Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Jaczkó Sándor atya
Görög katolikus parókus,
Balkány
Keressétek először az Isten országát, és hozzá minden megadatik – mutatja az utat Jézus, és Sándor atya élete kiváló példa ennek bizonyságára, és annak bizonyságára is, hogy „az eltört csont összeforrása jó, de sokkal jobb, ha nem törik el soha. Boldog az az ifjú, aki az istentelenség útjától távol marad, és élete hajnalán találkozik Jézussal.”
Amikor 1974. augusztus 21-én 23 évesen házasságot kötött a 18 éves Mosolygó Évával, akkor olyan feleséggel áldotta meg az Isten, aki papi hivatásában, családi életében is szorosan áll mellette. Manapság azon ritka házasság az övék, amelyikben fenntartás nélkül, odaadással fogadják el Isten ajándékát, a gyermekeket. Engem már a 3-4 gyermekes család is nagyobb örömmel tölt el, de tíz gyermek vállalása semmihez sem fogható tiszteletet fakaszt. Közös életüket Nyírlövőn kezdték, Porcsalmán albérletben folytatták. Mi mindenre képes az akarat a bizalommal karöltve!
A porcsalmai évek alatt, ahol a fíliák szolgálata is feladatuk volt, sok lelki kinccsel gazdagodhattak. Visszaemlékezve ezekre a közösségekre, esszenciálisan a lényeg kerül előtérbe. Nyírlövőről az egyenrangúság és az egymáshoz való ragaszkodás, az összetartás, Jékéről az igyekvő emberek, a módosabb élet, Papról a sok gyerek és a segítőkészség, Lövőpetriről az erőn felüli teljesítés, ahol oly kevesen voltak, a karácsonyi kántálásból mégis jutott a templom javára.
A lelki élet szilárdságának teherpróbája után, 1987-ben Balkányban új terep, számukra szokatlan miliővel találkoztak. Korunk egyik jellegzetes és nem kívánatos folyamata, hogy nagyobb település lévén már nem ismerik úgy egymást az emberek.
Többségében református lakosság töltötte meg a falut, a katolikus családok inkább a környező tanyákon éltek. Az elvándorlás ezért a tehetősebb reformátusoknál indult el, s így szivárgott helyükre lassan a tanyák embere, így átrendeződött a lakosság felekezeti hovatartozása.
Sándor atya papi jelmondata gondviselésszerűen tölti be feladatát, melyben az az óhajtása fogalmazódott meg, hogy: „Urunk, Jézus Krisztus vezesse utamat hozzátok.” …és elvezette ide, Balkányba, hogy összegyűjtse, megszaporítsa és közösségbe formálja a kereső lelkeket. Így szaporodott a görög katolikusok száma mára 2170 főre, a római katolikus testvérek 2030-an vannak, a református gyülekezetűek pedig 1730-ra fogyatkoztak.
A lelki élet mellett fizikai feladatok is felsorakoztak. Érkezésükkor még nem volt parókia, a mai templom helyén egy kisebb kápolna állt. Ma a nagy család számára alkalmas, barátságos családi házba léphetünk, ahol helyet kapott az egyházi iroda is, és helyet kap tisztelendő asszony 91 éves édesapja, Mosolygó Sándor atya, aki nyolc gyermekéből három lányát papfeleségnek plántálta; és helyet kap a nagylelkűség, hogy 11. gyerekként keresztlányuk, Stefi Szatmárnémetiből tanulmányait itt, Magyarországon, a Hajdúdorogi Görög Katolikus Gimnáziumban folytathassa. Ha a családból mindenki jelen lenne, és bemutatnák nekem a gyerekeiket, akkor találkoznék Évivel, Sándorral, Ádámmal, Danival, Miklóssal, Benedekkel, Gráciával, Mária Margarétával, Benjaminnal és Demeterrel. Ha „unokástul, párostul” vesszük számba a létszámot, akkor előkészületbe kerülhet a „Jaczkóság” megalapítása. „Így áldatik meg az ember, ki az Urat féli, s láthatja fiainak fiait élete minden mindennapjaiban.”
A parókia szomszédságában alakult át és bővült a kápolna templommá, bizánci stílusú belső díszítéssel, mely szépségével elbűvöl, hogy kizárja a világot, és kinyissa az ablakot Isten felé. Az idei csíksomlyói búcsún Csaba atyának egyik gondolata jut eszembe: „Ha az Isten meg akar áldani egy népet, akkor erős és szent papokat küld nekik”.
Balkány erőskezű, tevékeny papot kapott, aki példaértékű egyházközséget alkotott. Az Idősek és Anyák, Gyermekek Otthonának megteremtésével nem csak az érintettek számára nyújtottak lehetőséget, hanem ezáltal 39 munkahelyet teremtettek. A család megélhetését gyümölcs- és növénytermesztéssel igyekeznek biztosítani. Nem idegen tőle ez a tevékenység, hiszen közös szülőfalunkban, Penészleken ebből is kapott ízelítőt. Felidézzük azokat az emlékeket, nagy élményeket, melyek bátorítják, sarkallják és megtartják az embert, ha próbatétel alatt áll.
Büszkén gondol kovácsmester édesapjára, következetes édesanyjára, akik a templom tövében teremtettek otthont négy gyermekük felnevelésére; és büszkeség tölti el, amikor anyai nagyapja még helytáll az édesapja halála után; és büszke az elszármazott falubeliekre, akik helytállnak szerte a világban, és hűséges tagjai a görög katolikus egyháznak. Penészlek hagyatéka, hogy nem bábok módjára kellett élni, hanem mindenki a maga ura volt. Mindenki ismerte mindenkinek a mindenkijét. Olyan hagyaték ez, amely nem múlik el, és nem fogy el. Örök kinccsé lesz, és örök haszonná.
(Északkeleti Almanach 26. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2010.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése