Simon Ottó

Polgármester

Izsófalva

szszb_32_ki_simon_otto_1000.jpgEgy alvó települést vett át 2014-ben, ám az 1835 lakóval rendelkező egykori bányászfaluban az elmúlt másfél évben egymást érték az események. Felpezsdült a közösségi élet és már a közmunkások is értékteremtő munkát végeznek. Izsófalva ebben a választási ciklusban a hasonló nagyságrendű települések között országosan a második legnagyobb támogatást kapta.

A Kazincbarcika térségében található község életét évtizedeken át a szénbányászat határozta meg. Több mélyművelésű és külszíni fejtés működött a területen, aminek a hozadéka három bányató, melyek hasznosítására már megszülettek a tervek a polgármester fejében.

Ami biztos: ebben az évben is lesz legalább tíz kilométer hosszú, lugas rendszerben termesztett uborkájuk. Simon Ottó a tartalmas munkavégzés híve a közmunkában is.  Némi ráhatásra megértették az emberek, hogy a pénzért dolgozni kell. Ennek biztosítéka, hogy főállásban projektmenedzseri feladatokkal bízta meg a feleségét, akit elfogadnak a közfoglalkoztatottak. A tavalyi 16 hektáros termőföld területet idén 50 hektárra növelték, amihez pályázaton nyertek egy nagy teljesítményű MTZ traktort a teljes szerszámskálával és pótkocsival. Ebben az évben káposzta, zöldség, sárgarépa, paprika, paradicsom, burgonya, na és csicsóka ültetvényekről kerül friss áru a helyi konyhára. A fel nem használt káposztát és uborkát már a múlt szezonban is savanyították.

Izsófalvát 2015-ben több elismerés érte. A Miskolcon rendezett közfoglalkoztatási kiállításon a náluk termelt áruból egy helyi lakos – ma Londonban főszakács – díszes formákat faragott, amivel bezsebelték a legötletesebb kiállító első díját. December 4-én a belügyminiszter adott át oklevelet a polgármesternek az önkormányzat közfoglalkoztatási programok megvalósításában nyújtott kiemelkedő szakmai elismeréseként.

Különösen a lugasos uborkatermesztésük emelkedett ki, ahol napi 20-25 mázsa termést szüreteltek. A polgármester ismerőse szállította a technológiát és vásárolta fel szinte a teljes mennyiséget. Idén továbblépnek, 20 kecske, 20 birka és nyolc anyakoca lesz az induló állatállomány, amit pályázati támogatásból szaporítani fognak.

Előbb-utóbb a zöldségek után a húst is megtermelik majd a konyhára, amit a 40 millió forintból újítanak fel.

Télen a Start és a hosszú távú közmunkaprogram résztvevőiből hímző csoport alakult, ők matyó mintákat varrtak kötényekre, surcokra, mellényekre, asztalterítőkre, vagy szőnyegekre.

Simon Ottó sokat tesz a közösségi élet fellendítéséért. Szent György napján Slambucfőző versenyt rendeztek, szeptember 12-én az I. Falunapon pedig nyolc üstben főtt az étel. Az esemény az Izsó Miklós Emlékhétbe illeszkedett bele. A település névadója Izsó Miklós szobrászművész, aki a falu szülötte és tiszteletére Disznóshorvátról 1950-ben változtatták Izsófalvára a helységnevet.

Ősszel újraindult a 12 éve megszüntetett futballcsapat, a következő feladat pedig egy öltöző építése. A helyi iskolában három mazsorett csoport működik, míg az idősebb korosztály a nyugdíjas klubban alakított énekkart. A polgármester arra is büszke, hogy Izsófalván megyei szinten elismert könyvtár működik. A közbiztonságot a 25 fős polgárőrség felügyeli, míg az önkéntes tűzoltó egyesület rendre jó eredményeket ér el a különböző szintű versenyeken.

Sportolóik egyéni kategóriákban eredményesek. Simon Zoltán – a polgármester fia – a kamionsofőrök üzemanyag fogyasztási versenyén Európa Bajnokságot nyert és egy Volvo személygépkocsi volt a díja. Kettesfogat hajtásban Szarka Béla saját lovakkal önkormányzati színekben versenyez és indult már országos bajnokságon is. Az autóversenyző Andó Zoltán rally kategóriában feltunningolt Zsigulijával szállítja a jó eredményeket.

Az önkormányzati épületek felújítását 102 millió forint támogatásból elvégezték, de kaptak 50 milliót a védőnői szolgálat felújítására is.

A tervek pedig jönnek sorba. Piactér létesül Izsófalva központjába, hogy a helyben megtermelt árut értékesíthessék a termelők, de társulásban, pályázatból hűtőházat is építenének. Háromszáz lakásba riasztórendszert akarnak bekötni a biztonság növelésére, de bővíteni kell az önkéntes tűzoltók eszköztárát is, innen egy gépjárműfecskendő hiányzik. Az Izsó Miklós Emlékházat 2010-ben öntötte el a patak, az is helyreállításra vár. Szervezni kell a szeptemberi falunapot és az első uborkafesztivál programját is, melyekre sztárfellépőket hívnak. A polgármester ezúton mond köszönetet kollégáinak és az önkéntesen segítőknek a munkájukért.

Simon Ottó 1961-ben munkás családba született. Házasságot 1979-ben kötött, Zoltán fiuk 1980-ban érkezett és ma fuvarozó vállalkozó. Adrienn (1984) harmadik gyermekével most gyesen van, így összesen hat unokája van a polgármesternek. Ottó a 24 órás polgármesteri hivatás mellett igyekszik rájuk is időt szakítani.

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése