Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Papp János
Iskolaigazgató,
Kállósemjén
Édesapja révén tősgyökeres kállósemjéninek vallja magát Papp János, az Általános Iskola és Diákotthon igazgatója. Generációk óta ezen a tájon keresik a boldogulás útját-módját. Az 1965. október 5-én Nyíregyházán született, a harmincas éveinek a végén kapta a lehetőséget, hogy a megye egyik legnagyobb létszámú iskolájának eredményeit befolyásolja.
Lőrincz Mária háztartásbeli anyuka és Papp János tápboltvezető családjában született, s szinte a maga erejéből lett elsőgenerációs értelmiségi. Nővére, Mária, női szabó szakmát tanult. Feleséget már pedagóguskörből választott, Pappné Kereskényi Gabriella biológiát és kémiát tanít a helyi iskolában.
Papp János a nyíregyházi Bánki Donát Ipari Szakközépiskolában 1984-ben tett érettségi után gyermekfelügyelőként kezdett dolgozni a diákotthonban. 1987 és ’89 között a katonaság jelentette az életét, majd a leszerelés után csoportvezetőként folytatta a diákotthoni tevékenységet. 1990-ben a nyíregyházi tanárképző főiskolán tanítói oklevelet szerzett, majd 1995-ben magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomáját is átvehette. Dolgozott napközis nevelőként, majd az élet egy izgalmas lehetőséget ígért: megpályázta és elnyerte az intézmény igazgatói posztját 2002. augusztus elsejétől. Új fejezet kezdődött az életében, hisz beosztott pedagógusként vagy az intézmény igazgatójaként másfajta felelősség hárult rá.
– A sokféle beosztás lehetővé tette számomra, hogy körülnézzek az intézményben és annak falain kívül is – fogalmaz a fiatal igazgató. – Igyekeztem meghonosítani olyan programokat, amelyeket magyartanárként vagy osztályfőnökként én is szívesen láttam volna. Így például 2002 őszén elkezdődhetett az alapfokú művészeti oktatás, amelynek keretén belül népi táncot, furulyát, zongorán, képzőművészetet és színjátszást tanulhatnak a résztvevők. Az iskola 413 tanulója közül kétszázan vesznek részt az alapfokú művészeti oktatásban. Spisák Krisztina és Teremi László népi táncos házaspár különösen megnyeri a gyerekek szívét, korábban nem is gondoltuk volna, hogy a mai számítógépes, videós világban a népi tánc a maga hagyományőrző világával ennyire népszerű lehet.
Egyébként is fontosnak tartja és az igazgatói pályázatában is kiemelte Papp János a hagyományápolást – ennek szép megjelenése a művészeti oktatásban nyomon követhető –, valamint az esztétikai nevelésre igyekszik ráirányítani a figyelmet. Meggyőződése, hogy rendezett udvaron, modern épületek, gondozott pázsit mellett nem dobják el a szemetet a gyerekek. E cél érdekében, az önkormányzattal közösen, hozzákezdtek az első épület felújításának előkészítéséhez. Kb. 30–35 millió forintból modernizálhatják az intézmény első épületét, s a XXI. század szellemében alakíthatják át. A belső burkolatokat, a nyílászárókat, a vizesblokkot, a tetőszerkezetet kicserélik és a tervek szerint 2004 őszén már ebben folytathatják a tanítást.
Az IKT-nak elkeresztelt információs kommunikációs technológia fontosságát régen felismerték az iskolákban. Kállósemjénben már negyedik osztálytól heti két órában tanítják a számítástechnikát és ez arra elég, hogy nyolcadik osztály végén a szövegszerkesztő programot használják, tudnak készíteni számítógépen táblázatot, meghívót. A tanulóik a megyei versenyekről is szép eredményekkel térnek haza.
A továbbtanulás mindig barométerként jelzi az intézmény minőségét. Természetes, hogy mindenki valamilyen iskolában folytatja a tanulmányait, amire viszont Papp János büszke, hogy a végzősök 70 százaléka gimnáziumban és szakközépiskolában kezdi el az új tanévet. Nem is akárhogy, még a híres Zrínyi-, Krúdy-, Kölcsey-, Vasvári-gimnáziumokban is megállják a helyüket. A 33 pedagógus munkáját dicséri, hogy a tanulók olyan alapokkal fejezik be az általánost, amelyre lehet építeni. Ezt a cél szolgálta a diákotthon, amelyben 20 éve még 200, zömében tanyasi diákot szállásoltak el. Ma már 25-en laknak itt, különböző okok miatt. Egyrészt Császárszálláson felépült egy új iskola – zömében innen jöttek a gyerekek –, másrészt a tanyákról beköltöztek a szülők Kállósemjénbe és már nem kell a gyerekeiknek kollégiumot kérni. A demográfiai hullám is rontja a helyzetet, míg most három nyolcadik osztály ballag, jövőre két első osztály indul.
A hátrányos helyzetű községben a helybeliek számos gonddal küzdenek, kezdve a 20 százalék feletti munkanélküliségtől a mezőgazdaság, azon belül is a dohánytermesztés visszaeséséig. Ennek ellenére azt szeretné az igazgató elérni, hogy alapfokú vizsgát tegyen minél több tanuló angolból és számítástechnikából a nyolcadik osztály befejezéséig. Az idén hárman készülnek ilyen vizsgára.
Papp János lokálpatriótaként szereti a szülőföldjét, és értelmiségiként azon munkálkodik, hogy a helybeliek a nagy elődök – a Kállay-család néhány tagja sokat tett a településért, sírjaik az iskolakertben emlékeztetik az utódokat – életútját megismerve, legyenek büszkék arra, hogy kállósemjéninek vallhatják magukat.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 17. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése