Kazincbarcika – Vadna

Rá is igaz a némileg modernizált mondás: „mindannyian a BVK köpönyegéből bújtunk elő”, hiszen szakmai életútjának jelentős része az óriás vegyi kombináthoz kötődik.

Több generációra visszamenőleges bányászdinasztia sarja, hiszen édesapja is a bányászok „nehéz kenyerét ette”. Édesanyja a négy gyermek nevelésével foglalatoskodott, és ellátta a ház körüli teendőket is, amelybe beletartozott a kis földjük művelése. Így számára, no meg testvérei (öccse ma már nyugdíjas aknász, egyik húga a sajókazai Takarékszövetkezet fiókvezetője, a másik pedig a kazincbarcikai kórházban dolgozik) számára is teljesen természetes volt az éppen soros mezőgazdasági munka, öccsével aratáskor „ketten tettek ki egy félkezest”.

Nagyon szeretett futballozni, de az mindig csak a munka elvégzése után következhetett, és jó időben a Sajó hűs hullámaiban is megmártózott. Mivel édesapja két alkalommal is balesetet szenvedett, és így csak rokkantsági fizetést kapott, elég nehéz körülmények között éltek, ezért a pályaválasztásnál az volt a döntő, hogy olyan iskolában tanuljon, amely szakmát is ad. Így az ózdi József Attila Gimnázium és Szakközépiskola diákjaként villanyszerelő szakmát is tanult. Az első – nehezebben teljesített év után – jeles eredményig tornázta fel magát, különösen a történelmet és a matematikát kedvelte.

A BME Villamosmérnöki Karára fél pont híján nem jutott be, szakmáját  „gyakorolva” a Szuhavölgyi Bányaüzem Szeles-aknájában kezdett. Később édesanyja „rábeszélésére” jelentkezett a kazincbarcikai Felsőfokú Vegyipari Technikumba, ahol üzemmérnöki végzettséget szerzett, „természetesen” ő is a nagyüzemben kezdett gyakornokként. Az „elviselhető, de hosszú” katonai szolgálatot Balassagyarmaton a határőröknél töltötte, század-, majd zászlóaljírnokként. Leszerelése után hamarosan művezető lett a műszerkarbantartó üzemben, majd az induló PVC III. nagyberuházás védnökségi szervezőjeként ténykedett közel három évig.

1977-ben a Paks-Orenburg-Uszty Ilimszk nagyberuházás szervezésére a KISZ KB-ba került, intézte a részt vevő 450–500 magyar fiatal építőmunkás ügyes-bajos dolgait. 1981-ben tért vissza a BVK-ba, ahol PB-titkárként dolgozott a rendszerváltásig. Erre az időre esett a 200 lakásos KISZ-lakótelep, a sportuszoda, a műjégpálya építése. Időközben, 1988-ban a Közgazdasági Egyetemen megszerezte második diplomáját.

1989-ben a BVK leányvállalataként működő Műanyag-feldolgozó Gyárba került, ahol végigélte a gyár privatizációját, közben a műanyag-feldolgozás kérdéseiben, a kalkulációban igen komoly szakmai jártasságot szerzett.

Élete sikeres korszakának tartja 1994-től a Grafol Kft. irányítását, amely a 100 milliós árbevételi szintről milliárdos céggé vált. A PVC-csőgyártást 4000 tonna kapacitásra fejlesztették fel, és a habos csatornacső gyártását másodiknak vezették be az országban.

1999-ben „személyes okokból” került jelenlegi cégéhez, ami egy német családi vállalkozás leányvállalata, és ami a multik mellett jól prosperál a nagy piacon. A titok roppant egyszerű: korszerű gépeken korszerű termékek előállítása, amihez a tulajdonos mindig visszaforgatta a gyártásba a nyereséget. Termékeikkel, a korszerű PVC-idomokkal (amelyek gyártása óriási mértékű befektetéseket igényel) ma már egyedül vannak a piacon, mivel a konkurencia elvitte a gyártást Magyarországról. Egy uniós pályázatuk már megvalósítás alatt áll, a másikat most adják be, mindezek eredményeként céljuk a kelet-európai piac meghódítása.

„Mindig »lelkiző« típus voltam – mondja Mérten János –, mindig megpróbáltam magam beleélni a másik helyébe, gondolatvilágába. Otthonról hozott tulajdonságom, hogy soha nem adom fel, mindenért keményen megdolgoztam.”

Felesége, Orbán Erzsébet, több cégnél is dolgozott könyvelőként, ma már nyugdíjas. Orsolya lányuk előbb Debrecenben végzett angol–matematika szakon, majd a Miskolci Egyetemen szerzett közgazdász diplomát, több cégnél is dolgozott tanácsadóként. Férjével, aki angol–német szakos és jelenleg a BTH Kft. cégvezetője, egy ötéves kislányt és egy két és fél éves kisfiút nevelnek.

Fiúk, János Csaba közgazdasági főiskolát végzett, és jelenleg egy kereskedelemmel és ingatlanközvetítéssel foglalkozó kft.-t vezet.

Mérten János kevés szabad idejét elsősorban kertes családi házában és a Tardona-völgyében lévő hétvégi házában tölti, ahol szívesen „elbogarászik”. Érdekli a történelem, a politika, szeret olvasni.

Igazi örömmel az tölti el, amikor látja gyermekei boldogulását, amelyhez igyekszik minden segítséget megadni.

Életútjával elégedett, úgy érzi, szakmailag sikerült bizonyítania. Munkáját ma is – nyugdíjasként is – örömmel végzi. A tempón már nem akar „fokozni”, inkább a világ megismerésére, utazásra szeretne több időt fordítani.

(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)