Érpatak

Igazán szép álmot dédelget Kóczon Pál polgármester, akit a falubeliek harmadszor is megválasztottak erre a tisztségre. Azt szeretné, ha Érpatak idegenforgalmi szempontból is jegyzett hely lenne. Ennek az elképzelésnek az alapját az a három és fél hektáros terület jelenti, amelyen egy szabadidőpark rajzolódik ki.

A bánya-rekultivációs alapból – itt hajdanán egy agyagbánya volt – harmincmillió forintot nyertek el pályázaton. Ezerkilencszázkilencvenkilencben már a tervezés megtörtént, és most egy szekszárdi cég – helybeli munkások és alvállalkozók bevonásával – hozzáfogott a kivitelezéshez. Az ún. jóléti tó háromezer-négyszáz négyzetméteres, horgászok telepedhetnek a partjára, sétány veszi körül, a kicsinyeknek játszótér lesz. A sportolni vágyók kézilabdázhatnak. Az egykori mocsaras, nádas terület hamarosan a helybeliek kedvenc pihenőhelye lehet, és még turistákat is várnak ide. A tulajdonos és a fenntartó az önkormányzat, aki 2000. november 30-án már az átadásra készül, és jövő tavasszal a hiánypótlásra is sor kerül. Kóczon Pál szerint a falu 1843 lakosa fejenként legalább egy fát elültet, így a tervek szerint kétezer facsemete növekszik majd a tó körül.

A polgármester világéletében műszaki embernek vallotta magát, a közéletet csak távolról ismerte. 1941. február 20-án Érpatakon született, édesanyja néhai Lengyel Anna. Édesapja, Kóczon Pál, MÁV főraktárnok volt. A felesége, Felföldi Olga, vezető óvónő a faluban. Két fiuk közül Péter tanár a helyi iskolában. Már megnősült, neje Huri Nóra. Gyermekeik: Nándor nyolc-, Kornél ötéves. A másik fiuk, György, vállalkozó.

Kóczon Pál mezőgazdasági technikusi gépész végzettséget szerzett Nyíregyházán. A Hajdúsági Iparművekben dolgozott évtizedeken át, a szerszámellátáson tíz, a technológiai osztályon húsz évig.

Amikor megválasztották polgármesternek, gyökeresen megváltozott az élete. Lépten-nyomon megkeresték a falubeliek a különböző ügyekkel, gyakran még otthon is. A családjának is elég volt megszokni a nyitott ajtó elvét. Most sincs fogadónapja vagy fogadóórája, ajtaja közvetlenül a folyosóról nyílik, és nem állítja meg titkárnő a belépőt.

– Már megszoktam ezt a folyamatos készenlétet – mondja a polgármester úr. – A legnagyobb elismerés számomra az, amikor valaki csak azért állít meg, hogy megkérdezze: bírom-e még a munkát, csináljam sokáig. Hisz annyi szép eredményt lehet felmutatni, hogy az valóban örömet ad az embernek. Például fél évszázadon át nem sikerült önálló állatorvost találni Érpatakra, most már van. Csakúgy, mint háziorvos is. A szomszédos Kárpátaljáról több értelmiségit sikerült letelepíteni a faluban.

Látványos eredményeket mutathat fel a kis dél-nyírségi település. A gázprogramot hatvanmillió forintért valósították meg. Iskolát és tornatermet nyolcvanegymillióért építettek. A szennyvízberuházás most a legjelentősebb tervük, ez kétmilliárd forintot emészt fel. Bököny és Geszteréd is kapcsolódik a térségi programhoz. Amit lehet, pályázaton kérnek hozzá, a tervek szerint Érpataknak százmillió forintot kell saját erőből hozzátennie.

– Én azt tartom igazán nagy eredménynek – folytatja a polgármester –, hogy együtt érez a falu. Az emberek még a nehezebb megélhetési körülmények ellenére sem mennek el a településről. Generációk óta itt élnek, és itt keresik a megélhetés, a boldogulás útját. Sokan nyakukba vették a világot, és még a rendszerváltás előtt Orenburgban próbáltak szerencsét. De valami rejtett kór tört rájuk, mert a legtöbben fiatalon meghaltak, már a hazai földben nyugszanak.

Én úgy gondolom, kötelességünk átadni azt a szemléletet a fiataloknak, hogy apáik, őseik földjein érezhetik magukat igazán otthon, bármerre is vesse őket a sors a nagyvilágban. Nem kell itt világmegváltó dolgokra gondolni, csupán annyira, hogy a szülők, nagyszülők, dédszülők verejtékükkel öntözték ezt a földet. Igyekeztek a családjaikat tisztességgel eltartani a földön megtermelt árukból. Igazán nem mondhatja őseinkre senki, hogy nem dolgoztak eleget. Évszázadokon keresztül csak a paraszti munkát ismerték. Növényt termesztettek, állatot tenyésztettek, gyümölcsöt termeltek. Ha városi nyüzsgésre vágytak, igazán közel fekszik Érpatakhoz Debrecen és Nyíregyháza is.

De a zárt közösségben megmutatkozó erő feledtette az itt élőkkel a csillogást, a kényelmesebbnek látszó hétköznapokat. Szigorú elvek szabályozták az itt élők mindennapjait, s ezt apáról fiúra adták tovább a helybeliek. Igazából az utóbbi évtizedekben derült ki, milyen hátránnyal jár az egykor jól működő közösségek szétesése. Nincs, aki az erkölcsi értékeket továbbadja, a nagyobb közösség vigyázó szemei pedig komoly visszatartó erőt jelentettek a helytelen útra tévedőknek.

– Érpatak minden polgárát hazavárja – üzeni a polgármester úr.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 11. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)