Tarnai Ottó

Apáczai Csere János-díjas pedagógus,

Nyíregyháza

szszb_07-84_tarnai_otto.jpgFizikai és szellemi erejét a közösség szolgálatába állítja, mert azt vallja, hogy nem csak magának él az ember. Így 73 évesen is örökmozgó. Talán azért is, mert a sikerélményeiből erőt merít a további tettekhez. Az önzetlen, ellenszolgáltatás nélküli munka fiatalon tartja, élteti. Példa arra, hogy a nyugdíjas élet is lehet teljes. Ismerik és tisztelik a keleti végeken, sőt külföldön is. Habsburg Ottó közreműködésével például nemzetközi konferenciát szervez, segít abban, hogy a Kamill-rend szociális otthont építsen a „szegényes megyénk fővárosában”, Nyíregyházán, szervezi és segíti a megyénkbeli népfőiskolák tevékenységét, fáradhatatlanul dolgozik a fogyatékos gyerekek érdekében…

Ő Tarnai Ottó, Apáczai Csere János-díjas gyógypedagógus, a Nyíregyházi Kisegítő Általános Iskola nyugdíjas igazgatója. Magas homloka, kék szeme, szép beszédstílusa teszi jellegzetessé. Az életútja dióhéjban. Rákoscsabán látta meg a napvilágot, a fővárosban kezdte pedagógus pályafutását. A naptár ezerkilencszázötvenhetet mutatott, amikor Nyíregyházára sodorta a jó sorsa. Harminc éven át, nyugdíjazásáig tanított a kisegítő iskolában gyógypedagógus tanárként. Szerényen említi, kevesen tudják róla, hogy ő a Társadalmi Szervezetek Megyei Szövetségének elnöke. Civil szervezetek tömörültek ide, például a Magyar-Finn Baráti Társaság, a környezetvédők klubja. A Keresztény Értelmiségi Szövetség Nyíregyházi Szervezetének is a titkára.

Ülünk a könyvekkel szegélyezett szobájában (a pedagógus szolgálati lakásban) és diktálja a sokirányú tevékenységét. Mindenekelőtt egy fényképet vesz elő, amelyen Habsburg Ottó társaságában látható a nyíregyházi vasútállomáson. A képhez tartozó történet: nemrég arra gondolt, meg kellene alakítani a Páneurópai Unió Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tagozatát. Az alakuló ülésre meghívta Habsburg Ottót, az Unió elnökét. Az elnök kényelmesebbnek és biztonságosabbnak tartja a vonatot, szerette volna a vonat ablakából is látni a nagy magyar Alföldet. Így érkezett Nyíregyházára, a pályaudvar előtt várt dr. Zilahi Józsefnek, a megyei közgyűlés elnökének szolgálati autója. Aznapra a két Ottónak adta oda a kocsit.

A híres Korona étteremben megalakult a megyei szövetség, amely arról is döntött, hogy ősszel Nyíregyházán megrendezik a Páneurópai Unió regionális találkozóját. Zilahi József, a megyei közgyűlés elnöke a megyeháza nagytermét bérleti díj nélkül bocsátja rendelkezésre. E találkozóra ukrán, román, lengyel és szlovák állampolgárokat is várnak. A házigazda szerepét is betöltő Tarnai Ottó a találkozó célját így fogalmazza meg: „Mód lesz ismerkedésre, barátkozásra, a nacionalizmus elleni fellépésre. Szeretném, ha az Unió, pontosabban annak megyei szervezete a szomszédos népek között betöltené a híd szerepét.”

A tanár úr javasolja, hogy menjünk ki Nyíregyháza szélére, Borbányára, ő itt fejti ki egyik karitatív tevékenységét, itt van a Kamilliánus-rend első és ez idő szerint egyetlen magyarországi bázisa. Útközben meséli: egy olasz férfi, bizonyos Lellisi Kamill nem élt kimondottan példásan, de később a beteg emberek gyógyításának, az elesettek felkarolásának szentelte életét. Ezért szentté avatták. Nos, e római székhelyű rendnek két nővére fejti ki áldásos tevékenységét megyénkben.

A nővérek rezidenciáján Szilvana Beatriz Pizzolato nővér készséggel sorolja, a szerzetes papok és ők azért éppen ide jöttek, mert tudomásukra jutott, hogy ebben a megyében sok az istápolásra szoruló idős beteg, a hátrányos helyzetű ember. A kórházakban, a szociális otthonokban és a magányosan élő idős emberek körében fejtik ki tevékenységüket.

Munkájukat nagyobbrészt osztrák, kisebbrészt olasz adományozók segítik. Már több kamion élelmiszer, ruha, kórházi ágy és egyéb adomány érkezett megyénkbe a rend szerzeteseinek közbenjárására. Ezek szétosztását a nővérek is segítették. A rend Borbányán dolgozó szerzetes papjai és nővérei közreműködésével, a külföldi adományok felhasználásával százszemélyes szociális otthont építenek Nyíregyházán. Egy orvosi rendelőt is akarnak ugyanitt nyitni, ebben ingyen gyógyítják majd a szegény, rászoruló betegeket.

A tanár úrtól azt is megtudjuk: huszonnégy népfőiskola eredményesen működik megyénkben, ő látja el a megyei elnöki teendőket.

A nyíregyházi Vécsey utcán egy megszűnt óvodába érünk, ebben az épületben fogyatékos gyerekekkel foglalkoznak gyógypedagógusok, logopédusok. Tarnai Ottóné gyógypedagógus-pszichológus irányítja itt a munkát, de a férje, a tanár úr is segít. Talán még mindig nem teljes a tevékenységi kör.

Hogy mit kap mindezért Tarnai Ottó? Jó szót, köszönetet, egy-egy mosoly az elismerés. A mondás teljes értelmében életet ad az éveknek.

Fáradhatatlanul megy tovább, hajtja valamilyen különleges erő és a jóakarat.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1998.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése