Sajó Attila

Művelődésiközpont-igazgató,

Kazincbarcika

baz_05_92_sajo_attila.jpgEgész eddigi életemet Borsod-Abaúj-Zemplénben töltöttem, s ízig-vérig „megyei” embernek is vallom magam. Hogy miért?

Zemplénben születtem – Sárospatak, 1959 –, és tízéves koromig Tolcsván  „gyerekeskedtem”, ahol szüleim pedagógusok voltak. Nagyon szép emlékeket őrzök életem e korszakáról. 1969-ben szüleimmel és bátyámmal, Lászlóval, Miskolcra költöztünk, így zempléniből borsodivá váltam.

A Szent Péteri-kapuban laktunk, ahol nagyon vidám játszótéri életet éltünk barátaimmal és a „22-es” (ma Rónai Ferenc) iskolába járó társaimmal. A középiskolát a Földes-gimnáziumban végeztem 1978-ban, majd a sikertelen főiskolai felvételi miatt Kazincbarcikára, az akkori BVK-ba (ma BorsodChem) kerültem betanított munkásnak. Vegyipari pályafutásom három hónapig tartott, s aztán Sajószentpéterre kerültem, ahol előbb az 1-es (ma Kossuth Lajos), majd a 4-es (ma Hunyadi Mátyás) iskolában voltam képesítés nélküli pedagógus. Közben 1980-ban felvettek a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola népművelés–történelem szakára, melyet levelező tagozaton 1985-ben végeztem el. Két és fél év tanítás után 1981-ben kerültem Kazincbarcikára, jelenlegi munkahelyemre, az Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtárba. 1982-től 1984-ig Szolnokon katonáskodtam, s közben végeztem a főiskolát.

A közművelődésben eltöltött éveim alatt az Egressyben végigjártam a „szamárlétrát”, hisz kezdetben ismeretterjesztő előadó, majd művészeti vezető voltam, 1986-tól 1991-ig pedig igazgatóhelyettes. Az itt töltött első évtizedben tanultam meg a szakmát munkatársaimtól, vezetőimtől. Ezek voltak a tanulóévek, ahol jó mesterek és „osztálytársak” között voltam, akik olyan szemléletet adtak, ami a nehéz pillanatokban átlendít a problémákon, ami rengeteg munkára és állandó megújulásra sarkall. 1991-ben átvettem az intézmény irányítását, de nem az volt a célom, hogy új időszámítás kezdődjön, hanem a meglévő alapokra és tradíciókra építve tovább szolgáljam az intézményt és a város közművelődését. Örömmel mondhatom, az elmúlt 13 évben az Egressy a városban, a megyében és az egész országban szakmai rangot és presztízst vívott ki magának.

Felfogásom szerint egy városi közművelődési intézmény kulturális-, információs-, oktatási-, közéleti-, kereskedelmi-vendéglátó- és szórakozási centrum is egyben. Ennek szellemében támogatja az alkotó műhelyeket, a nemzeti kultúra ápolásának és megőrzésének minden formáját, a kulturális önmegvalósítás széles skáláját, a tudás és az információ terjesztését, a lokálpatriotizmus erősödését, a közösségek és a közönség szolgálatát, s mindezt úgy, hogy együtt él a globalizációval és az általa nyújtott lehetőségekkel.

Örülök, hogy kezdeményezéseim, melyek Észak-Borsod kulturális életének felpezsdítését és fejlesztését szolgálják, támogatásra találtak úgy Kazincbarcikán, mint a térségben. Így jöhetett létre többek között a Borsodi Művészeti Fesztivál, a Sajóvölgyi Nemzetközi Folklórfesztivál, és így őrizhettük meg az ifj. Horváth István Nemzetközi Színjátszó Fesztivál vagy a Bányász Fúvószenekari Fesztivál tradícióit.

Szakmailag folyamatosan képzem magam, legutóbb – 2002-ben – az Eötvös Lóránt Tudományegyetemen kulturális menedzseri diplomát szereztem. Az intézmény kapcsolatrendszerének, valamint talán a hétköznapi munkám elismeréseként számos közéleti funkciót is betöltök. Külső szakértőként tagja vagyok a városi és a megyei önkormányzat kulturális bizottságának, és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának megbízásából számos közművelődési szakfelügyeletet végeztem már az országban. Az „egyesületi” életben aktívan részt veszek, elnökségi tagja vagyok a Magyar Népművelők- és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Népművelők Egyesületének, és Kazincbarcikán is tevékenykedem néhány civil szervezetben.

Zempléni és borsodi gyökereim után néhány szót az abaúji kötődésről. 1990 óta a szüleimmel együtt rengeteget járunk pihenni, kikapcsolódni ide, hisz Felsődobszán vettünk egy takaros kis parasztportát. A kerti munkában inkább a szüleim és a feleségem jeleskedik, de a bográcsozásban és a grillezésben verhetetlen vagyok. Az aktív munka mellett a magánéletben is az aktív pihenést pártolom. Szeretem a sportot, a természetjárást, a síelést és különösen a kerékpározást. Mindemellett nagyon szeretem a zenét. 1991-ben tanítónő feleségemmel és három fiúgyermekünkkel – Tamás, Márton, András – költöztünk Kazincbarcikára. Tíz évig Miskolcról minden nap „kijáró” voltam, ám a házasságkötés után döntenünk kellett: hogyan tovább. Kazincbarcikát választottuk, s úgy érzem, nem bántuk meg. Családommal együtt szeretjük ezt a kis várost, ahol megbecsülnek minket, ahol megőrizhetjük személyiségünket, ahol az emberek még ismerik egymást, ahol kazincbarcikai lokálpatrióták lettünk!

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése