Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Szabó Józsefné
Igazgató,
Nagykálló
Szociális foglalkoztatónak indult, de mára Nagykálló egyik legnagyobb, zömében exportra termelő üzeme lett a Kállfó Jóléti Szolgálat Kht. Az igazgatónővel, Szabó Józsefnével lapozzuk fel a nem mindennapi üzem történelemkönyvét. A kisüzem alapítása, működtetése és sikerei jól példázzák a gazdasági lehetőségek mellett a közösségi akarat, az elkötelezettség, és a vezetői ambíció fontosságát.
Szabó Józsefné, Valóczki Éva Fehérgyarmaton született 1947. január 17-én. Édesanyja, Bak Mária Ilona háztartásbeli volt, édesapja, Valóczki Sándor szíjgyártó mesterként kereste a nagycsalád kenyerét. Hat testvért oktattak szépre-jóra gyermekkori családjában, Tamás kézműpari vállalkozó Budapesten, László az Operaház énekkari művésze, Sándor pénzügyi csoportvezető volt, de sajnos meghalt, és szintén nem él a 15 évesen eltemetett Miklós bátyja sem. Négy fiú után ötödikként született Éva, majd később a húga, Ágnes, aki pedikűrös-manikűrös, és aki mellesleg cukrászatot tanult. Férje, Szabó József, az ÁFÉSZ osztályvezetőjeként vonult nyugdíjba. Egy gyermekük született, József, 23 éves, némettanárnak készül a Nyíregyházi Főiskolán.
Évát sok minden érdekelte, kezdve attól, hogy játékosan ő tanította az utcabeli gyerekeket szabadidejében. A jó nevű fehérgyarmati közgazdasági technikumban érettségizett 1965-ben, majd a mérlegképes könyvelői szakmát felsőfokon is elsajátította. Tanult vállalati tervezést és statisztikát is, s mindezeknek nagy hasznát vette élete későbbi részében. A győrteleki ÁFÉSZ-nél végigjárta a ranglétra majdnem minden fokát, még jegyzőkönyvet is vezetett a tanácskozásokon, és a határozatok meghozatalát is előkészítette.
Átköltöztek Nagykállóba, ahol az ÁFÉSZ-nél előbb analitikus csoportvezető, majd számviteli osztályvezető, később számviteli és közgazdasági osztályvezető lett. Úgy gondolta, hogy közgazdasági tudását a szociális területen kamatoztatja. A szociális foglalkoztatóban a 20 fős kisüzemben a szociálisan rászorult, megváltozott munkaképességű és idős emberek nemcsak munkát, hanem szinte otthont is találtak náluk. Mónus Albertné, a megyei tanács főelőadója hívta fel Szabó Józsefné figyelmét egy új típusú lehetőségre, egy alapítvány létrehozására, pályázat útján.
Gyors egymásutánban peregnek az események Szabóné életében, hisz az egykori szociális foglalkoztató összes dolgozóinak a gondja a nyakába szakadt. Sokat köszönhet elődjének, Bihari Istvánnak, aki arra tanította, hogy mindent meg lehet csinálni, amit valóban akarunk. Legalább ötven munkaféleséget, a hulladékválogatástól a csévélésig végeztek az itt dolgozók. A kárpitozás kifejezetten értékes munkának számított. A 90-es évek elején szinte teljesen megszűnt a bérmunka lehetősége, és ez érzékenyen érintette a külföldre dolgozó üzemeket. A pénzügyi bizottság tagjaként Szabóné tudta, az önkormányzatnak nincs pénze az üzem gondjainak enyhítésére, hiába tartja fontosnak a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását. Amikor ebben a gazdasági helyzetben egy Phare pályázaton 9 millió forintot nyertek egy jóléti szolgálat, és az ahhoz kapcsolódó programok megvalósítására, komoly elismerést keltett. A Kállfó Alapítványt 1992. április 13-án jegyezték be, és hozzáláttak a Nordica cég megrendelésére sícipőbetétek gyártására. Ma már ez a cég Benetton része, és a híres olasz cég mára a sícipők összeszerelését is a nagykállóiaktól rendeli meg. Igen komoly eredménynek számít, hogy a 2002-es évben a várható 40 millió forintos árbevételből 90 százalék nyugati exportból származik.
Szép lassan bővítették a tevékenységi körüket, a profiljuk kiegészült textilvarrással, faiparral, és természetesen megmaradt a sícipő-összeszerelés. Voltak olyan évek, amikor éttermet, könyvesboltot, textilboltot hoztak létre Nagykállóban. Ezeket ma is látogathatják a vásárlók, bár nem a Kállfó működteti őket. Szabóné büszke arra, hogy jelenleg száznyolcvankét embernek adnak munkát, akiknek több mint a hatvan százaléka megváltozott munkaképességű.
Szabó Józsefné sokat tanult ahhoz, hogy egy szociális foglalkoztatóból modern, nyugati exportra dolgozó, nyereséges üzemet hozzon létre. Az alkalmazottaknak nem kell szembe nézniük az elbocsátás veszélyével. Nemcsak a kht., hanem az alapítvány is működik, megtartva a humán szolgáltatásokat. 2001 végén elnyerték az ISO 9001-es minősítést, amely önmagáért beszél. Dán és német tréningeken csiszolta vezetői ismereteit Szabó Józsefné, hogy még többet és még hatékonyabban tudjon tevékenykedni a Kállfó-ért, amelyet egy kicsit a saját gyerekének érez. Szabadidejében kikapcsolódást jelent számára a háztartás, főzés, a család hétköznapjainak szervezése. Örül annak, hogy olyan segítők álltak és állnak mellette, akik az üzem, a közélet, a család eredményeit jórészt az ő közreműködésével mutathatják fel.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 14. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Hasonló
Horváth Károly
Dr. Wischán Elek
Dr. Pollák Csaba
Cseh Árpádné
Virág Jánosné
Dr. Varga Csilla
Makár Ferenc
Oroszné Dr. Nagy Matild
Trefán Jánosné
Dr. Móré E. Csaba
Mészáros Sándor
Juhász Zoltán
Tóth Katalin
Terdik János
Busák Jánosné
Ács László
Cseh Árpádné
Dr. Vonza Tibor
Dr. Kancsev Alekszandr
Jakabné Harcsa Erzsébet
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése