Petróczi Gábor

Gimnáziumi igazgató, közoktatási szakértő,

Kazincbarcika

baz_07_112_petroczi_gabor.jpgEgyetemi tanulmányaimat a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem matematika–fizika szakán végeztem 1974 és 1979 között. Kezdő tanári éveimet Edelényben, az Izsó Miklós Gimnáziumban töltöttem, ahol hamar megismerkedtem a pedagóguspálya szépségeivel és nehézségeivel. Igen szoros közelségbe kerültem az iskolával, hiszen feleségemmel a földrajzszertárban laktunk. Szerencsére nagyon közel volt ehhez a fizikaszertár, ahol a lecsóvacsora főzése közben kiválóan lehetett fizikai kísérleteket végezni, s ezzel megszerezni az eredményes tanításhoz nélkülözhetetlen tanári gyakorlatot.

Középiskolai tanulmányaimat 1973-ban abban a középiskolában végeztem, amelynek 1994-től igazgatója vagyok. Úgy gondolom, hogy az azóta eltelt bő egy évtizedben a Ságvári Endre Gimnázium a megye legeredményesebb gimnáziumai közé fejlődött: az iskola keresett a középiskolába készülő korosztályban. A bejutó tanulók átlaga elérte a jeles szintet, az iskolában tanuló diákoké meghaladta a 4,1-et. Az eredményes munka bizonyítéka, hogy a felsőoktatásba felvett diákok számaránya a Ságvári Endre Gimnáziumból évek óta 90%-os, az érettségit C típusú nyelvvizsgával záró tanulók aránya pedig 67%-os. Első és legfontosabb feladatomnak a Ságvári Endre Gimnázium vezetői feladatainak színvonalas ellátását, az iskola folyamatos fejlődésének biztosítását tartom. Elvem az, hogy a pedagógusok – és így az iskola – akkor végezhetnek jó munkát, ha képesek magukat megfelelően pozícionálni az iskolát körbefogó oktatási környezetben. Ezért nagy hangsúlyt fektetek kollégáim képzésére, patronálom szakértői, szaktanácsadói, vizsgaelnöki feladatvállalásukat, hogy tágabb látókörben szemlélhessük iskolánkat, tanítványainkat. Kiváló munkatársakkal dolgozhatok, s ez elsőrangúan fontos számomra. Több mint egy évtizede közoktatási szakértői feladatokat is ellátok, sokan fordulnak hozzám az ország minden részéből ügyes-bajos kérdéseikkel és munkajogi problémáikkal. Erre büszke vagyok, de egyben sok energiámat emészti föl. Legfontosabbnak tanügy-igazgatási szakértői megbízatásaim között Szerencs város természettudományos oktatásának projektvezetését, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye által fenntartott középiskolák tanügy-igazgatási vizsgálatának irányítását, Nyíregyháza város középiskoláinak átvilágítását tartom. Az Országos vizsgáztatói névjegyzéken szereplő pedagógusként rendszeresen vállalok érettségi elnöki feladatokat. Szakvizsgázott pedagógus, közoktatási vezető vagyok.

A Raabe Kiadó rendszeres szerzőjeként közel félszáz írásom a Korszerű Iskolavezetés, a Tanári LétKérdések és a Szónoklatok Nagykönyve Iskolaigazgatóknak c. kötetekben jelent és jelenik meg. Tagja vagyok a Raabe Kiadó szűk tanácsadói körének. Közel egy évtizede az egri Eszterházy Károly Főiskola Társadalom- és Neveléspszichológia tanszékének külsős tanáraként a legkülönbözőbb szakos pedagógus továbbképzésben részt vevő kollégáimat taníthatom, így órákat tartok Egerben, Veszprémben, Miskolcon, Salgótarjánban és más városokban. Azt hiszem, szeretik az előadásaimat, amelyeket prezentációs formában vezetek. Évek óta részt veszek a főiskolai hallgatók vizsgáztatásában, szigorlatoztatásában és a pedagógus szakvizsgázó kollégák államvizsgáztatásában. Úgy érzem, ennek köszönhetően sok tapasztalatot szereztem az iskolák, a közoktatási rendszer működtetésével kapcsolatban. A közoktatás szervezésével, tanügy-igazgatási kérdésekkel, aktuális témákkal kapcsolatban gyakran kérnek föl előadások megtartására. Külön megtiszteltetésnek tartom, hogy több éve meghívást kapok az Igazgatóhelyettesek Dunántúli Konferenciájára, ahol előadásokat tartok és szekciófoglalkozásokat vezetek. Vezetője vagyok a Kazincbarcika és Vonzáskörzete Többcélú Kistérségi Társulás vezetői munkaközösségének. Azon kevés vezető egyikének tartom magam, aki szereti a jogszabályokat és azok változását, mert folyamatos kihívást, alkalmazkodást és fejlesztési kényszert jelentenek számomra és a gimnázium számára. Naprakészen követem és néha megelőzni igyekszem az aktuális eseményeket. Még a munkámnál is fontosabb számomra a családom és a nyugodt magánéletem, úgy érzem elég időt tudok rájuk fordítani, mert munka után (többnyire) képes vagyok nemcsak fizikai értelemben „kilépni” az iskola falai közül. Feleségem szintén matematika–fizika szakos tanár, egy barcikai középiskolában tanít. Gyermekeim (akik szintén a Ságvári Gimnáziumban érettségiztek) felnőttek, fiam diplomás informatikus mérnök (diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte), lányom a Rendőrtiszti Főiskola hallgatója. Szeretek sütni, főzni, ez valódi kikapcsolódást jelent számomra – és a családom is szereti!

Kedves Olvasó (ismerős, kolléga, tanítvány, szülő)! Ha kíváncsi az általam vezetett iskolára, keresse föl a www.sagvari-barcika.hu honlapot! Vagy látogasson meg a Ságvári Endre Gimnáziumban! Várom érdeklődő tisztelettel!

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése