Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Bartus József
Polgármester,
Sajógalgóc
A Borsodi-dombság peremén, a Várhegy oldalában, a Sajó egyik bal oldali mellékvizének romantikus völgyében megbúvó zsákutcás kisközség, Sajógalgóc. Ősi település, határában honfoglalás előtti földvár nyomai látszanak. Az Árpád-korban a Rátold nemzetség birtoka, később Giskra birtokolta, aki kővárat épített a falu északi részén, és huszitáival innen fosztogatta a környéket, amíg az ifjú Mátyás király ki nem űzte őket. A török 1555-ben feldúlta, 86 lakosát szíjra fűzve elhurcolta. A falu később Bocskai, majd Bethlen Gábor fennhatósága alá került, és legutolsó földesurai a Serényi bárók voltak. A település érdekes látnivalója az 1756-ban épült barokk lakóház, amelyet a XIX. században építettek át.
Az alig négyszáz lakosú kisközség mindennapjait immár több mint másfél évtizede Bartus József polgármester irányítja. Tősgyökeres sajógalgóci családban született 1952. május 14-én. Szülei később Tarcalra kerültek, ahol szőlőműveléssel foglalkoztak, édesapja szeszfőzdésként a tokaji nagyfőzdében is dolgozott. Testvére már nincs az élők sorában, mostohanővére nyugdíjas, Tarcalon él.
Sajógalgócon nőtt fel, itt végezte általános iskolai tanulmányait az alsó tagozaton, felsősként pedig Putnokon tanult. Itt folytatta középiskolai tanulmányait is a gimnáziumban, ám másfél év múltán „összekülönbözött” osztályfőnökével, így Miskolcra került. A borsodi megyeszékhelyen kitanulta a hentes és mészáros szakmát, kitűnő eredménnyel végzett, országos szakmai versenyeken is öregbítette iskolája hírnevét. Frissen szerzett szakmunkás-bizonyítványával a Húsipari Vállalatnál rögtön ki is nevezték megyei diszpécsernek. Időközben képezte is magát, levelező tagozaton végezte el a gimnázium negyedik osztályát.
Később hazatért szülőfalujába, ahol szeszfőzdevezető lett, majd később fuvarozott is. Volt idő, amikor jószágokkal foglalkozott: harminc tehenet, növendéküszőket tartott. Mezőgazdasági jellegű tevékenységet ma már nem nagyon folytat, a meglévő földterületeken erdőt telepített. A rendszerváltás óta tölti be a polgármesteri tisztet, és gazdag eredménylistát mutathat fel az elmúlt másfél évtizedről.
Bevezették a gázt a faluba, ami az itt élő lakosoknak „szinte csak fillérekbe” került, teljes körűen kiépítették a szennyvízvezetéket. 2001-ben átadták az új önkormányzati hivatalt, amelyben az orvosi rendelő is helyet kapott. A közutakat pormentesítették, valamennyi utat leaszfaltoztak. A továbbiakban a zárt csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítése szerepel az első helyen, amelynek a tervei már készen vannak. Tervezik a falukép létrehozása, amelynek része lenne többek között egy díszkút kialakítása és nyilvános WC kiépítése. Ugyancsak a tervek között szerepel egy 16 lakásos társasház felépítése, amelynek fele a fiataloké, fele az öregeké lenne, anyagilag elérhető terhek mellett. A további fejlődésben bízva Sajógalgóc tagja a Kazincbarcika központtal működő, 32 településből álló Kistérségi Társulásnak.
Polgármesteri tiszte mellett a Ginevak Vakcinagyártó Kft. ügyvezető igazgatója. Eddig elsősorban nőgyógyászati vakcinák gyártásával foglalkoztak, most az új fejlesztések eredményeként a prosztatabántalmak gyógyításában is szeretnének segítséget nyújtani a rászorulóknak.
Bartus József úgy gondolja: – Aki közfeladatot, polgármesterséget vállal, annak a falu fejlődése legyen az elsődleges szempont. Ma az előrelépéshez rengeteg pályázatot kell benyújtani, ám ez még nem elég, ezekért keményen lobbizni is kell. Ehhez még a tisztességes baráti kapcsolatokat is fel kell használni. Ma keményen meg kell dolgozni a sikerért. Ha az itt élők észreveszik, megtapasztalják a változást, a fejlődést, akkor maguk is támogatólag lépnek fel.
1978-ben kötött házasságot Bártfay Erzsébettel, aki ma kereskedő-vállalkozóként Kazincbarcikán működtet üzletet. Tamás fiuk 27 éves, ő közlekedésmérnöki diplomát szerzett a Győri Műszaki és Távközlési Főiskolán, jelenleg egy német cégnél dolgozik Dubicsányban. A kisebbik gyermek, Erzsébet 23 éves, és Egerben utolsó éves hallgató a főiskolán, kommunikáció szakon gyarapítja tudását.
Szabad idejében legszívesebben vadászik, annak a Galgóc Vadásztársaságnak a tagja, amelyet ő alapított. Jelenleg 17 vadásztársával együtt elsősorban a környéket cserkészik be, ahol leggyakrabban vaddisznó, szarvas, őz a célpont. Eddigi vadászsikerei: 5 aranyérmes szarvas és több ezüstérmes bak. Jó gazda lévén természetesen igyekszik portáját rendben tartani, mert ma is szívesen foglalkozik a ház körüli teendőkkel. Emellett a Hajdúnánáson lévő kis víkendházukba látogatnak el időnként a családdal rövidebb-hosszabb kikapcsolódást keresve. Eddigi életútjával, amelyen olykor sok nehézséggel kellett megküzdenie, elégedett. A jövőt illetően optimista. Reméli, hogy élete elkövetkező részében lesz még ereje és lehetősége ahhoz, hogy szülőfaluja és családja javára tevékenykedhessen.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése