Pásztor Sándor

Alpolgármester,

Szakoly

szszb 23 tk Pásztor Sándor és családja.jpgA bizalom, az őszinteség az alapértéke a magánéletben és a közéletben egyaránt. A 2006-os önkormányzati választáson a polgármester javaslatára, két jelölt közül a képviselő-testület tagjai őrá adták voksaikat, így lett Pásztor Sándor Szakoly alpolgármestere. Az 1967. december 6-án Dublinszki Erzsébet (60) és Pásztor Sándor (65) fiaként anyakönyvezett Sándor mindig is a rendet, a fegyelmet, a precizitást tartotta fontosnak. Amikor házasságot kötött Fontos Évával 1991-ben, közös életük rendezőelveit ezen értékek mentén fektették le. Két fiukat, a 12 éves Ádámot és a tízéves Dávidot is ennek szellemében nevelik. Mint Pásztor Sándor utal rá, már általános iskolában egykori osztályfőnöke, Réti Gáborné – ma ő igazgatja a balkányi iskolát – felfigyelt a világra nyitott szemmel érdeklődő, fegyelmezett, szókimondó és jó szervezőkészséggel megáldott gyermekre, és merész ötlettel azt javasolta: jelentkezzen a közlekedési szakközépiskola vasútforgalmi szakára. Bizonyára nem véletlenül mondta ezt, hisz az ő édesapja állomásfőnökként szolgált. Pásztor Sándor pedig 1986-ban leérettségizett a záhonyi szakközépiskolában, és azóta életének egy részét a vasúti szolgálat jelenti. A karrier fokain előrehaladva jelenleg egy összevont csomópont – Nyíradony, Nyírgelse és Hajdúsámson  – forgalmi koordinátora. Közben elvégezte a MÁV tisztképzőjét is. Felesége szakgyógyszerész a szakolyi fiókpatikában, így a szép szegedi évek után – a neje egyetemre járt, ő a vasútnál töltött be fontos posztot – hazaköltöztek a szülők közelébe. Mindkettejük felmenői balkányi származásúak. 1999-től Szakolyban él a családjával. Annyira befogadta a település, hogy amikor 2002-ben néhány baráttal, elvbaráttal megalakította a Fidesz helyi szervezetét, már egy hónap múlva indultak is a választáson. Akkor még nem igazán ismerték a jobboldali jelölteket, és nem is kerültek be a képviselő-testületbe.

A következő négy év viszont már a következetes pártszerveződés időszaka lett. Megerősödtek, kiléptek az ismeretlenség homályából, nyilvánosság előtt beszéltek céljaikról, elveikről. Amikor a 2006-os önkormányzati választásra sor került, a Fidesz kilenc jelöltje közül heten bekerültek a testületbe. A függetlenként, de Fidesz támogatással megválasztott polgármester asszony Pásztor Sándort ajánlotta alpolgármesternek, és nagy többséggel megkapta a testületi tagok bizalmát. Azóta igyekszik látványossá tenni az alpolgármesteri tisztséget. Szóbeli felkérés alapján állandóan helyettesíti Szűcs Gabriella polgármestert, ha szükséges. Gyakran megfordul a hivatalban, rendszeresen ellátja tanáccsal a betérő ügyfeleket. A rendezvényeken pedig nemcsak jelen van, hanem a polgármesterrel és a jegyzővel közösen szervezik, intézik ezeket. Nemrégiben a szakolyi napok programjaira másfél ezren voltak kíváncsiak, és csak a közelgő vihar miatt kellett befejezés előtt hazaküldeni a résztvevőket. Az alpolgármester a törvény szerint nem tagja egyetlen szakbizottságnak sem, de állandó meghívottként részt vesz ezeken az üléseken. Véleménynyilvánítási jogával élve szinte mindig megragadja az alkalmat, hogy a sokféle szempont egyaránt érvényesüljön egy-egy döntésnél. Azok előkészítésében maximálisan részt vesz.

A politika világa korábban nem izgatta a fiatalembert. Ám amikor egyre magasabb szintű vezetői megbízásokat kapott, rájött, hogy az emberekkel foglalkozni a legnehezebb tudomány. Mindig érdekelte, ami a környezetében zajlott, és elutasította a tények elhallgatását, netán szőnyeg alá söprését. Mindig mindent meg lehet beszélni, ha a jóindulat irányítja a cselekedeteinket. Ebben megerősítette egy olyan barát, Csillag Csaba feltűnése az életében, akitől igen sokat tanult. Pásztor Sándor minden helyzetben azt tapasztalta, hogy ez a csángó magyar fiatalember őszintén látja a dolgokat, az emberi kapcsolatokat, a tények közti összefüggést. Amikor meghívta családjával együtt Erdélybe Pásztor Sándort és családját, valami megmozdult az alpolgármester lelkében. Nyíltságot, tisztaságot, emberséget, hűséget tanulhatnánk az erdélyi magyaroktól. Ma már sokkal többnek tartják az egymás közti kapcsolatukat, mint szimpla barátság. Testvériség ez, a szó legnemesebb értelmében. Az alpolgármester azt szeretné előmozdítani, hogy Szakolyban szeressenek lakni és élni az emberek. Ne csak a házuk miatt ragaszkodjanak a szülőföldjükhöz, hanem szeretteik, családtagjaik és azoknak közösségei teremtsenek bölcsőt, családi fészket, majd sírhantot számukra. Ma, amikor kinyílt a határ, Európa segítő kezet nyújt, ha azt értelmes cél érdekében kérjük, s a világ is összezsugorodott, hisz a repülőgépen 24 óra alatt a Föld bármely pontjára eljutunk. Éppen ezért nem messze földön kell keresnünk a csodát, mert azok itt vannak a közelünkben, csak hajoljunk le értük, és vegyük fel őket. Tegyük gondolataink, szívünk részévé az egész világot, két kezünkkel építsük a szűkebb környezetünket, és akkor otthonra találunk.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 23. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése