Szitka Péter

Polgármester,

Kazincbarcika

baz_07_114_szitka_peter.jpgA Bükk északi peremén, a Sajó bal partján elhelyezkedő iparváros 1954-ben jött létre Sajókazinc, Barcika és Berente egyesítésével. Barcikát 1213-ban, Kazincot 1240-ben, Berentét 1322-ben említik először írásos formában. A legrégebbi építészeti emlék Barcika XV. századi temploma, amelyet a XIX. században átépítettek.

A XX. század fordulóján indult meg a szénvagyon nagyobb arányú bányászata, később vegyipart és hőerőművet is telepítettek a települések peremére. Az 50-es években fejlődött ki a Borsodi Vegyi Kombinát (ma Borsodchem Rt.), amely máig a város és a térség meghatározó nagyüzeme. Az egykor 50–60 ezer főre tervezett iparvárosban ma 32 ezren élnek, és a város – lélekszámát tekintve – a 32. a magyar városok rangsorában.

2006 őszén – nyilvánvalóan a változásra szavazva – Szitka Péter személyében 29 éves polgármestert választott magának a város lakossága, aki fiatal kora ellenére máris gazdag politikai múltat tudhat maga mögött.

Tősgyökeres kazincbarcikainak vallja magát, ugyanis 1976. október 20-án a városban született. Édesapja egykoron a Diósgyőr NB I.-es labdarúgó-csapatában – Veréb, Salamon, Kutasi társaságában – rúgta a bőrt, majd a BVK alkalmazottja lett. Édesanyja is mindvégig a gazdasági szektorban tevékenykedett. Ők ma már mindketten nyugdíjasok. Nyolc évvel idősebb bátyja, Attila vállalkozó. Boldog gyermekkorra emlékezhet vissza, hiszen szülei biztosították számára a lehetőséget a tanulás és a szabad idő hasznos eltöltése terén is. A Pollack Mihály Úti Általános Iskola miliője, az ottani pedagógusgárda meghatározó szerepet játszott tudásának megszerzésében. Elsősorban a reáltárgyakat kedvelte, de itt kezdte a német nyelvet is komolyabban tanulni. Miután Miskolcon, az Avasi Gimnázium két tannyelvű osztályában kemény négy évet töltött kollégistaként, 1995-ben érettségizett.

Felsőfokú tanulmányait a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karán kezdte, ahol élete eddigi legszebb öt évét töltötte. Szerepet játszott ebben a számtalan egyetemi rendezvény, a gazdag ifjúsági élet, a kiváló évfolyamtársak és az olyan kiváló tanárok, mint a vezetéselméletet oktató Szakály Dezső, aki máig az egyetem meghatározó személyisége.

2000-ben végzett, és a Borsodchemnél kezdett dolgozni – a néhány hónapos  „bevezetés” után a pénzügyi osztályon. 2002-ben az MSZP megyei listáján bejutott a parlamentbe, ahol merőben más ritmusú, teljes embert kívánó tevékenységbe csöppent. Olyan meghatározó politikai személyiségeket ismerhetett meg, akiket eddig legfeljebb a televízióban láthatott. Két szakbizottságban: a környezetvédelmi és az ifjúsági és sportbizottságban tevékenykedett. Amire különösen büszke: a ciklus közepe táján az ő kezdeményezésére állítottak fel egy eseti bizottságot, amely kifejezetten a fiatalok kábítószer-fogyasztásával foglalkozott, és két évig ő irányította ezt a testületet.

2005-ben merült fel, hogy az MSZP színeiben induljon a polgármester-választáson, és 2006. október 1-jétől a város irányítása jelenti legfontosabb feladatát. Segíti munkáját, hogy idejét nem kell presztízsharcokra pazarolnia, a képviselő-testület is a város pénzügyi stabilitásának megteremtését tekinti elsődleges feladatának. A város infrastruktúráját, intézményhálózatát annak idején 50–60 ezer főre tervezték, ám a fejlődés időközben megállt, ezért szükség van ésszerű és hatékony átszervezésre. Rendezték viszonyukat a Borsodchemmel, hiszen a közös gazdálkodásban, a kapcsolattartásban a város is, és a cég is érdekelt. Fontos feladatuknak tekintik a Berentével folyamatban lévő ügyek megnyugtató rendezését is. Az elkövetkező évek legfontosabb tennivalóit a fejlesztések, a beruházások jelentik: a sport- és kulturális élet fellendítése érdekében városi sportcsarnok építése, a kórház továbbfejlesztése (elsősorban a műszerpark terén), a belváros rekonstrukciója, a peremkerületek felzárkóztatása.

„Megfelelő, hatékony és ésszerű irányítást szeretnék megvalósítani a városban – mondja Szitka Péter. – Mindezt úgy, hogy lokálpatriótaként mind a város, mind az itt élő emberek érdekeit messzemenően igyekszem figyelembe venni. Természetesen ez nem könnyű feladat, de meg lehet találni a megfelelő egyensúlyt.”

Erre törekedett korábban is, amikor egyetemi évei alatt a Baloldali Ifjúsági Társulásban kezdett politikával foglalkozni, később a Fiatal Baloldal városi, megyei, majd országos vezetője is volt. Elvált, kislánya Orsolya Anna most múlt ötéves. Szabad idejében legkedveltebb tevékenysége a futball: nemcsak nézni szereti, hanem egy baráti társasággal heti rendszerességgel műveli is. Szereti a jó zenét – a komolyzenétől a könnyűzene számtalan ágáig. Kirándulásainak mindig kedvelt terepe volt a Bükk, korábban síelt is, amit szeretne újra elkezdeni. A város szolgálatát hosszú távon gondolja, városvezetőként úgy szeretne tevékenykedni, hogy sokak elégedettségét kivívja.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése