Danada János

Iskolaigazgató,

Kazincbarcika

baz_04_134_danada_janos.jpgNeve alapján ősei minden bizonnyal szlávok lehettek, nagy valószínűséggel a török hódoltság utáni szlovák betelepítés révén kerültek Dél-Magyarországra. Földműves szülők egyetlen gyermekeként 1939. október 12-én született Csanádalbertiben, a Makótól húsz kilométerre fekvő kis községben. Szülei – akik ma már nem élnek – néhány év múlva Pitvarosra költöztek át, így gyermek- és iskoláskora ehhez a településhez kötődik. Az általános iskolában különösen Herczegfalvi László fizikatanár volt rá nagy hatással, aki olyan kísérleteket végzett óráin, hogy sikerült megragadnia tanítványai fantáziáját, ő nagy szerepet játszott Danada János későbbi pályaválasztásában.

Aktív tagja volt a nagyon jól működő népi együttesnek: táncolt, énekelt. Szabadidejében szívesen futballozott, ez a sport a későbbiekben is fontos szerepet játszott életében.

Középiskolai tanulmányait a makói József Attila Gimnáziumban folytatta, ahol mindenekelőtt osztályfőnöke, a matematika–fizika szakos Ribárszki György gyakorolt rá nagy hatást. Komolyan vette a sportot is, az NB II-es makói focicsapatban játszott.

A sikeres érettségi után előbb a József Attila Tudományegyetemen folytatta tanulmányait, majd a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola matematika–fizika szakán végzett 1963-ban.

Ebben az évben került Kazincbarcikára, előbb az Újvárosi Általános Iskolában kezdett dr. Veress Lajos igazgató kezei alatt, akitől nagyon sokat tanult. Hamarosan kinevezték igazgatóhelyettesnek, és 1970-ben az akkor épült új iskolába, az Árpád fejedelem téri iskolába került igazgatónak, ezt a posztot tölti be ma is, több mint három évtized után.

Ez a lakótelepi iskola kezdetben zsúfolt iskolának számított, hisz volt olyan időszak, amikor több mint 1300 tanulójuk volt. A létszám később a közismert demográfiai okok miatt csökkent, ma négyszáz körüli gyermeklétszámot oktatnak.

Az elmúlt több mint harminc év alatt rengeteget változott az oktatási struktúra, 1980-ban elkezdték az angol, majd a német nyelv oktatását. Tanulmányi eredményeik alapján ma a város jó színvonalú intézményei közé tartoznak. Beiskolázási gondjuk soha nem volt, évfolyamonként két osztályt működtetnek. A nagyon stabil tantestületük jelenleg 28 főből áll, közülük hatan itt kezdtek 1970-ben. Az intézményben a szakos ellátottság mindig 100%-os volt.

Különösen sikeresek a sport terén: a Kazincbarcikai Vegyész röplabdacsapat nevelőegyesületének számítanak, többször nyertek diákolimpiát. A magyar röplabdasportnak hat válogatott versenyzőt adtak.

– Egy vezető alapvető feladata –, mondja Danada János igazgató –, hogy a megoldandó feladatokat meg kell oldani, ehhez a megfelelő partnereket meg kell találni. A munkát mindig, mindenkitől keményen megköveteltem, a lazaságot nem tűrtem, ugyanakkor mindig figyelembe vettem kollégáim véleményét is.

Legfontosabbnak a jó munkahelyi légkört tekintem, tanártársaim érezzék úgy, hogy az iskolát közösen irányítjuk. Így az igazgató „az olajozó ember”, aki a szerkezetet működteti.

Danada János mindig aktív közéleti tevékenységet folytatott, fiatalabb korában városi úttörőtitkár, később éveken át tanácstag volt. 1979 óta a Kazincbarcikai Vegyész Sportegyesület röplabdaszakosztályának elnöke, a mai – időközben átalakult – klub elnökhelyettese. 2002-től lakóhelyén, Tardona községben önkormányzati képviselő, az oktatási bizottság vezetője. Több kitüntetéssel is elismerték munkáját, egyebek mellett kapott Miniszteri Dicséretet, 2003-ban pedig a Pedagógus Szakszervezet az Eötvös József-emlékérmet adományozta neki.

Feleségével, Poór Katalin biológia–földrajz szakos tanárral még főiskolás korában ismerkedett meg, 1963-ban kötöttek házasságot. Judit lányuk, aki 1964-ben született, biológia–testnevelés szakos tanár, Budapesten dolgozik, férje a XIV. kerület polgármestere, három gyermeket nevelnek: két fiuk általános iskolás, lányuk már egyetemista. Fiuk, János, öt évvel később, 1969-ben érkezett, ő ugyancsak a fővárosban él, az ORFK rendőrtisztje, alezredes. Felesége testnevelő tanár, és a BSE röplabdacsapatában játszik.

Danada igazgató úr korábban aktív sportoló volt, főleg a röplabda és a futball érdekelte. Talán ezért is oly sikeres iskolája a sport terén is, a megyei versenyeken rendre az élen szereplők között találhatók.

Nyugdíjas éveire is gondolva egy kis szőlővel beültetett, borospincével is rendelkező hobbikertet művel (a megtermelt bor családi fogyasztásra kerül), családi háza környékén elsősorban a kerttel, a virágokkal foglalkozik.

Eddigi életútjával elégedett, mindenekelőtt annak örül, hogy hatvannégy évet egészségesen megélt. A hamarosan elkövetkező és jól megérdemelt nyugdíjas éveiben gyerekeivel, unokáival akar foglalkozni és szeretné folytatni az utazásait, hisz Londontól Szocsiig szinte  egész Európát bejárta már.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése