Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Kálmán Vilmos
Futballedző,
Kazincbarcika
Húsz évet töltött a futballpályán, 14 edző keze alatt dolgozott, ma pedig már ő adja át a megszerzett tapasztalatokat a fiatalabb korosztályoknak. Élete nagy álma, hogy a Kazincbarcikai VSE-vel az NB I.-ben rúgja a bőrt, nem teljesült, bár csak hajszálon múlt. Jelenleg utánpótlás-neveléssel foglalkozik.
Kálmán Vilmos, vagy ahogy környezetében becézik, a „Kicsi” 1952-ben a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszaszalkán született, és hamar megismerkedett a labdával. Amikor 1966-ban két nővére rábeszélésére – akik akkor már a vegyészvárosban éltek – jelentkezett és felvételt nyert az egyik barcikai középiskolába, úgy érezte, hosszú távra megoldódott a helyzete, hiszen egy fejlődő fiatal város jó perspektívát kínált számára. A mozgékony fiatalembert egyik sógora az iskolakezdés után pár héttel elvitte az akkor KMTK néven szereplő helyi sportegyesület ifjúsági csapatához, és Szalánczy Béla edző figyelmébe ajánlotta. Két év múlva már a felnőttcsapat keretében végezte az alapozást, 18 évesen pedig már Sátoraljaújhelyen lejátszotta az első felnőtt bajnoki mérkőzését is. Közben jelessel szakmunkásvizsgázott, leérettségizett, majd edzői és sportoktatói végzettséget szerzett, később pedig az edzői UEFA B licencet is megszerezte. Az akkori Borsodi Vegyi Kombinátban talált munkát, és mai napig a nagy vegyi üzemben
– BorsodChem Rt.-nél – van a főállása. A csapat tagjai a ’60-as és 70-es években egy nagy baráti közösséget alkottak, a meccseket ünnepnek tekintették, és öltönyben jártak a mérkőzésekre, a családtagok kíséretében. Fiatal játékosként felnézett az idősebb focistákra, vitte a szerelésüket. Az akkori „menők” viszont befogadták, így olyan futballistákkal játszhatott egy csapatban, mint Fülöp Lajos, Erdősi Ferenc, Szitka Béla vagy Lipcsei Imre.
Legemlékezetesebb góljai között említi az 1976/77-es bajnokságban Nagybátonyban szerzett fejesgólját, amivel bajnokok lettek. Kecskeméten az ő kapásgólja tartotta benn a csapatot, 1982-ben pedig hazai pályán újabb fordulópontként, a Szolnok elleni találata ugyancsak a bajnoki címet jelentette.
Aztán ő vált vezéregyéniséggé több szempontból is: tíz éven át töltötte be a csapatkapitányi tisztséget, játék közben pedig középpályásként irányította a csapatot. Kazincbarcikát játékosként csak kényszerből hagyta el, 1974–75-ben Mezőtúron volt katona, ahol a Honvéd Szabó Lajos SE színeiben futballozott. 1971 és 1986 között 439 bajnoki mérkőzést játszott a nemzeti bajnokság második és harmadik osztályában, a kupameccsekkel együtt ez a szám meghaladja az 500-at is. Első gólját Budapesten a KELTEX csapata ellen szerezte, amit még további 78 találat követett. Két alkalommal, 1976/77-ben és 1982-ben volt bajnokcsapat tagja. Az edzők szavazatai alapján 1977-ben beválogatták az NB II. legjobb csapatába is.
Az 1982-es esztendő hozta pályafutása legnagyobb sikerét és egyben csalódását. A bajnokság megnyerése után nem kerülhettek fel egyenes ágon a legmagasabb osztályba, ezért az MTK-val játszottak osztályozót. Végül a párharcot elveszítették, pedig ez az MTK verhető lett volna. Játékos-pályafutásának 1986-ban egy térdsérülés vetett véget, és abban az évben egy KVSE-FTC mérkőzésen búcsúzott az aktív játéktól. Hétvégeken még erősítette a Rakamaz csapatát, mivel nem akart azonnal elszakadni a futballtól, az akkori barcikai vezetés pedig nem tartott igényt a munkájára. Ez a helyzet 1988-ban változott meg, felkérték az ifjúsági csapat edzőjének, és azóta kisebb-nagyobb eredményekkel edzősködik. Volt már az ifik mellett a felnőttcsapat pályaedzője, vezetőedzője, technikai vezetője, jelenleg pedig az U 15-ös korosztályt irányítja. Közben kitérők is adódtak, hiszen dolgozott Felsőzsolcán, Mezőkövesden, Diósgyőrben és Putnokon is. A gömöri városban 40 év után sikerült visszajuttatni a csapatot az NB III.-ba. Kazincbarcika ifjúsági csapatával 1991-92-ben az országos bajnokság II. helyezését érték el, míg 2005-ben az U 19-es korosztállyal első osztályba kerültek. Ekkor városában az év legeredményesebb edzőjének választották. Kálmán Vilmos egyébként szerencsés, sikeres embernek érzi magát mind a munkában, mind a magánéletben, annál pedig nincs jobb dolog, mint amikor valakinek a munkája egyben a hobbija is. Tehát foci minden mennyiségben.
Nős, felesége közgazdasági végzettségű, és két gyermekük van. Idősebb lányuk 33 éves, óvodai egységvezető, és három gyermeke van. Kisebbik lányuk kereskedő, 31 éves, és jelenleg második gyermekével van gyesen. A gyerekekkel, unokákkal napi kapcsolatban vannak, mivel családcentrikusak. Amennyiben akad némi szabad ideje, azt a gyermekei háza körül tölti Kálmán Vilmos, mert mindig akad valamilyen tennivaló. A barkácsolásban már besegítenek az unokák is, de alkalomadtán kirándulásokat is szerveznek. Családi élete mindig harmonikus volt, ami feleségének köszönhető, hiszen ő biztosította pályafutásához, a pályán elért sikereihez a nyugodt hátteret.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése