Dr. Nánássy Elek

Jegyző,

Szakoly

szszb 25 ncsé Dr Nánássy Elek 2.jpgVajon a családi ősök mennyire, milyen mélyen határozzák meg és hatnak utódaik sorsára, egzisztenciájára, a társadalomban elfoglalt helyükre, pályájukra?Az Újfehértón meggyökeresedett Nánássy család teljes rokonságával ma is itt él. Az 1972. augusztus 25-én, szintén Újfehértón született Nánássy Elek büszkén említi, hogy nagyapja, Nánássy Sándor választott kisbíró volt a településen több mint 30 évig, amiért nem várt el tiszteletdíjat sem. Nagyapjának testvére, Nánássy Andor pedig Nagykálló országgyűlési képviselője volt.

„Nyírtéten még ma is él olyan idős ember, aki emlékezett az én nagybátyámra” – mondja. A családban volt református pap és más közigazgatásban dolgozó személy is. Innen ered hát Nánássy Elek vonzalma a pályához.

Mindezen túl egy pedagógus dinasztiáról is beszélhetünk, hiszen édesanyja, Békési Zita tanítóként, nagymamája, sőt apai nagyanyja is ekként nevelte a felnövekvő nemzedékeket. Édesapja, Nánássy Elek a KEMÉV vállalat üzemvezetőjeként kereste a család kenyerét. A szülők házasságából Elek és két évvel fiatalabb lánytestvére, Zita született, aki Budapesten él férjével. Pedagógus, két gyermekük van.

A család Újfehértóról Nyíregyházára költözött, így Elek a Jósavárosi Általános Iskola után a Kossuth Lajos Evangélikus Gimnáziumban tanult, ahol „ábrándozásos” időszakának következménye – a 90’-ben történt érettségi után – egy év kényszerpihenő lett, a továbbtanulást illetően. Bár ennek is volt haszna, mert ekkor szerzett B és C kategóriás jogosítványt. Aztán kellő komolysággal rákapcsolt, és a következő év szeptemberétől a Nyíregyházi Főiskola tanítóképző szakán, az angol szakkollégium hallgatója lett. Hamarosan C típusú nyelvvizsgát tett. Majd ugyanitt, a magyar szakon tanult tovább, ám szülői indíttatásra az Államigazgatási Főiskola veszprémi levelező tagozatára ment át, és 98’-ban igazgatásszervezői diplomát kapott. Ezek az évek a jogtudományok, az igazgatásszervezés megismerésével és a polgármesteri hivataloknál töltött gyakorlatokkal teltek el. Köztisztviselői pályafutásán Bartha László, a megyei Munkaügyi Központ nyíregyházi kirendeltségének vezetője indította el, akiről csak pozitív gondolatokat mondhat. Nagy kihívás és próbatétel volt számára, a Nyírtéten elnyert jegyzői állás.

„Sokat tanultam, sok segítséget kaptam Révész Dezső polgármester úrtól a nyolc év alatt. – emlékezik. Közben jött a családalapítás. Mára három gyermek boldog édesapja. Felesége, Halászi Emőke Veronika pedagógus. A nyírtéti évek alatt az Észak-alföldi Regionális Teleház Szövetség elnöke is volt. 2000-ben Pécsen jogi tanulmányokba kezdett. 2005-ben jogi doktori címet szerzett. Nagyobb kihívásra vágyva 2007 februárjában megpályázta a Szakoly község által meghirdetett jegyzői állást, sikerrel. Így lett az 1570 lelkes Nyírtét után, a 3000 lakosú Szakoly „pénzügyi menedzsere”. Az önkormányzat pénzügyi helyzetének javítása érdekében legfontosabb volt számára, hogy nonprofit szervezetek létrehozásával mentesítse azoktól a feladatoktól, amelyek nem kötelezőek, ám ráfizetéssel működtek. Ugyanis ezen bevételi források miatt elestek az Önhikitől. „Nehéz egy régi, megszokott struktúrát megváltoztatni, és egy újat elfogadtatni a képviselő-testülettel. Az önkormányzat vezetőinek feladata, hogy a működőképességet megőrizzék, ezért nem kerülhetők el a reformok sem, amelyek a pénzügyi stabilitást eredményezik majd. De gondolni kell a beruházásokra is, hiszen az EU-s csatornák most vannak nyitva.” Biomassza-erőmű épül, az önkormányzat beadta pályázatát az orvosi rendelő korszerűsítésére, kerékpárút építésére. Legfontosabb az iskola önállóságának megőrzése, s szeretnének egy okmányirodát is, erről tárgyaltak a munkaügyi és szociális miniszterrel. „Idekerülésem óta, mivel még a pályázatok most kerültek beadásra, az eredmények ezután lesznek érzékelhetők. Az iskola és az óvoda környéke térburkoló kővel lett lerakva, ezt önerőből végeztük. Pályázati pénzből műfüves pályát létesítettünk” – újságolja.

Legfontosabb feladata a törvények betartatása, így pl.: a képviselő-testület döntései mindig törvényesek legyenek, egyébként a Közigazgatási Hivatal törvényességi észrevétellel él. Nélkülözhetetlen a jegyző és a testület tagjainak harmonikus együttműködése, egyetértése. „A súrlódások idővel összecsiszolódnak, mindennek hasznát a lakosság látja. Jövőbeni terveimben legelső feladatom a szakvizsga letétele. Alapvetően az eddigi életemben szerencsés ember vagyok. Igaz, nem mindig sikerült minden elsőre, de a nagy kudarcoktól, a betegségektől megkímélt az élet.

Szabad időmben, ha tehetem, motorozok, kedvenc időtöltésem gyermekeimmel a villanyvasutazás. Példaképem édesapám, aki számomra a minta. A legfontosabb, hogy a faluban legyen békesség, az emberek érdeke is ezt szolgálja, mert csak összefogással tudunk fejlődni és előre haladni.”

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 25. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése