Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Milicz Sándor
A Timpanon Kft. ügyvezető igazgatója,
Kazincbarcika
Meglehetősen fiatalon, mindössze harminckét éves korában került vezető pozícióba, amiben – az előző tízéves tevékenykedése mellett – egy kis szerepet még játszott az „apai hátszél”, ám azóta egyértelműen bebizonyította, hogy szakmai felkészültsége és rátermettsége révén sikeresen tudja menedzselni a város életében fontos szerepet játszó céget.
Szülei 1966-ban kerültek Kazincbarcikára, a nagyon sokak által ismert és tisztelt édesapja harmincöt évet töltött a Tigáznál, annak üzemigazgatójaként vonult nyugdíjba, nyugdíjaskorú – ám rendkívül fiatalos – édesanyja pedig több társával egy gyógyszertárat működtet. Tulajdonképpen csak felsőfokú tanulmányai idején szakadt el Kazincbarcikától, ahol 1968. március 4-én született. Időnként rossz gyerekként „borzolta tanárai idegeit” a Pollack Mihály Úti Általános Iskolában, majd a Ságvári Endre Gimnáziumban inkább eszének, mint szorgalmának köszönhette eredményeit. Szerette a testnevelést, sportolt: focizott, cselgáncsozott, de a legsikeresebb mégiscsak matematikából volt, hiszen még országos tanulmányi versenyekre is eljutott e tárgyból, és fizikából is. Szabad idejében tangóharmonikázni tanult, máig szívesen kézbe veszi a hangszert, még ha nem is mindig profi szinten szólaltatja meg.
Főiskolai tanulmányai alatt nemigen szerette meg a fővárost, nagynak, koszosnak és nyüzsgőnek érezte, igaz a város által nyújtott kulturális, művészeti és sportlehetőségeket igyekezett kihasználni ismereteinek, tudásának bővítése érdekében. Az Ybl Miklós Műszaki Építőipari Főiskolán 1989-ben szerzett városgazdálkodási üzemmérnöki oklevelet. Friss diplomájával visszatért szülővárosába, a Városgazdálkodási Vállalatnál kezdett (ez a vállalat később több cégre bomlott, így jött létre a Timpanon Kft. is). 1992-ben a Timpanon Ingatlankezelési Kft. műszaki vezetője lett, majd 2000 nyarán érte a váratlan megtiszteltetés: július 1-jétől megbízták a cég ügyvezető igazgatói feladatainak ellátásával, ezt a posztot tölti be a mai napig.
A Timpanon Kft. fő tevékenységeként a kazincbarcikai önkormányzati tulajdonú lakás- és nem lakás céljára szolgáló ingatlanok kezelését végzi, 1998-tól ingatlanforgalmazási és értékbecslési feladatokkal is foglalkoznak. A cég indulásától vállalkoznak társasházak közös képviseletére, és az utóbbi években több jelentős ingatlanfejlesztési feladatot végeztek el sikeresen. (92 új bérlakás építése, több mint 400 millió forintos vissza nem térítendő állami támogatással.)
2000-ben 40 főt foglalkoztatott a vállalkozás, ma 32-en látnak el lényegesen több feladatot. A napjainkban lezajlott átszervezés eredményeként átveszik a Polgármesteri Hivatal Gazdasági Osztályának legfőbb tevékenységeit, így ők kezelik Kazincbarcika teljes forgalomképes ingatlanvagyonát, ami 800 lakást és 20 000 négyzetméter egyéb ingatlant (iroda, üzlet) jelent, emellett 370 hektár földterület is kezelésükben van.
„Vezetői tevékenységem első számú záloga a szakmai felkészültség és a teljes körű jártasság a cég tevékenységében – vallja Milicz Sándor. – Ez mindenekelőtt jogi, műszaki és közgazdasági ismereteket feltételez. Nagyon fontos a „csapat”, amely a vezető mögött áll: a mai napra – úgy érzem – ütőképes kollektívát sikerült összekovácsolni. Sokat segít a jó helyzetfelismerés, a lehetőségek meglátása, és az sem baj, ha az embernek ötletei vannak. Elengedhetetlen a folyamatos önképzés, hiszen a korral, amely óriásléptekkel halad, lépést kell tartani. Lelkiismeretes vezetőként nem könnyű olykor emberi sorsokról dönteni, ilyenkor szükséges egy kis empátia, a mások helyzetébe való beleérzés.”
A Városszépítő Egyesület elnökségi tagja, és kuratóriumi tag a Fészek alapítványnál, amely elsősorban lakhatási lehetőségek terén igyekszik segítséget nyújtani a rászorulóknak.
2003 óta – a Timpanon Kft. hathatós közreműködésével, a Magyar Speciális Olimpiai Szövetséggel együttműködve – immáron ötször talált gazdára a Timpanon-kupa Kazincbarcikán az Értelmi Fogyatékosok Országos Tornaversenyén.
Felesége, Szabó Beáta ma „főállású anya”, „gardírozza” a három gyermeket, akik közül a legidősebb, Ágnes a Debreceni Egyetem harmadéves hallgatója, Csilla a kazincbarcikai Ságvári Endre Gimnázium kilencedikese, míg a legkisebb, Ádám első osztályos általános iskolás. Sokszor érzi úgy, hogy munkahelyi sikereinek elsődleges feltétele a családi háttér. Nem véletlen, hogy minden szabad idejét családjával igyekszik tölteni, amelynek eredménye számtalan közös kirándulás volt már eddig is.
Szívesen ül le egy kerti partin baráti társasággal, és hetente legalább egyszer úszik.
Eddigi életútjára elégedetten tekint vissza, lokálpatriótaként további életét is Kazincbarcikán képzeli el. Arra törekszik, hogy a város érdekében minél több jót és hasznosat tegyen ott, ahol erre lehetősége kínálkozik.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése