Járási Edit

Óvodavezető,

Balkány

szszb_16-34_jarasi_edit.jpgA megkapóan szép nevű balkányi óvodát az intézményhez illő lendületű és felkészültségű fiatalasszony, a mindössze harmincöt éves Járási Edit vezeti 1992 óta. Az első megmérettetés után, 1997-ben kiírt pályázaton már tízéves időtartamra kapott bizalmat a helyi önkormányzattól.

Járási Edit Nagykállóban, a Budai Nagy Antal Óvónőképző Szakközépiskolában tett érettségi vizsgát 1986-ban. Pályája következő állomását a hajdúböszörményi Óvóképző Főiskola jelentette, ahol 1991-ben szerezte meg első diplomáját, miközben már dolgozott a balkányi óvodában. A mind szélesebb szakmai tudás iránti vágya, vezetői munkája hatékonyabbá tételének igénye vitte az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolára, hogy ott tanügy-igazgatási szakértő szakon második oklevelét kapja meg 1999-ben. Ezt követően közoktatási szakértőként felvették az Országos Szakértői Névjegyzékbe.

Minden mondatából, mozdulatából sugárzik a hivatás, a gyerekek önzetlen szeretete. Intézményükben a szakmai munka színvonala megfelel az „intézményhasználók” és a fenntartó által támasztott követelményeknek. A mindig megújulni tudás képessége, az új iránti nyitottság, alkotókedv, a pedagógiai igényesség, az óvónők elhivatottsága az, ami a nehezebb időszakokban is lehetővé tette, hogy e színvonal töretlen maradjon. A folyamatos továbbhaladásuk igénye a „Magad légy olyan, amilyenné gyermekedet tenni akarod!” Eötvös-gondolatból gyökerezik.

A balkányi „Barackvirág”, a hozzá tartozó négy tagóvodában közel 270 gyermek neveléséről-oktatásáról gondoskodik. A 21 fős nevelőtestület munkáját 16 technikai munkatárs segíti. Az óvoda megítélése jó, ezt igazolja, hogy többen kívánják igénybe venni, mint ahány gyermeket el tudnak helyezni, így férőhely hiányában minden évben 20–25 gyermek felvételi kérelmét kell elutasítaniuk.

Az óvodavezető az általa vezetett intézmény nevelési programjáról azt mondja, hogy azt az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramja és a helyi sajátosságok együttes figyelembevételével dolgozta ki a nevelőtestület. A program alapmotívuma: „Mi a jó a gyermeknek?”. Ennek megfelelően a családi nevelést kiegészítve az eltérő szociális környezetből érkező 3–6–7 éves gyermekek sokoldalú, harmonikus fejlődésének, személyiségük kibontakoztatásának elősegítését, egyéni fejlettségüknek megfelelő és differenciált nevelését, a gyermeki önállóság fejlesztését, a gyermekek testi, lelki szükségleteinek kielégítését igyekeznek legjobb tudásuk szerint megvalósítani, olyan életmódszervezéssel, amelynek alapja a négy évszak körforgása.

Az óvoda nevelőtestülete érezhetően kiemelt figyelemmel foglalkozik a rábízott fénylő szemű gyermekekkel, hogy azok ne menjenek el a mindennapok szépségei, az élet apró örömei mellett, az óvónők próbálják megteremteni azt a „varázslatot”, amelytől az óvoda a gyermekek önfeledt, boldog gyermekkorának szerves része, ahol egyszerűen a gyermekek jól érzik magukat.

Járási Edit napjainkban az ECDL vizsgáira, az Európai Számítógép-használói Jogosítvány megszerzésére készül, emellett az angol nyelv szépségeivel és nehézségeivel ismerkedik. Balkány Nagyközség képviselő-testületében mint az oktatási, művelődési és sportbizottság elnöke dolgozik. Működési területe az egész településre kiterjed. Elmondása szerint a hozzá fordulók a legváltozatosabb ügyekben keresik meg saját szakterülete mellett. Nyílt, tiszta, őszinte kék szemeit nézve biztosra vehető, hogy segítségét senkitől sem tagadta meg.

Az óvodavezető asszony elmondása szerint a nevelőtestület és a szülők közötti kapcsolat jó, valamennyien átérzik az együttnevelés fontosságát, ami segíti a közös célok elérését, a feladatok megvalósítását. A szülők felismerték nevelésük pozitívumait, eredményességét, így nyugodt szívvel bízzák gondjaikra gyermekeiket, hiszen biztosítottnak látják a napközbeni ellátás mellett az optimális fejlődés, fejlesztés feltételeit is.

Járási Edit jól érzi magát munkahelyén, elégedett az irányítása alatt dolgozók munkájával. Minden igyekezetével azon van, hogy az óvoda mindig fejlődjön, a gyerekek mindig többet és jobbat kapjanak. Mint mondja, az elért eredményekért keményen meg kellett dolgoznia, így érthető, hogy miért nem vágyik el Balkányból, a Barackvirág Óvodából.

 Jelenlegi legnagyobb feladatuknak a minőségfejlesztési rendszer kidolgozását és annak bevezetését tartja. Járási Edit óvodavezető, mint mondja, javíthatatlanul pedagógiai optimista. Hiszi azt, hogy óvodai nevelőmunkájuk nem hiábavaló, céljaikat el tudják érni, s bízik abban, hogy munkatársai szakmai, pedagógiai, emberi tulajdonságait is ez a hit szervezi egységbe, így óvodásaik nyílt, érdeklődő, környezetében jól eligazodó gyermekként, testi, szociális és értelmi érettség terén is a következő életkori szakaszra felkészülten lépik át az iskola kapuját.

Edit szabad idejében szívesen olvas, hallgat zenét, ismerkedik a lovaglás rejtelmeivel, de a legjobban utazni, „világot látni” szeret.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 16. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése