Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Kállay Kristóf
Nagykövet, tiszteleti máltai nagykeresztes tartománynagy
Kállósemjén
Nyíregyházán született 1916. december 7-én, apja Kállay Miklós miniszterelnök, anyja Kállay Helén. Iskoláit Nyíregyházán, Budapesten, majd Nagykállóban végezte, ahol 1934-ben maturált. 1934 őszétől 1935 őszéig önkéntesként szolgált a budapesti magyar királyi Bem József 1. Lovas Tüzérosztálynál, hadnagyi rangban szerelt le. 1939-ben vette át államtudományi doktori diplomáját a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Apja diplomáciai pályára szánta, ezért két évig a Bécsi Konzuli Akadémia hallgatója volt, s kapott konzuli diplomát.
Életpályáját a Külügyminisztérium Sajtóosztályán kezdte segédfogalmazóként. Édesapja miniszterelnöki kinevezésekor (1942. március) szolgálattételre átkerült a miniszterelnöki hivatalba. Kitűnő segítőtársa volt édesapjának, számos rendezvényre, találkozóra kísérte el: pl. Hitlerhez 1942-ben, Mussolinihez 1943-ban.
Az ország német megszállása, a nyilas hatalomátvétel a Kállay család életét, Kállay Kristóf és testvérei, Miklós és András ígéretes karrierjét is kettétörte. Az édesanyát, feleséget Buda ostromakor elvesztették, az édesapa és a két testvér börtönök, német ill. orosz koncentrációs táborok foglya lett. Kállay Kristóf 1944. március 19-ét követően a budai királyi várban, Horthy kormányzó védelme alatt töltött el pár hetet, majd a németek nagynénjének süttői birtokára internálták. Az ország németek alóli felszabadítása nyomán, miután Budapesten igazolták, Kállósemjénben, a megmaradt birtoktesten gazdálkodott. 1946. árpilis 16-ra virradó éjjel, 30 éves korában, feleségével és András kisfiával átlépte a határt, 1995-ig Rómában élt. 1995 júliusában tért vissza véglegesen feleségével Magyarországra. Állandó lakhelyül a volt kállósemjéni kastélyukban kialakított, bérlakás jellegű lakrészt választották.
Az angol, francia német és olasz nyelveken beszélő Kállay Kristóf 1951-ben főtitkára lett az Európai Állattenyésztési Szövetségnek, majd az Állattenyésztési Világszövetségnek, 1958-tól 1967-ig pedig az Európai Duna Bizottság főtitkári tisztét látta el. Az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Szervezeténél, 1967-1978 között az Európai Regionális főosztályon helyettes vezetőként dolgozott.
1943. március 9-től tagja a Szuverén Máltai Lovagrendnek, 1969-ben jegyezték be a lovagrend névjegyzékébe tiszteletbeli nagykeresztes tartománynagyként. 1957 januárjától szolgál a Szuverén Máltai Lovagrend szentszéki diplomáciai képviseletén. Kezdetben követségi titkár, 1964-től követségi tanácsos, 1978-tól meghatalmazott miniszter, 1983-tól követ, 1986-tól pedig nagyköveti minőségben.
1969. február 4-én hagyta jóvá a Szuverén Máltai Lovagrend nagymestere a magyar szövetségben lezajlott választásokat, e naptól a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének elnöki tisztét Kállay Kristóf töltötte be 1995 őszéig. Saját kérésére mentették fel elnöki tisztségéből, egyidejűleg a magyar szövetség tiszteletbeli elnökévé választották.
Nagykálló díszpolgára, a Szent Szilveszter Rend, a Nagy Szent Gergely Rend, valamint a Pius Rend nagykeresztje a csillaggal, a Szuverén Máltai Lovagrend Érdemrend nagykeresztje a csillaggal, a Luxemburgi Nagyhercegségi Érdemrend nagy tiszti keresztje, az Osztrák Köztársaság Arany Díszjelvénye, a portugál Ordem do Infante Dom Henrique nagy tiszti keresztje, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje és még számos kitüntetésnek, szakmai elismerésnek a tulajdonosa.
Kállay Kristóf a szülőföldtől távol töltött 50 év alatt jelentős gyűjtő és vásárló tevékenységet folytatott. Olyan értékes tárgyakat, könyveket mentett saját tulajdonába, amelyek − elsősorban − hazájával voltak kapcsolatosak. 1989-ben a saját tulajdonát képező, több évtizedes gyűjtésének gyümölcsét a Jósa András Múzeumban külön gyűjteményként helyezte el (Kállay-gyűjtemény), amelyet a mai napig újabb adományokkal gazdagít.
1989-től Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több településének, ill. egészségügyi és szociális intézményének, iskolájának nyújtott személyes vagy máltai segítséget a szegény- és árvagondozásban, az intézmények felszereltségéhez vagy az egyházak működéséhez való hozzájárulással. Hivatali elfoglaltságai mellett is aktívan vesz részt szűkebb hazája (Nyíregyháza, Nagykálló, Kállósemjén) kulturális és tudományos életében.
Kezdeményezésére és anyagi hozzájárulásával 1995-ben alapították Kállósemjénben a Kállay Helén Közcélú Alapítványt a kállósemjéni nehéz helyzetű gyermekek, valamint az idegen nyelvű oktatás támogatására. A kuratórium elnöki tisztét Kállay Kristóf tölti be.
Nős. Felesége, Vásárhelyi Vera, Sík Sándor-díjas (1978) írónő. Rómában az Olasz Rádió és a Vatikáni Rádió magyar adásának munkatársa volt, 1951-től a Katolikus Szemle szerkesztőségében dolgozott. Házasságukból két fiú született, András és Miklós, akik családjukkal Svájcban, illetve Olaszországban élnek. Kállay Kristóf és családja 1956-ban osztrák állampolgár lett, de magyar állampolgárságukról sohasem mondtak le.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése