Nagykálló

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyik legfiatalabb polgármestere néhány évvel ezelőtt talán nem is álmodott arról, hogy „próféta” lehet saját hazájában. Ekkor még kétkezi munkásként dolgozott Amerikában, hogy a hite és a jó szíve miatt nehéz helyzetbe került vállalkozása anyagi helyzetén javítson. De talán éppen ez az, ami miatt nem meglepő, hogy a város első embere lehetett: soha nem vetette meg a munkát, bármilyen is legyen az.

1970-ben született Nagykállóban tősgyökeres kállói családba, hiszen nagyszülei is e településen éltek. Mindkét szülője a Pszichiátriai Szakkórházban dolgozott. Azóta már elhunyt édesanyja könyvelő volt, míg édesapja negyvenévi szolgálatot követően anyaggazdálkodási osztályvezetőként ment nyugdíjba. Húga, Adrienn tanár lett, most azonban pici gyermekével gyesen van.

Óvodásként is szívesen szavalt, szerepelt, az általános iskolában pedig – ahol nem mellékesen jól is tanult – közösségi ember, amolyan központi figura volt. Egész ifjúkorát meghatározta a sport, amiben része volt nagybátyjának, aki az akkor híres Debreceni Dózsa kézilabdacsapatának gyúrója volt. Ő először atlétikával kezdett, eredményesen. 600 méteres síkfutásban megyei második lett, és súlylökésben is gyakran állhatott a dobogóra. Nem is volt kérdéses, hogy a nyíregyházi Vasvári Gimnázium sporttagozatára került, ahonnan egy év múltán a debreceni Kossuth Gyakorlógimnáziumba vezetett az útja – a nagybátyja és a kézilabda közelébe. A nagycsapatban ugyan nem, de a legendás gárda serdülő-, ifjúsági és utánpótláscsapatában játszhatott. Ez a szerelem megmaradt: nagy szerepe van aktív játékosként is a nagykállói szakosztály újraélesztésében. Van még egy másik sport, amit nagyon kedvel, bár ma már ugyan csak hobbiként, de magas szinten művel: imád ralizni. Navigátorként Lendvai István mellett az országos bajnokság II. osztályáig jutott el.

A középiskolát követően két pont híján maradt le a debreceni Agrártudományi Egyetemről, így a Gyöngyösi Főiskola agrármérnöki szakát kezdte el levelezőn. Családi okok miatt azonban egy év múlva ezt is ott kellett hagynia, így azt választotta, ami gyermekkora óta része mindennapjainak: a munkát. Már tizennégy évesen besegített a rókatenyésztésbe, de azt sem szégyellte, amikor kocsmában csapos volt. 1995-ben először volt Amerikában, a nagybátyjánál gyakorolhatta a nyelvet három hónapig. Hazatérte után építkezési vállalkozó lett. Egyebek mellett Porcsalmán, Vásárosnaményban dolgozott, összesen ötven, úgynevezett „szocpolos” házat húztak fel. A cég egyre jobban ment, 1998-ban a Vállalkozók Érdekvédelmi Klubjának helyi elnökeként bekerült a nagykállói képviselő-testületbe is, ám jóhiszeműsége és bizalma miatt nehéz helyzetbe került egy nyíregyházi építkezés kapcsán, és anyagi gondjai lettek. Újra az USA lett a cél, ahol a nyelvtanulás mellett a pénzkeresés is fontos volt. Atlanta mellett dolgozott a feketenegyedben egy raktáráruházban, hétvégén és szabad idejében pedig egy ügyvédnél végzett mindenféle kétkezi munkát, s a pénzt küldte haza, rendezni a tartozásait.

Hazatérte után a Teszoválhoz, a Településszolgáltató Vállalathoz került, ahol ügyvezető igazgatóként jelentős eredményeket ért el. Rendbe tették a temetőt – ahonnan kétszáz teherautó szemetet hordtak el –, számos utat, és általában az egész céget, melynek a dolgozói létszáma ötven főről száztízre bővült.

2002-ben – még a Vállalkozók Érdekvédelmi Klubjának jelöltjeként – egyéniben nyert, így újra a testület tagja lett. Közben 2003-ra elvégezte a Nyíregyházi Főiskola gazdálkodási szakát, most pedig a két és fél éves kiegészítő képzésre jár, és maradék szabad idejében spanyolul tanul. Közéleti emberként felgyorsultak körülötte az események: előbb a Vállalkozók Pártja országos tisztségviselője, majd 2004-ben az Magyar Demokrata Fórum helyi alapszervezetének vezetője, később megyei alelnöke lett. Ebben az évben – ahogy ő fogalmaz – a városlakók jelentős hányadának kérésére feloszlatta magát a testület a polgármesterrel szembeni elégedetlenség miatt, így új választásokat írtak ki. 2004. december 23-án kiderült: a jobboldal jelöltjeként magabiztosan, 56%-os szavazati aránnyal ő lett a befutó, így harmincöt évesen Nagykálló polgármestere.

Mint mondja: igazán jó testület jött létre, de a legfontosabb az, hogy más lett a légkör Nagykállóban, normalizálódott a helyzet az elmúlt évek eseményei után. A következő választásokig nem sok ideje maradt bizonyítani, de tervekben nincs hiány. Csapadékvíz-elvezetés, tizenöt utca leaszfaltozása, járda- és kerékpárút-építés, a városközpont rendbetétele – hogy csak a legfontosabbakat említsük.

Nincs tehát könnyű dolga Juhász Zoltánnak, akinek egyelőre nincs saját családja, így aztán teljes egészében arra koncentrál, ami a szívügye: szülőföldjéért dolgozik. Keményen, ahogy megszokta.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 20. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)