Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Szabolcsi Ferenc
Igazgatóhelyettes,
Nyíregyháza
A megye egyik legnagyobb intézményének, a nyíregyházi Wesselényi Miklós Szakközépiskolának és Szakiskolának az igazgatóhelyettese Szabolcsi Ferenc. Mint általános helyettes, ő látja el az igazgató távollétében az iskola ügyes-bajos dolgait. Az iskolavezetés tagjaként részt vesz a pedagógiai program megfogalmazásában, annak megvalósításában, és mindenekelőtt az oktatás-képzés technikai feltételeinek megteremtésében, a szakmák precíz elsajátításához szükséges eszközök biztosításában.
Penészleken született 1950. május 31-én. Édesapja, Szabolcsi András, szeszfőzdét vezetett, sajnos, már nem él. Édesanyja, lánykori nevén Takács Margit, háztartásbeliként a család és a gyermeknevelés gondjait vállalta magára. Ma Nyíregyházán él. Testvérei közül György gépésztechnikus, András tanár volt, sajnos, ő is meghalt. Felesége, Kántor Éva, szintén pedagógus, magyar-történelem szakos tanár és a helyi lapokban kulturális témájú cikkeket ír. Két fiuk született, Richárd negyedikes a Zrínyi Ilona Gimnáziumban, Ákos ugyanott elsős.
Szabolcsi Ferenc az akkor még szakközépiskolaként működő Kossuthban érettségizett 1968-ban. Sorsa a tanárképző főiskolára kormányozta, ám először csupán ott vállalt állást. Jó hatást gyakorolt rá a főiskola szellemisége, hiszen eközben elvégezte a műszaki ismeretek és gyakorlatok szakot az egri tanárképző főiskolán. A nyíregyházi főiskolán 1968 és ’75 között dolgozott. 1975-ben jött az akkor még 107-esbe, előbb szakoktatónak, majd a következő évtől tanárnak. 1980-tól vezette a gyakorlati oktatást az intézményben. 1985-ben nevezték ki általános igazgatóhelyettesnek.
Időközben tovább képezte magát. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen elvégezte a pedagógia szakot, majd 1996-ban a közoktatás-vezetői szakot.
Arról beszélgetünk, hogy jószerivel felnőtt egy generáció, mióta Szabolcsi Ferenc a fiataloknak a műszaki ismeretek szakmai alapjait tanítja. Változó műszaki érzékkel jönnek ide a fiatalok. Amíg régebben a villanyszerelő, asztalos és más szakmákhoz kisebb mértékben kellett precíziós szinten művelni a tudást, később az elektronikai, mostanában pedig a számítástechnikai, informatikai képzés egészen másfajta tudást, érzéket és jártasságot követel. A régebben oktatott szakmacsoportokat ma már csak nyomokban fedezni fel a képzési struktúrában. Teljesen más az elektrotechnika és az elektronika, valamint az informatika-hardver orientáció a képzésben. Még mindig igen népszerűek az érettségi után választható szakok, a kozmetikus, a fogtechnikus, a számítástechnikai műszerész, az elektronikai műszerész, a rádió- és hangtechnikai műszerész, a televízió- és videotechnikai műszerész, a ruhaipari technikus, a cipőipari technikus, a bútor- és épületasztalos-ipari technikus, a kárpitosipari technikus, a villamosgép- és berendezései technikus, az erősáramú elektronikai technikus.
– Pályaválasztási nyílt napokon igyekszünk bepillantást engedni az igen szerteágazó képzésekbe – folytatja Szabolcsi Ferenc. Sokszor maguk a szülők és a jelentkezők sem igen tudják, mi mindenre számíthatnak nálunk, hiszen örökre elmúltak azok az idők, amikor a nagyipari munkásság képzésének fellegvára volt az egykori 107-es.
Ma a sokféle szakma, a képzés jóval magasabb szintje, az európai egységesülés felé mutató képzési rendszer lényegesen magasabb szintű tudással vértezi fel a tőlünk kikerülő fiatalokat. Azt szeretnénk elérni, hogy konvertálható tudás, lexikai ismeretek birtokába kerüljenek a nálunk végzett diákok. Hiszen a legtöbben csak menet közben éreznek rá a tanulás, az ismeretszerzés ízére, és szeretnének magasabb szintű képzésben is részt venni. Nekünk mindenképpen biztosítanunk kell számukra ezt a lehetőséget.
A korábbi évtizedekben, ha valaki munkásnak ment az elején, ritka volt a kiugrás. Ma szinte nincs olyan felsőfokú képesítés – különösen igaz ez a műszaki szaktudásra – amelyet ne előzne meg valamilyen szakmai képesítés megszerzése. Szeretnénk felkelteni a gyerekekben a nagyobb tudás megszerzésének vágyát, hisz így képzettebb emberek hagyják el az iskola falait. Az a célunk, hogy a társadalomban, a gazdasági életben, a vállalkozás világában jól eligazodó, sikeresen startoló és ott a helyüket jól megálló fiatalok emlékezzenek az egykori iskolájukra.
A képzési partnerek között az igazgatóhelyettes kiemeli az Urbán és Társa Kft.-t, amellyel a felnőttképzésben működtek együtt eredményesen, s most igen nagy reményeket fűznek az amerikai elektronikai óriás, a Flextronics nyíregyházi indulásához. A sokszínű terveket magas szinten szeretnék megvalósítani, ez a legfontosabb programja ma a Wesselényi Miklós Szakközépiskola és Szakiskola vezetésének.
Szabadidejében igyekszik a családjával foglalkozni, kamasz fiainak olyan mintát adni, amely számukra is eredményes boldogulást tesz lehetővé a nagybetűs életben.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 9. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése