékszik rá, hogy középiskolásként évekig kellett mesélnie ottani élményeit…
Úgy érzi, hogy messze áll még a családalapítástól a 27 éves termelési igazgató, s a mai értelemben vett szórakozás helyett is inkább az erdőket választja kikapcsolódásul, ha csak teheti. Bármilyen furán hangzik is, egy ilyen fiatalember szájából, neki a munka az első, s egyáltalán nem érzi megterhelőnek a napi átlag 12 órás munkavégzést.
Nyesti Roland nagyon szívesen dolgozik a családi vállalkozásban, hiszen mindennap tudja, érzi, a kedvelt munkatársak megélhetésének biztosítása mellett a család közös jövőjét is építi ezáltal. S ma már kevéssé bánja, hogy nem a mérnöki pályát választotta. Egy jó kereskedőre ugyanis mindenképpen szüksége volt az édesapja által vezetett cégnek.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 19. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése