Turcsik László

Igazgató,

Szakoly

szszn_12-180_turcsik_laszlo.jpgOtthon a szó igazi értelmében. És rehabilitációs intézmény, ahol megújítják, gyógyítják a testet és a lelket. Jó szakemberek végeznek itt lélekemelő tevékenységet, s az itt lakók többsége kétkezi munkával teszi magát fontossá és hasznossá. A munka is gyógyít, idegen szóval élve rehabilitál. Külön kis világ ez, szép környezetben.

Turcsik László igazgatja ezt a sokrétű intézményt. Dinamikus, nagy munkabírású ember. Ő a megyei közgyűlés szociális bizottságának elnöke. Nyíregyházán a városi képviselő-testületben is közéleti munkát végez, Nyírszőlős második alkalommal is újraválasztott képviselője. S újabb feladatok vállalására készül: a következő év tavaszán indul az országgyűlési képviselői választásokon, az MDF támogatásával. Tavasszal az újság cikket közölt a szakolyi intézményről:

„Megyénk szociális intézményei és civil szervezetei április 20-ig pályázhattak a Szociális és Családügyi Minisztérium kiírásának megfelelően. A pályázatokat az elmúlt napokban a megyei önkormányzat Szakolyi Módszertani Ápoló-gondozó Otthona és Rehabilitációs Intézménye formailag elbírálta és továbbította a minisztériumba. A szakolyi intézmény ugyanis módszertani és szakmai segítője a megyénkben működő nem kevesebb, mint kilencven szociális szakellátást biztosító intézménynek. Negyvenhét pályázat érkezett be. Az említettek a szociális alapellátás fejlesztésére, a fogyatékos személyek ellátására és a falugondnoki hálózat bővítésére adtak be pályázatokat. Turcsik László szakolyi igazgató még egy időszerű témáról is beszámolt.

Elmondta: megyénkben ezekben a hetekben ütemezetten 1170 fogyatékos ember helyzetét felülvizsgálják a módszertani osztály koordinálása, irányítása mellett. Kevesen tudják, hogy a Szociális és Családügyi Minisztérium illetékesei Budapesten havonta értekezletet tartanak, ezeken Turcsik László részt vesz véleményezési, javaslattételi joggal. Az elmúlt év óta új lakóotthon működik a szakolyi intézmény területén. A korszerű otthonban élettársi közösségben él tíz férfi és tíz nő.

Az intézmény valamennyi dolgozója szakképzett, a szakolyiaknak ezért is ítélték oda az illetékesek a minőségbiztosítási tanúsítványt. Turcsik Lászlóék pályázatokat nyújtanak be a bővítés és a korszerűsítés érdekében. Lakószobákat, közösségi helyeket szeretnének építeni, az új évszázad elvárásainak megfelelően.”

Hogy teljes élet folyik a szakolyi intézményben, azt a fenti cikk nem tükrözheti. A teljességhez tartozik például, hogy látogatásom alkalmával a lakók egy része színdarabot tanult, ezzel felléptek egy országos rendezvényen. Említést érdemel, hogy csodaszép és gondozott az intézmény parkja. Van itt szelídgesztenyefa, szinte tömblakás nagyságú hársfa, mogyorófa, s amire igen büszkék az itteniek, egy szivarfa is pompázik a kerítés közelében. A kiskertben többféle zöldség megterem, kell az alapanyag a konyhára. Egy lova és sok-sok sertése van az intézménynek. Hét-három hetente van disznóvágás, sertéshúsért nem kell pénzt kiadni. A konyhán jól, háziasan főznek, ezt e sorok írója is megtapasztalta. A dombon áll a régi, kastélyszerű épület. Jól berendezett szobákkal, közösségi helyiséggel. Itt egy részt foglalkoztató teremmé alakítottak ki. Szőnyegek, futball-labdák készülnek ezen a helyen. A faluhoz közelebbi részen is van egy kis műhely, itt többek közt kábeleket dolgoznak fel. A műhely közelébe épült az újságcikkben is említett modern és kényelmes lakóotthon.

Az intézményben nemrég kihelyezett ülést tartott a szakolyi képviselő-testület. Az ülésen döntöttek arról, hogy egy újabb lakóotthon építéséhez a faluban, az intézmény kerítésén kívül kedvezményes áron telket ad az önkormányzat. Pályázati pénzekből tehát újabb lakóotthont építenek a következő években. Turcsik László a szociális bizottság elnökeként a megyénkben működő tíz szociális intézmény szakmai irányítását végzi, többek közt a tarpai intézmény is ide tartozik. Így még érthetőbb, hogy a tavaszi árvíz idején elnökként három hétig a térségben élt és éjt nappallá téve dolgozott. „Szociális gondokkal terhelt megye a miénk, a cigányság helyzetének javítása is óriási terhet jelent” – mondta elnökként. Arról is szólt, hogy most is tanul, újabb diploma megszerzésére készül: Pesten szociális menedzser képesítést akar szerezni. Közreműködésével új óvodát kapott Nyírszőlős. A közéleti munkát szolgálatnak tekinti.

E szolgálathoz a családban megtalálja a szeretetet, a türelmet, a segítséget. A Nyíregyházi Tanárképző Főiskolán magyar–történelem szakon végzett, majd gyógypedagógus diplomát szerzett. Volt már idegenvezető, dolgozott a Gyiviben. Pályázat útján lett Szakolyban igazgatóhelyettes, majd igazgató. A felesége a nyíregyházi 2-es gyakorlóiskolában német szakos tanár. Réka lányuk harmadikos a Kölcsey-gimnáziumban, László fiuk nyolcadikos általános iskolás.

Turcsik László a sok szellemi munka után gyakran főz és kirándul a szép kis családjával. A kikapcsolódásoknál erőt gyűjt a további sok-sok feladat ellátásához.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 12. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése