Vattay József

Középiskolai igazgató,

Kazincbarcika

baz_06_100_vattay_jozsef.jpgA Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium jogelődje 1961-ben kezdte meg működését 103 tanulóval. A képzés szervesvegyész és nitrogénvegyész szakmákban indult a Borsodi Vegyi Kombinát szakemberszükségletének kielégítésére.

Az 1963-ban önállóvá vált intézmény a MÜM 105. Számú Iparitanuló Intézeteként 1968-ban költözött az iskola jelenlegi helyére, ahol az új épületben 12 tanterem, több tanműhely, szertárak és tornaterem szolgálta az akkor már több mint 1100 diák képzését. Egy évtizeddel később készült el a 400 fős kollégium, amely ma három szakképző iskola (a Surányi Endre Szakképző Iskola mellett a Deák Ferenc Szakképző Iskola és a sajószentpéteri Pattantyus-Ábrahám Endre Szakképző Iskola) diákjainak ad otthont. A kollégium és az iskola szerves egységet képez.

1980-ban indult a szakközépiskolai képzés bánya-elektrolakatos szakmában. Az intézmény pályázat útján 1998-ban két szakmacsoportban (kereskedelem-marketing, közlekedés) csatlakozott az Ifjúsági szakképzés keretében meghirdetett új szakképzési formához, közismert nevén a világbanki programhoz. A szakközépiskolai képzés iránti kereslet állandósult, mert egyaránt biztosítja a felsőfokú képzésbe való egyenes becsatlakozást és a szakmai képzést.

Az ismert gazdasági-társadalmi változások szükségessé tették az iskola képzési szerkezetének változtatását is. 1989/90-es tanévben a szolgáltató szakmák irányába nyitottak: élelmiszer- és vegyesbolti eladó szakmával indították a kétszintű sikeres kereskedelmi képzést.

A szakiskolai képzésbe a tanulók a 9. évfolyamra, hat szakmacsoportba felvételizhetnek: kereskedelem-marketing, vendéglátás-idegenforgalom, gépészet, vegyipar, elektrotechnika-elektronika és egyéb szolgáltatás. Majd a szakmaválasztást követően 2-3 év múlva záróvizsgát tehetnek.

A szakközépiskolai képzésben a tanulók az érettségit követően legtöbbször a kereskedelmi technikus, az autószerelő, az elektronikai műszerész, valamint a marketing és reklámügyintéző szakmai kimenetet választják a több mint tíz választható szakma közül. Az ötéves nyelvi előkészítői osztályt mint további lehetőséget biztosítják a hozzájuk jelentkező tanulók számára a 2003/2004-es tanévtől.

A negyvenötödik tanévében járó intézmény a város és térsége, illetve a megye meghatározó közoktatási intézményévé fejlődött a több mint négy évtized alatt. A többszintű szakemberképzésben elért eddigi eredmények, a tanórán kívüli nevelésben, a tehetséggondozásban és a sportban aratott sikerek – a diákolimpiai versenyszámok alapján rendre a megye legeredményesebb diák-sportegyesületét működtetik  – azt jelentik, hogy a kilencvenhét pedagógusból álló tantestület és az intézmény egész közössége mindig megfelelt a kor kihívásainak.

Természetesen meghatározó szerepet játszott ebben Vattay József igazgató is, aki 1977-ben került jelenlegi iskolájába. Tízéves tanári beosztásból 1986-ban lett a kollégium vezetője, öt évvel később az iskola nevelési igazgatóhelyettese.

Az intézmény vezetésével a fenntartó Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Önkormányzatának vezetése 2000-ben bízta meg, 2005 év nyarán az eredményes intézményvezetői tevékenységének elismeréseként újabb ötéves megbízást kapott, mely az eddigi munkája folytatását és kiteljesítésének lehetőségét biztosítja.

Középiskolai tanárként is rendszeresen képezte magát, ezt követően pedig kétéves közoktatás-vezetői végzettséget is szerzett, és egyéb számos szakmai továbbképzésen bővítette ismereteit. Folyamatosan lát el érettségi vizsgaelnöki és szakértői feladatokat.

A kezdetektől fogva tagja Kazincbarcika város képviselő-testületének, az oktatási és sportbizottság tagja jelenleg is.

„Az eredmények titka az emberek együttműködése, a csapatmunka, amit csak megfelelő szervezeti kultúrával lehet elérni – vallja Vattay József. – A nevelő-oktató munka a szakképzésben rendkívül összetett, túlmutat az intézmény keretein, csak a fenntartó és minden egyéb partner eredményes együttműködésével valósulhat meg. Ám ez is kevés, ha nem párosul nagy-nagy gyermekszeretettel is.

Nekünk esélyegyenlőséget teremtő küldetésünk van. A Bódva-Sajó völgyéből jött, többszörösen hátrányos helyzetű gyermekeknek is lehetőséget kell adnunk az élet megkezdéséhez és az abban való helytálláshoz. Ezért a legnagyobb öröm számomra, amikor diákjainknak átnyújthatom a szakmunkás-bizonyítványt.”

Feleségével, aki szintén pedagógus (általános iskolában tanít), két fiúgyermeket neveltek fel. Ők mindketten egyetemet végeztek, egyikük jogász, a másik gépészmérnök.

A nagyszülők nagy örömére mindkettőjüknek két-két gyermeke van, így Vattay József négyunokás nagypapának vallhatja magát.

(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése