Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Csorba Ferenc
Egyéni vállalkozó,
Biri
Biri előtt kétszer is kanyarba hajlik az út, mintha az arra utazó elől el akarná rejteni a falut. Végül mégiscsak egyenes irányt vesz, és máris a község központja felé haladhat az autós. Az itteni emberek is hasonlóan viselkednek az idegennel: előbb félszegen szemügyre veszik, gyanakvóan méregetik, majd az első váltott szó, kézfogás után megnyílnak és nagyon, de nagyon segítőkészek, kedvesek tudnak lenni.
Csorba Ferenc egyéni vállalkozót naponta többször is elengedi és hazahozza a Biribe vezető út. Számát sem tudja a mögötte hagyott kilométereknek. Most éppen a Hegyaljáról, a Bodrog-partról érkezett, ahol erő- és munkagépei a töltések erősítésében segédkeznek. Itthon ugyanis nincs annyi munka, kénytelen távolabb megrendelést találni a meglévő gépi kapacitásra. A vállalkozás fő profilja a szállítás, a földmunkavégzés és a mezőgazdasági bérművelés. Sajnos, ez utóbbi helyben kevésbé sikeres, pedig tavasszal és ősszel óriási lenne rá az igény, de az erősen apadó családi kasszákból egyre kevesebb gazdálkodó tudja megfizetni a művelés költségeit.
– A mezőgazdaság gyakran csak keserű kenyérrel fizet errefelé az embereknek – mondja Csorba Ferenc, aki tősgyökeres biri. A szülei világéletükben a földdel foglalkoztak, s ez az örökség az ő vénájában is ott lüktet. Az édesapja ezerkilencszázkilencvenhatban távozott az árnyékvilágból. Egy testvére van, a tőle két évvel idősebb Csorba Mihály, szakmáját tekintve szobafestő-mázoló. Édesapjuk az elsőszülöttnek a Mihály nevet a háborúban elhunyt testvére tiszteletére adta, aki szintén Mihály volt.
Csorba Ferenc 1959. október 31-én született Biriben. Az általános iskola elvégzése után a fővárosba került, ahol a három év alatt a szakmunkásképzőben kitanulta a víz-gázszerelő szakmát. Aztán Budapestet ismét Birivel váltotta fel. Itthon javában tartott a gázprogram, Béni Sándor helyi vállalkozó ifjú alkalmazottjaként két évet gyakorolhatta a szakmát. Majd gondolt egyet, és a csőfogót a kormánykerékkel cserélte fel: a 21-es Volánhoz ment gépkocsivezetőnek. Gyöngyösön a külszíni fejtésen fuvarozott. Erre az időszakra is szívesen emlékszik vissza, miként az azt követő katonaévekre is, pedig Biritől meglehetősen távolra került, Nagykanizsára. Ennek ellenére gyakorta volt itthon, merthogy ez kijárt a zászlóaljparancsnok sofőrjének. Ezerkilencszáznyolcvankettőben szerelt le.
Egy év múlva céget váltott: a Volántól a nyíregyházi ÉPSZER-hez igazolt, ahol ugyancsak gépkocsivezetőként dolgozott. A nagy áttörést az 1985-ös esztendő hozta meg számára, amikor is önállósította magát, vállalkozó lett. Persze, sok álmatlan éjszakába került, amíg a gondolattól eljuthatott a megvalósulásig. Az első fecskék között volt, akik megpróbáltak a saját lábukon állni, az idő tájt ehhez, bizony jókora elszántság kellett! Abból több volt, mint a pénzből, beindulását a Budapesten élő nagynénje segítette. E kölcsön révén vehette meg Halásztelken a Prága szennyvízszippantót, amelyet lábon hozott le Biribe.
Csorba Ferenc elképzelése bejött, noha még jó ideig a kölcsönpénzek visszafizetésének határideje demoklészi kardként függött a feje fölött. Törekvését siker koronázta, később már más munkában látott fantáziát, melyet meg is valósított. A mára sikeres vállalkozónak hét alkalmazottja van. A gépparkja a megye több településén megfordult már, mondhatni, hogy Tiszanagyfalutól Nagydobosig tart a skála, de gyakorta dolgoznak a megyén kívül is, mint például most, a Bodrog-partján.
Mindig studírozott valamin: hogy kéne, mint kéne csinálni a jövőt, s persze, sohasem hátrált meg a feladatoktól. A szokásos fejben osztás-szorzás után nemrégiben például úgy döntött, hogy gyümölcsöst telepít. 2000 tavaszán harmincöt hektár almást ültetett, a hagyományos 6×3-as térállással, M-106-os alanyon. Ehhez, majdan saját hűtőházat tervez, amelyet pályázati segítséggel kíván megvalósítani.
– Kell a több lábon állás mondja –, hogy az embert váratlanul ne érhesse nagy meglepetés. Mert az manapság gyakran derült égből villámcsapásként érkezik! – mosolyog a mondottakon.
Az első házassága kútba esett, az új párjával ezerkilencszáznyolcvankilenc óta élnek együtt, a szeretett gyermekük, Anett, tizenegy éves. Párja nemcsak a nyugodt otthoni hátteret biztosítja számára, de a vállalkozás adminisztrációját is végzi.
Csorba Ferenc Biriben érzi jól magát. Rokonoknál hosszabb időt töltött Amerikában, és azt a konzekvenciát vonta le, hogy dolgozni bizony mindenütt kell, csak ott a legalacsonyabb órabér 10 dollár. Neki háza, hazája, munkája itt van!
– És Biri az utóbbi tíz évben többet fejlődött, mint korábban talán száz év alatt – mondja.
E fejlődésben ő is segít, évente közel egymillió forint értékű társadalmi munkát végez a gépparkja.
– Szóra sem érdemes! – mondja, s az elviselhetetlen kánikulában már ugrik is az autóba, mert Sárospatakon kell lennie.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 10. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése