Gulyás Tiborné

Gyógyszertárvezető szakgyógyszerész,

Kazincbarcika

baz_06_88_gulyas_tiborne.jpgSzerénységénél csak a hivatástudata és a szakmaszeretete nagyobb, több mint egy évtizede mindenki megelégedésére vezeti Kazincbarcika egykori 19/26-os patikáját, mai nevén az Arany Mérleg Gyógyszertárat.

Gulyás Tiborné a „világ végén”, egy, a szlovák határ melletti kis településen, Szögligeten született egyszerű emberek első gyermekeként 1957. április 6-án. Édesanyja a háztartást vezette, édesapja a színi erdészet gépkocsivezetője volt, tőle örökölte máig tartó természet- és erdőszeretetét. Gábor öccse a tállyai erdészet vezetője, felesége is erdőmérnök. Gyermekkorát e csodálatos tájon töltötte, szabad idejében mindenekelőtt szívesen és sokat olvasott. Ebben a falu papja is segítségére volt, akinek sok könyvéből bőven jutott számára is olvasnivaló.

Középiskolásként a miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium orosz tagozatos diákja lett. Kollégistaként a Központi Leánykollégiumban hamar bekapcsolódott a közösségi tevékenységbe, sok ismerősre és barátra tett szert. Jól tanult, sokat jelentett számára osztályfőnöke, Bujdosó Mihályné, aki elmélyítette benne az irodalom szeretetét. Humán érdeklődése révén kedvelte a történelmet, és igen jól boldogult az orosz nyelvvel is Puszta Zénóné jóvoltából. Harmadikos korában egyik unokatestvére javaslatára döntött úgy, hogy a Szegedi Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán folytatja egyetemi tanulmányait, ahová „simán” felvették. Az egyetemen is aktív részese volt a közösségi életnek, a gólyatábor után az évfolyam tanulmányi felelőse lett. A gyógyszer-technológia volt a kedvenc tantárgya, e tárgyból már a szakdolgozata is készen volt a doktoráláshoz, ám időközben férjhez ment, majd jöttek a gyerekek, így a dolog elmaradt.

A szakmaszeretetet elsősorban egyik nagyszerű tanárától, dr. Regdon Gézától tanulta, akivel a mai napig jó kapcsolatot ápol. 1980-ban államvizsgázott, majd egyévi gyes után elkezdte gyógyszerészi tevékenységét eddigi első és egyetlen munkahelyén. Beosztott gyógyszerészként akkori főnökétől, dr. Maros Vilmától rengeteget tanult, őt máig szakmai példaképének tartja. 1989-ben gyógyszertárvezető-helyettes lett, majd 1994-ben vette át a patika irányítását, amelyet három évvel később privatizált.

Pályakezdése idején két gyógyszertár volt Kazincbarcikán, az előd a Marsó Ede Szent Szív Gyógyszertár a Márka Áruház helyén állt, amelyet az államosítások idején lebontottak. Az egyik lakótelep közepén épült utódpatika életében, amelyben 14-en (szakemberek, asszisztensek, kisegítők) dolgoznak, meghatározó szerepet tölt be a ma már egyre korosodó lakótelepiek ellátása: összesen négy felnőtt- és két gyermekorvosi körzet tartozik hozzájuk, de a 26-os főút közelsége miatt jelentős a vidéki betegforgalmuk is. 1998 óta fiókpatikát is működtetnek a szomszédos Berentén.

„Munkánkban nagy szerepe van a türelemnek és az empátiakészségnek  – vallja Gulyás Tiborné. – Bár nagy forgalmú gyógyszertár vagyunk, törekszünk a személyes kapcsolatok kialakítására és ápolására is, nagyon sokan emiatt ragaszkodnak hozzánk. Munkatársaimtól elvárom, hogy folyamatosan képezzék magukat, és a szakma egy-egy területén (gyógynövények ismerete, homeopátia, gyógyászati segédeszközök, kötszerek) mélyüljenek el a betegek jobb ellátása érdekében. Oktatógyógyszertárként minden évben fogadunk végzős gyógyszerészhallgatókat, akik a szakmai, gyakorlati tennivalókkal ismerkedhetnek meg nálunk.”

Gulyás Tiborné 1989-ben Debrecenben szakvizsgázott, majd az asszisztensképzésben tanított gyógynövény- és drogismeretet. Két alkalommal indult a Rozsnyay Mátyás emlékversenyen (ezt fiatal gyógyszerészek számára rendezik minden évben más megyében), tavaly pedig fő szervezője volt a huszonhét résztvevővel lebonyolított vetélkedésnek. A Gyógyszerészkamara tagja, 2000-től az Etikai Bizottság elnöke, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság megyei elnöke a második ciklusban. Korábban Kiváló Ifjú Gyógyszerész kitüntetést, 2004-ben a Magyar Gyógyszerész Kamaráért Emlékérmet kapott.

Férje, aki korábban aktív futballista volt, ma is nagy focirajongó, közgazdász, az ÉRV Rt. stratégiai igazgatója. 1978-ban kötött házasságukból két lányuk született: 1980-ban Réka, aki ma már végzett gyógyszerész, édesanyjától tanult hivatástudatát jelenleg Budapesten gyakorolja. A 3 évvel fiatalabb Orsolya negyedéves joghallgató Budapesten.

Szabad idejében szívesen kertészkedik a ház körül, főleg a tavaszi virágokat kedveli kertjében. Esetenként eljutnak színházba is, és az elmúlt években néhány szép családi utazást is szerveztek.

Eddigi életútjával elégedett, külön öröm számára, hogy gyermekei „sínen vannak”, és egyikük az ő hivatását választotta.

A jövőben szeretné patikáját fejleszteni és csinosítani, a gyógyszerészek közösségében pedig továbbra is aktív közéleti szerepet kíván betölteni.

(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése