Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Demeter Zoltán
Polgármester, országgyűlési képviselő
Bánhorváti
Családjában mindig a hit, a hazaszeretet és a keresztény értékrend dominált, így természetesnek tűnik, hogy mindkét testvérével egyházi pályát választottak. Református lelkészi tevékenységét országgyűlési képviselővé választása miatt 2010-ben felfüggesztette, így ebben a parlamenti ciklusban – polgármesteri és parlamenti tevékenysége mellett – B.-A.-Z. megye új, 4-es számú választókerületének fejlesztésén dolgozik, ahová többek között Sajószentpéter, Kazincbarcika és Edelény is tartozik.
Ózdon születtem 1963-ban, gyermekkoromat pedig az Aggteleki karszt gyönyörű vidékén, az észak-borsodi Trizsben töltöttem. Édesapám asztalos kisiparosként tartotta el családját, édesanyámnak pedig a gyermeknevelés jutott. Értékeit ápoló református család a mienk, amire jó példa, hogy falunkban nagyapám után édesapám lett a gyülekezet gondnoka. Ez a szemlélet érvényesült a pályaválasztásnál is, és ennek köszönhető, hogy két testvérem közül Irén az Adventista Egyháznál dolgozik, Ottó pedig Zsadány község református lelkésze.
Tanulóéveim Trizsben, Ragályon és Ózdon teltek. A kohászváros József Attila Gimnáziumában sokat sportoltam. A már említett örökséggel a tarsolyomban jelentkeztem a debreceni Református Teológiai Akadémiára, ahol 1992-ben szereztem református lelkészi oklevelet. Tanulmányaim közben két évig katona voltam Marcaliban.
Akkor már feleségemmel együtt református lelkészi szolgálatot végeztünk Bánhorváti és Bánfalva gyülekezeteiben. A Bán-völgyébe még teológus hallgatóként, 1986-ban helyeztek ki bennünket, mivel kicsi volt a lelkészi kar létszáma. Amikor országgyűlési képviselő lettem ezt a szolgálatot szakítottam meg 2010-ben, erre egyházunk törvényei egyébként is köteleznek.
A Fidesz Magyar Polgári Szövetség elnöke 2012-ben kinevezett az új, 4-es számú borsodi választókerület élére, amely terület mintegy 80 ezer választópolgárt foglal magába. Ezt megelőző politikai szerepvállalásom 1994-ben kezdődött, amikor Bánhorvátiban beválasztottak a képviselő-testületbe. Négy év múlva polgármesterjelöltként indultam az önkormányzati választáson és a községben élők megtiszteltek a bizalmukkal. Azóta minden választáson megerősítettek a tisztségben.
Az elmúlt években több magasabb rangú politikai funkciót is betöltöttem, 2006-2010 között a megyei közgyűlésben az Ügyrendi, valamint az Oktatási és Sport Bizottság tagja voltam, 2010-től pedig a Parlament Oktatási-, illetve Emberjogi, Kisebbségi Bizottságaiba választottak be. Országgyűlési munkámban igyekszem megfelelni választóim érdekeinek, érzem a rám ruházott bizalmat, ezért felszólalásaimban a térségemben élőket képviselem. Tudom, hogy kormánypárti politikusként ezt el is várják tőlem, de mivel családommal már 26 éve Bánhorvátiban élünk, mi is itt akarunk boldogulni.
Szűkebb pátriámban jelentős eredménynek tekintem, hogy a Bánhorváti – Nagybarca szennyvízberuházáshoz sikerült több mint egymilliárd forintot szerezni pályázati úton. Megoldást kellett keresni a Bán patak árvízvédelmére is, hiszen a kis vízfolyás 2010-ben két alkalommal öntötte el a völgy településeit. A vízügyi szakemberek a meder szélesítésében látták a megoldást, erre 300 millió forintot nyertünk és rövidesen indul a beruházás. Pályáztunk az ÉRV Rt.-vel a Lázbérci víztározó gátjának és árapasztó rendszerének a rekonstrukciójára is.
Ezeken felül vannak településrekonstrukciós terveink is, 2013-ban szeretnénk építeni a faluközpontba egy kis modern polgármesteri hivatalt, mert jelenleg enyhén szólva is idejét múlt épületben dolgozunk. Bánhorvátit és Bánfalvát, vagyis a két településrészt a hősök emlékparkjánál új híddal fogjuk összekötni, erre is régóta van lakossági igény.
Az 1400 lakosú településen működtettünk idáig iskolát és óvodát, amelyek a januári változások után is fennmaradnak.
Az itt élők több társadalmi funkcióval is megbíztak, így elnöke vagyok a Bánhorváti Sport Egyesületnek, ami talán annak is köszönhető, hogy mintegy negyedszázadon át igazolt labdarúgó voltam és több éven át fociztam a helyi csapatban is. Másik szenvedélyem a horgászat, amire sajnos egyre kevesebb időm van. Megválasztottak a Bánhorváti Falumúzeum Alapítvány kuratóriumának tagjává és szintén tagja vagyok a Bánhorváti-Nagybarca Polgári Együttműködés Egyesületnek. Ez irányú munkámat a helybeliek Bán-völgyi Civil Szféra Díjjal (2009), a Csikász Gábor Emlékéremmel, a Sajószentpéteri Görög Katolikus Egyházközség pedig Szent Péter Díjjal ismerte el.
Feleségem Mészáros Zsuzsanna lelkész, akivel 1984-ben kötöttünk házasságot. Három gyermekünk közül Zsuzsanna (27) Egerben szerzett testnevelés szakon tanári diplomát. Zoltán (25) a Miskolci Egyetemen tanul és Ádám (21) is ott végzi párhuzamosan a jogot és a politológiát.
(Északkeleti Almanach 28. kötet In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2012.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése