Biri

Több mint negyed százada neveli nagy szeretettel, türelemmel a felnövekvő generáció tagjait Makár Sándorné, született Villás Anikó a biri Napfény Önkormányzati Óvoda vezetője. Mindig is erre a pályára készült, és bár mehetett volna a nagyobb darab kenyér kedvéért jövedelmezőbb állásba, soha nem merült fel benne a változtatás szándéka.

Ma pedig nyugodt, kiegyensúlyozott ember, háromgyermekes családanya, óvodavezető, megbecsült tagja a helyi közösségnek, noha a néhány kilométerre lévő Nagykállóban él a családjával.

Tiszalökön született 1959. szeptember 6-án. Édesanyja, lánykori nevén Balogh Anna, akitől nemcsak az anyai törődést, hanem az óvónői pálya szeretetét is megtanulta. Az édesanyja már nyugdíjas éveit töltötte, ám mégis igényt tart szakmai tapasztalatára az egykori munkáltató és visszahívták dolgozni. Ment, boldogan. Az édesapa Villás Gyula, brigádvezetőként dolgozott, sajnos már nem él. Anikónak három testvére született, Gyula egyéni gazdálkodó, Judit asszisztens, Marianna iskolatitkár. A férje, Makár Sándor a Szabolcs Volánnál keresi a család kenyerét. Házasságukból három gyermek született. Sándor 24 éves, a Debreceni Egyetemre jár, közgazdaságtant tanul. Dóra 23 éves, bolti eladó, Fanni 6. osztályos.

A nagykállói Budai Nagy Antal Szakközépiskolában érettségizett 1978-ban. Esti tagozaton óvónői képesítést szerzett, majd 1997-ben vette át diplomáját a Bessenyei György Tanárképző Főiskola hajdúböszörményi kihelyezett tagozatán. Nemrégiben fejezte be a Budapesti Műszaki Egyetem közoktatási-vezetői kurzusát. Anikó most azt mondja, egyelőre befejezte a tanulást, most több időt szeretne fordítani a családjára. Bizonyára igaza van, mert eddig a tanulmányai mellett mindig is dolgozott és nevelte a három gyermekét. Helytállás három fronton.

Székelyben kezdte óvónői pályafutását 1978-ban. Három év múlva Nagykállóban folytatta szakmai munkáját és 1986. szeptember elsejétől a biri óvodában dolgozik. Előbb, mint tagóvodát irányította az intézményt, majd 1989-ben önálló lett az óvoda és a vezetésével Makár Sándornét bízták meg.

A természetszeretet, a természetvédelem és az érzelmi nevelés áll az általuk készített helyi nevelési program középpontjában. Mint arról Makárné Anikó szenvedélyesen beszél: ezek a gyermekek falun élnek, természeti környezetben, az ő körükben sok mindenről nem kell külön beszélni. Őket arra szeretnék rászoktatni az óvodapedagógusok, hogy vegyék észre a természetben a szépséget, gyönyörködjenek az évszakok változásában. Ehhez szorosan kapcsolódik az a törekvés, hogy a gyerekek óvják is meg a természeti környezet értékeit. E cél eléréséhez jól hasznosítják a sétákat, az udvari tevékenységet. Több pályázatot nyújtottak be természetvédelmi feladatok megoldására. Mint Makárné utalt rá, nagyon örülnek a Közoktatási Közalapítvány által nyújtott támogatásoknak. A sikeres pályázatok eredményeként egy hetet tölthettek a gyerekek a nagykállói Téka-táborban. Komoly pénzösszeget fordíthattak taneszköz beszerzésre egy másik pályázat jóvoltából.

Természetesen saját anyagi erőiket is mozgósítják a fontos célok megvalósítására. A közelmúltban például bográcsot, hátizsákot vettek. Ötleteket szívesen merítenek mások gyakorlatából. Így például népszerű a gyerekek körében a természetes anyagokból történő kézimunkázás. Felhasználnak minden anyagot, amelyet a természetben találnak, például kavicsból, ágból, magvakból, falevélből formálnak érdekes alakzatokat. Ősszel lepréselik a faleveleket. Évente kirándulnak az Ürgés nevű dűlőhöz, ahol a gazdák már várják a gyümölcsösben az érdeklődő kicsiket. Itt fára mászhatnak, ismerkednek a környezettel. Igaz, ők nem panelgyerekek, mégis újdonság nekik az otthoninál is nagyobb szabadság.

Az érzelmi nevelést nem is szükséges külön hangsúlyozni. Az óvodavezető az országos helyzetre utal: családok ezrei veszítették el az állásukat, a biztos megélhetésüket, és ez egyértelműen meglátszik a gyerekeken. Számukra a biztonság elvesztése legalább annyira komoly csapás, mint szüleiknek. Még ha nem is beszélnek róla a szülők a kicsik nyelvén, azért jól érzékelik a feszültség növekedését, az indokolatlan vitákat, a véget nem érő szemrehányásokat. Új fogalmak kerültek be az óvodások szókincsébe, mint például a munkanélküli, a segély.

Ugyanakkor igaz az érem másik oldala is, hisz negyedszázaddal ezelőtt mindössze egy videó volt Biriben, ma pedig néhány gyermek már a saját komputerén ismerkedik a világgal. A televízió nem kiváltság, hozzátartozik a mindennapokhoz. Sőt, még helyettesíti is a szülőtől hallható esti mesét, a felnőttek érdeklődését. Ez pedig már helytelen tendencia – mutat rá Makárné –, mert a gyereknek nem kellene precízen ismerni a szappanoperák minden jelenetét. Igyekeznek óvodai videovetítéssel ellensúlyozni az otthoni tévézést.

Minden jelentkezőt fel tudnak venni az 50 személyes óvodába. Jelenleg ötvenheten járnak a részben osztott csoportokba. A társadalom, a fenntartó és a szülők igénye sokat változott a negyedszázad alatt, ma már más óvodásnak lenni…

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 15. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)