Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Marjánné Rinyu Ilona
Polgármester,
Balkány
Az egyedinek mondható település, Balkány, az utóbbi időben figyelemre méltóan fejlődött. Az önkormányzat pályázati pénzt nyert többek közt a középületek felújítására és útépítésre.
Marjánné Rinyu Ilona soha nem elégedett az elért eredményekkel, mindig többre törekedett. Sikeres vállalkozóként jól cseng a neve Debrecenben és Nyíregyházán, ahol a két megyeszékhely belvárosában igen elegáns parfümériákat hozott létre. Úgy gondolta, a vállalkozásával előmozdíthatja a vásárlók jó közérzetét, hogy a hölgyek és az urak ápoltak, elégedettnek érezzék magukat. A 2002-es önkormányzati választáson Marjánné Rinyu Ilonát megválasztották Balkány polgármesterének.
A szomszédos Biriben született, de már 24 éve Balkányban él. Férje, Marján János, mezőgazdasági nagyvállalkozó. Házasságukból egy gyermek született, Gergő, aki a Nyíregyházi Főiskola gazdasági szakán tanul. Most ő is megmérettetésben részesül, hisz amit vállalkozó szüleitől eddig látott, most a gyakorlatban is alkalmazhatja.
Édesanyja munkaideje teljes részét kitölti az önkormányzati feladat, illetve a megyei közgyűlésben is fontos tisztséget lát el. Így Gergő veszi át az illatbirodalmat. A karácsony előtti forgatagban debütált, és a jó szemű anyuka azonnal észrevette, hogy a fia a vevőkkel közvetlen stílust használ, és gyorsan betanul a vállalkozás háttérmunkáiba is.
Vajon miért akart egy sikeres vállalkozó kilépni az üzleti élet keretei közül? Marjánné Rinyu Ilona teljesen természetesnek tartja, hogy lakhelyén is igyekezzen többet, jobbat elérni és a közös sikereket előmozdítani. Az utóbbi időben foglalkoztatta a gondolat, hogy még több emberről gondoskodjon, felelősségteljes döntéseket hozzon, akár kockázatot is vállaljon, s mindezt tegye őszintén, lelkiismeretesen. Ezt a törekvést felismerték és méltányolták a balkányiak, amikor őrá szavaztak legtöbben a polgármester-választáson.
Jó érzékkel észrevette, hogy az európai uniós tagsághoz közeledve a térségi programokat menedzselik a közös pénzből. Mint mondja, a Dél-Nyírség fehér foltnak számít az ország fejlesztési térképén. A fontos kereskedelmi útvonalak, az autópálya egyelőre elkerüli, viszont az itt élő lakosság, a falvak a tanyák jelentős erőt képviselnek. A Dél-nyírségi Kistérségi Társulás, amelynek elnöke Marjánné Rinyu Ilona lett, tizenegy település – köztük a Hajdú megyéhez tartozó Nyíradony – fejlesztését igyekszik szervezett keretek közt megoldani. Bár a társulás székhelye Szakolyban van, a balkányi polgármester asszony ezt egyáltalán nem látja hátrányosnak. Úgy véli, minden település sajátos arculatot és lehetőséget kaphat a kistérségi társulásban. Az elgondolás szerint az okmányiroda és az építésügyi szakhatóság rendezkedik be.
A térségfejlesztésen gondolkodva jött az ötlet, a polgármester asszony meggyőződése, hogy Balkányt a ciklus végére várossá lehet fejleszteni. Az ötletet lázas cselekvés követte, Marjánné hozzálátott egy nagyívű program felvázolásához. Mintegy hárommilliárd forintot akar szerezni a fejlesztési koncepcióhoz a különböző pályázatokon. Ebből a pénzből két év alatt Balkány elnyerheti az urbánus jogot. A városfejlesztési elgondolás fontos eleme, hogy a 7000 fős lakosság – mintegy 30–35 százalékuk tanyákon él – egészséges ivóvízhez, szilárd burkolatú úthoz és telefonhoz jusson. A tanyai lakosság életkörülményeinek javítását is célul tűzte ki az önkormányzat. A belterületen az iskola bővítését, felújítását, egy új iskolaépület és sportcsarnok létesítését tervezik.
A tíz évre szóló településrendezési terv 2003 nyarára készült el és ez lesz az alapja a benyújtandó pályázatoknak. Terveik közt középszintű oktatási intézmény létrehozása is szerepel. Itt szakképesítést szereznek, és idegen nyelvet tanulnak majd a diákok. Bővítik és javítják a kereskedelmi és szolgáltató létesítmények számát és színvonalát, nyitnak egy piacsarnokot. Mintegy 1000–1200 hektáron telepítettek vegyes gyümölcsöst. Hamarosan épülnek a hűtőházak ezek tárolására. A keleti piacok újbóli megnyílása exportlehetőségeket kínál ezeknek a termékeknek. Szerveződik a kistérségben a TÉSZ, amely a mezőgazdálkodók összefogását jelenti. Terveik közt szerepel, hogy a szakképzés színvonalát emeljék, szeretnének minél több balkányinak szakmát adni.
Dióhéjban ennyi a fejlesztési program. A 21. század elején Marjánné Rinyu Ilona polgármester asszony azon fáradozik, hogy az Európai Unióban megbecsült helye legyen a hét hazai régió egyikeként a kistérségi társulásnak, és benne Balkány városának. Eltűnhet Magyarország térképéről a fehér folt, amely korábban a Dél-Nyírséget jelentette. A mezőgazdaságáról ismert nagyközség, a tanyabokrokba tömörült lakosság jóval később jutott a komfortos mindennapokhoz, mint az ország más részén ez megszokott volt.
A bepótolni való mellett nagyívű, urbánus programnak lehetnek cselekvő részesei a balkányiak a következő években. Balkánynak növekedhet a térségi szerepe is.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 16. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése