Kazincbarcika

Debrecenben született 1943. április 26-án. Édesapja református lelkész, édesanyja tanítónő volt. Egy évvel fiatalabb öccse orvos. Születése után már javában dúlt a II. világháború, így az azt követő évek sötét Rákosi-korszakát már nagyobb gyermekként élte át. A mai napig jól emlékszik arra a sok szorongásra, amit a Hortobágyra való állandó kitelepítés fenyegetettsége okozott. A nehéz helyzeteken édesanyjának sok humánummal megáldott szavai segítették át. Lelkész édesapja miatt a család nem volt „túl jó passzban” az akkori hatalommal, a méltánytalanul hátrányos helyzet egész fiatalkorát meghatározta. Hamar megszokta, hogy folyamatosan  „szembe széllel kell menetelnie”.

1961-ben Miskolcon, a Kilián György Gimnáziumban érettségizett. Abban az időben javában tartott a téeszszervezés, ezért a jó tanulóknak adott támogatás alapján a Debreceni Agrártudományi Egyetemre adta be jelentkezését. Annak ellenére, hogy a felvételi vizsgán nagyon jól szerepelt, származása miatt helyhiányra hivatkozva nem vették fel. Ez volt az első nagy pofon életében. Máig nem érti, hogy a szülők foglalkozása miatt miért kellett bűnhődniük gyermekeiknek? Egy év kihagyás után a Szegedi Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karára jelentkezett, ahonnan helyhiányra hivatkozva ugyancsak elutasították, ám végül mégiscsak győzött az igazság: rektori fellebbezés után felvételt nyert.

A Tisza-parti városban töltött egyetemi évek élete legszebb korszakának számítottak: élhette az egyetemi diákok szabad életét, gyakorolhatta az önállóságot. Közben természetesen a tanulásról sem feledkezett meg. Elsősorban az élettan, a biokémia és a gyógyszerhatástan érdekelte.

Ez utóbbival a tudományos diákköri tevékenység keretében komolyabban is foglalkozott. Harmadéves korában két éven keresztül végzett pharmakológiai vizsgálatokat, amelyek végeredménye egy komoly dolgozat lett. A gyógyszerhatástanban való elmélyülést nagymértékben elősegítette dr. Dirner Zoltán professzor úr, aki kiváló szakemberként a Gyógyszerhatástani Intézetet igazgatta.

Szegeden ismerkedett meg későbbi feleségével, aki szintén gyógyszerészhallgató volt. 1967-ben kötöttek házasságot, amelyből három gyermekük született. Csaba fiuk megvalósította az apai álmot, ő Miskolcon a Megyei Kórház Angiológiai Részlegén belgyógyász szakorvos, egy 9 és egy 7 éves gyermek boldog édesapja. Andrea francia–német szakos tanár, ő Budapesten él. A szülők reménye szerint a legkisebb, Noémi veszi majd át tőlük a stafétabotot, hisz ő Budapesten negyedéves gyógyszerészhallgató.

Az egyetem sikeres befejezése után 1967-től Edelényben dolgozott beosztott gyógyszerészként, közel másfél évtizeden keresztül, közben igen komolyan képezte magát. Ennek eredményeként gyógyszerhatástanból doktorált, disszertációját 1973-ban védte meg.

1981-ben váltott: megpályázta és elnyerte a kazincbarcikai 19/94-es gyógyszertár vezetői állását. A gyógyszertárat 1997-ben privatizálta, amely ekkor kapta meg új nevét, és lett Királysas Patika. A „gyógyszertári rendszerváltást”, a privatizációt pozitívumként élte meg. Örült annak, hogy megváltozott a gyógyszerészet korábbi helyzete, és megélhette a magántulajdon minden örömét és nyűgét. Az eléggé leromlott állapotú, fejletlen infrastruktúrával rendelkező gyógyszertárat felújították, modern bútorokkal rendezték be, így az már megfelel a kor követelményeinek.

A Gyógyszerész Kamarában különböző funkciókat töltött be, tagja volt a Megyei Gyógyszerészeti Társaság vezetőségének, előadásokat tartott és publikált.

„Fiatalabb koromban a szakmai előmenetelt tartottam fontosnak – emlékezik vissza dr. Kiséry Csaba. – Ma már inkább a működtetés, a menedzselés jelenti a legtöbb feladatot. A városban komoly vetélkedés folyik a négy gyógyszertár között, így minden energiámat igyekszem arra fordítani, hogy ebben a vetélkedésben a betegek érdekében helytálljunk, talán ezért sem voltam tíz éve szabadságon. Komoly feladatot jelent az is, hogy a két évtizeddel ezelőtti alig ezer gyógyszerrel szemben ma több mint 12 ezer féle medicina között kell eligazodnunk, ami igen komoly felelősséget, felkészültséget és naprakészséget igényel. E feladatnak számítógépek nélkül nem is tudnánk eleget tenni.”

Dr. Kiséry Csaba elsősorban hétvégeken szívesen kirándul, főleg az ország határain belül. Érdekli a politika, igyekszik rendszeresen tájékozódni a világ dolgaiban.

Megtalálta helyét a világban, úgy érzi, sikerült eredményes életet élnie. Legnagyobb sikerének az 54 éves korában megvalósított privatizációt tartja, amelynek eredményeként máig kreatív embernek érzi magát. 62 évesen is dolgozik, a több mint négy évtizedes, aktív munkával és tanulással töltött életével szeretne példát mutatni gyermekeinek szorgalomból, akaraterőből és kitartásból.

(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)