Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Kalász László
A SZAVA Kft. ügyvezető igazgatója,
Sajószentpéter
Tősgyökeres sajószentpéteri család második gyermekeként született 1952. március 24-én. Édesapja bányász volt, és édesapja testvérei is a bányához kötődtek. (Apja vájároktatóként is megállta a helyét, és az 50-es évek végén még otthonvezető is volt a mai Pattantyús Szakképző Iskolában.) Édesanyja háztartásbeliként nevelte a három gyereket, akik közül nővére már nincs az élők sorában. Öccse vállalkozó, termény-táp kereskedéssel foglalkozik, családjával együtt ugyancsak Sajószentpéteren él.
Ha olykor szűkös anyagi körülmények között éltek is, összességében gondtalan gyermekkorra emlékezhet vissza, amit elsősorban dolgos szüleinek köszönhet.
Az iskolában jó tanulónak számított, szívesen tanult, leginkább a reál tárgyakat kedvelte. Tanárai közül máig jó szívvel gondol Kalos Laci bácsira, a gyakorlati oktatás vezetőjére és a matematika–fizika–kémia tanárára, Farkas Oszkárra, akiktől emberséget is lehetett tanulni.
Ha a bányába nem is követte édesapját, mégiscsak „rokon szakmát” választott, középiskolai tanulmányait a kazincbarcikai Ságvári Endre Gimnázium és Szakközépiskola bánya-elektrolakatos szakán folytatta.
Érettségi után első munkahelye a Borsodi Szénbányák Bükkaljai Bányaüzeme lett, amelyhez akkoriban a 2. és 3. számú akna, a Berentei Szénosztályozó, a Berentei Bánya, Lyukóbánya és a Bányagépjavító tartozott. Frontszerelőként kezdett, ám hamarosan „elcsábította” a Sajószentpéteri Vegyesipari Szövetkezet, ahol a villamosrészlegnél hálózatszerelő-karbantartó lett. Innen vonult be katonai szolgáltra 1972-ben a Határőrséghez, a két évet Bernecebarátiban töltötte le. Leszerelése után előző munkahelyén folytatta, ám hamarosan az ELZETT Művek Sajószentpéteri Gyárának diszpécsere, majd a szerelde-csomagoló csoportvezetője, végül a csiszoló-szerelde és csomagoló üzemvezetője lett. Innen került át 1980-ban a Sajószentpéteri Tanácshoz, ahol a GAMESZ műszaki vezetőjeként dolgozott.
Egy fél évtized múltán újabb szakterülettel ismerkedett, hisz az Építési Osztály beruházó-műszaki ellenőreként tevékenykedett. 1993-ban nevezték ki a Közüzemi Szolgáltató Intézet igazgatójává, és az igazgatói széket cserélte fel a vállalkozással, hisz főállású vállalkozóként az 1993-ban alapított SZAVA Kft. ügyvezető igazgatója lett. (1989-től egyébként már egyéni vállalkozóként is ténykedett.)
A kimondottan épületgépészeti tevékenységre szakosodott cégnél az alapításkor négyen dolgoztak, mára 14-re növekedett az állandó létszám, és közben jelentősen bővült a tevékenységi körük is: ma már a beruházás, szervezés, a lebonyolítás, az építőipari fővállalkozás, a bútorgyártás és kárpitosipari munkák, 2002-től az ingatlanforgalmazás és az ezzel összefüggő pénzügyi szolgáltatások közvetítése is tevékenységükhöz sorolható.
2001-ben vásárolták meg a volt Vasipari Szövetkezet egy részét, 750 négyzetméter beépített területen végzik tevékenységüket. 2003-ban újabb irányba léptek: bútor- és kárpitosipari termékek forgalmazására bemutatótermet nyitottak.
Kalász Lászlónak két másik cégben is van érdekeltsége: az egyik informatikai eszközök kereskedelmével foglalkozik, a másik az idén induló idegenforgalmi és vendéglátóipari tevékenység, ami egy új szálloda üzemeltetését jelenti. Közben szaktudásának korszerűsítésére is gondolt: a beruházásokkal összefüggő közép- és felsőfokú képzésben vett részt, jelenleg a közbeszerzési szakreferensi képzés hallgatója.
Kalász László szerint: – A sikeres üzleti tevékenység fontos feltétele a jó kapcsolatok kialakítása és ápolása. Az sem „hátrány”, ha az ember fogékony az újra. A megrendelők igényeit folyamatosan és a maximális mértékben ki kell elégíteni, ami csak úgy lehetséges, ha közben tisztességgel megbecsüljük a foglalkoztatottakat is.
Felesége, Bodó Judit, akivel 1976-ban kötött házasságot, felsőfokú szakképesítése révén több mint húsz éve dolgozik az államigazgatásban, jelenleg a berentei önkormányzat munkatársa.
Három gyermeket neveltek fel, közülük Zsuzsanna jövőre végez Szolnokon a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola idegenforgalom és szálloda szakán. Judit a Herman Ottó Gimnázium biológia tagozatán tanul, a legkisebb, László pedig a Bláthy Ottó Villamosipari Technikum informatika szakát végzi.
Kalász László életében a sport mindig fontos szerepet játszott, ma is támogatja a helyi futballcsapatot. Szeret horgászni, elsősorban a Sajó és a környékbeli állóvizek a kedvenc terepei, de néha eljut a Tisza holtágaira is.
Úgy érzi, hogy az élet adta lehetőségeit sikerült kihasználnia. A jövőben szeretné fenntartani cége stabilitását, és reméli, hogy továbbadhatja majd fiának vagy nagylányának. Gondoskodó szülőként mindig mindent megtett és megtesz a jövőben is, hogy gyermekei megtalálják helyüket az életben.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése