Balkány

Néhány éve még missziós szerepet töltött be egy diákotthon, hiszen a tanyán élő, de a községi iskolába járó gyermekek számára az nyújtott mindent a szaktantermi ellátástól kezdve a szaktanári oktatásig. Így volt ez a balkányi diákotthon esetében is. Mára azonban teljesen megváltozott ez a kép. Minderről az igazgatónőt, Réti Gábornét, kérdezzük.

A közel nyolcszáz tanulóból már csak harmincnyolcan laknak benn az intézményben. A Balkányt övező tanyavilág déli részéről a Béketelepen lévő iskolába járnak a gyerekek. Így a diákotthon ma a perkedpusztai, görénypusztai, abapusztai és az Újhelyi-tanyáról érkezőknek ad bentlakásos otthont. Az igazgatónőnek szembesülni kellett azzal is, hogy a tanyavilágban élő cigány családok gyermekeit hogyan tudja a közösség rendre, civilizált életvezetésre, tisztaságra szoktatni. Igen eltérő a cigánykérdés kezelése. Élnek köztük olyanok, az úgynevezett mutatványosok, akik a vásári bódékban árusítanak ezt-azt. Ők már anyagilag és életminőségben, gondolkodásban is felülmúlják a vándorló cigányokat. Mercedes autóval járnak, szép házakban laknak. Nyilván az ő gyerekeikkel nem olyan tennivalók adódnak, mint azokéival, akiket a rendszeres fogmosásra is rá kell szorítani.

Réti Gáborné Balkányban született, 1950. április 21-én. Édesanyja, lánykori nevén Bodnár Anna, kereskedőként dolgozott, ma már nyugdíjas. Édesapja, néhai Palugyai János, a helyi állami gazdaságban dolgozott, ismerték és becsülték mint a balkányi sportversenyek szervezőjét, ő maga is sportolt korábban. A testvérek közül János a Váci Izzóban helyezkedett el, Tibor, sajnos, meghalt, Gábor katonatiszt, alezredes az egyik dunántúli alakulatnál. Férje, Réti Gábor, hivatásos vadász, vadgazdálkodási mérnök. Két lányuk született, Renáta matematika-testnevelés szakos tanár, ő is itt tanít. Most végzi a gazdasági agrármérnöki szakot. Gabriella érettségire készül a nyíregyházi Krúdy-gimnáziumban, a jogi pályát nézte ki magának.

A nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban tett érettségi után Rétiné képesítés nélkül kezdett tanítani a Balkányhoz tartozó Abapuszta iskolájában. 1968 és ’75 között állt itt a katedrán. Közben levelezőn elvégezte a Bessenyei György Tanárképző Főiskola magyar–történelem szakát, és 1973-ban vette át a diplomáját.

A körzetesítés során összevontak, és megszüntettek iskolákat a tanyavilágban. Abapusztán az alsó tagozat maradt, így Rétiné bejött az általános iskolába és a diákotthonba tanítani. Ezerkilencszázkilencvenháromtól őt nevezte ki a helyi önkormányzat igazgatónak. Ezerkilencszázkilencvennyolcban ismét megerősítette a testület a kinevezését, ráadásul tíz évre.

Nagy iskolának számít a közel nyolcszáz tanulóval a Szabolcs Vezér Általános Iskola és Diákotthon. A tantestületben hatvanhárom pedagógus található, a technikai és az adminisztratív feladatokat huszonkilencen látják el. Az alsóban tizenhét, a felsőben tizenhat tanulócsoport található. Kicsi a tornaterem, de a mozgáson kívül lehetőséget nyújt a népi tánc oktatására is. A heti harmadik testnevelés órában népi táncra járhatnak a gyerekek. Nagy gondot fordítanak a számítástechnikára, ötödiktől heti egy órában foglalkoznak vele, és osztályzatot is kapnak a gyerekek.

A tankonyha nagy sikernek örvend, hisz a tanulók felkészülhetnek a felnőtt életre, nincs olyan, aki elemi fokon ne tudna varrni, megtanulnak főzni, virágot ápolni. A háztartástan részeként megismerkednek a családi költségvetés, a pénzbeosztás kérdéseivel. A felújított üvegházban igazi ritkaságszámba menő növényeket nevelnek.

Ezerkilencszázkilencvenöt óta önálló zeneiskolát működtetnek iskolai keretek között. A zongora, furulya, fuvola, gitár és népi hangszerek elméleti és gyakorlati ismereteinek elsajátítása után vizsgát tesz, és bizonyítványt kap a 80– 100 tanuló. Néhányan olyan jártasságra tesznek szert, hogy zenei tagozatos középiskolába jelentkeznek. A továbbtanulási és a felvételi arány majdnem 100 százalékos. Sok tanulót felvesznek a nagykállói Budai Nagy Antal Szakközépiskolába, és a Korányi-gimnáziumba, a nyíregyházi Kölcsey-, Zrínyi-, Krúdy-gimnáziumba, és a Széchenyi-szakközépiskolába. Nagy örömükre számos balkányi diák tér haza orvosi, jogi, közgazdasági, tanári diplomával a zsebében vagy éppen telepszik le az ország más vidékén. Rétinének az ad igazi boldogságot, amikor egykori tanítványa lesz a tantestület tagja. Már elmondhatja azt, hogy a második generáció áll a katedrán a növendékek közül.

A felzárkóztatást és a tehetséggondozást a szívén viseli az intézmény, hiszen rendkívül eltérő családi hátterű gyerekek ülnek be a padokba. Akinek otthon komputer villog a szobájában, más szemmel látja a világot, mint aki hírből sem ismeri a fogkefét és a meleg zuhanyt. Épp ezért ma is kicsit missziónak számít, hogy a különbségek ellenére kihozzák a tanulóikból a maximumot, azért, hogy felnőve ne érezzék a hátrányt, hogy nem nagyvárosban, hanem tanyavilágban születtek.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 11. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)