Oroszné Dr. Nagy Matild

Ügyvéd,

Nagykálló

szszb_21-152_oroszne_dr_nagy_matild.jpgTalán nincs is olyan ember Nagy­kállóban, aki ne ismerné Oroszné dr. Nagy Matildot, aki a ’90-es években hosszú időn át a város egyetlen ügyvédje volt. Persze nemcsak ezzel szerzett presztízst magának, hiszen a településéért munkaideje mellett is szívesen tevékenykedő, a köz- és társadalmi életben egyaránt szerepet vállaló személyiségről van szó, aki, miközben praktizál, ha jut ideje rá, énekel is, és síkra száll az általa elfogadott nemzeti értékrend érvényesítéséért.

1963-ban született Miskolcon, gyermekkora nagy részét Kazincbarcika-Be­rentén töltötte. Édesapja hegesztőként, édesanyja ápolónőként dolgozott, öccse, Szilveszter pedig jelenleg Budapesten él, és egy munkavédelmi cég munkatársa. Kilencéves volt, mikor a család Nyíregyházára került.

Először a 3. Számú Általános Iskolában, majd a Zrínyi Ilona Gimnáziumban tanult a humán beállítottságú fiatal. Igazából történész szeretett volna lenni, nagy álma volt, hogy egyiptológiával foglalkozzon. Az élet másképp hozta, de cseppet sem bánja. Mivel nem indult az érettségi évében ilyen szakirány Debrecenben, történelem iránti vonzódását a jogi egyetemen kamatoztatta Miskolcon. Igaz, levelezőn, hiszen akkor már gyesen volt kislányával, Cintiával. Mozgalmas időszak volt: ezzel párhuzamosan dolgozott a Nyírterv műszaki rajzolójaként két esztendeig.

Mint mondja, mai napig hasznosítja mindennapi munkájában a tervrajzos ismereteit. 1985-ben Tiszavasváriban kapott szolgálati lakást is a Nagyközségi Tanács titkárságvezetői állása mellé. Két esztendő múltán a házasság Nagykállóba szólította, s onnan buszozott be mindennap Nyíregyházára, a Megyei Tanácsra. Az igazgatási osztályra hívták előadónak, tulajdonképpen ő lett a megyei „lakásügyes”. Ez sem volt egyszerű időszak: 1988-ban született fia, Kadosa, akivel szintén gyesen volt, ám mivel visszahívták dolgozni az átszervezés miatt, férje, Orosz János maradt otthon a picivel pár hónapig…

A rendszerváltozást követően a Köztársasági Megbízotti Hivatalhoz került a Vagyonátadó Bizottsághoz, majd az önkormányzatok törvényességi felügyeleti csoportjánál dolgozott, ahol Tiszavasvári és Balkány tartozott hozzá. Időközben letette a jogi szakvizsgát, és 1991-től hat éven át ő volt az egyetlen ügyvéd Nagykállóban, s ha nem is egyedüliként, de fő tevékenységként ma is praktizál. 1997-től párhuzamosan Balkányban is dolgozott: az önkormányzat jogi képviselője volt 2002-ig, ma azonban már csak ügyfélfogadást tart, míg a hodászi önkormányzatnak máig jogi képviselője. Az igényeknek megfelelően nem szakosodott: ügyvédként szinte mindennel foglalkozik. A sokszínűség jellemzi közéleti szerepvállalását is.

Úgy érezte, választott hazájában, Szabolcsban és a nagy hagyományokkal rendelkező Nagykállóban képzettségénél és indíttatásánál fogva részt kell vennie a közösség jövőjének alakításában. 1990-ben és 1994-ben indult egyéni jelöltként a Magyar Demokrata Fórum színeiben a helyhatósági választásokon, s 1998-ban a Fidesz Magyar Polgári Szövetség színeiben lett a nagykállói képviselő-testület tagja. A pártnak tagja, majd városi elnöke is lett, s 2002-ben is listás helyről került az önkormányzatba. Ekkor ő volt az egyetlen fideszes a képviselők között, a helyzet két év múlva változott meg. A testület döntő többsége elégedetlenségét kifejezve szembefordult a polgármesterrel, s 2004-ben választásokat tartottak.

Mint mondja, szörnyű fejezet volt az azt megelőző két év Nagykállóban, a testület döntése a városlakók véleményét fejezte ki. De azt is hozzáteszi: le kell zárni azt a fejezetet, és a jövőre kell gondolni. Ekkor immáron új körzetben indulva nyert egyéniben, s összesen négyen képviselik a Fideszt az önkormányzatban. Pluszfeladatokat is vállalt: korábban négy éven át a Városfejlesztési Bizottság tagja volt, most pedig a Kulturális Bizottság elnöke és a Közbiztonsági és Közrendvédelmi Bizottság tagja. Ebben messze nem merül ki a közéleti tevékenysége. Különböző egyesületekben tevékenykedik, egyebek mellett a Kállóért Egyesület alapító tagja. Szabad idejében énekel is: először a Városi vegyeskarban kezdett. Néhány társával együtt létrehozta a Meglepetés énekegyüttest, amit 2002-ben az akkori vezetés nehéz helyzetbe hozott, ám a heti kétszeri próbának és a fellépéseknek meglett az eredménye: 2004-ben Egerben arany minősítést szereztek. Oroszné dr. Nagy Matild a nyilvánosság még teljesebb megteremtése érdekében még egy lapot is alapított: 1999 óta mai napig is működik a Kállai 2. Élete párja természetesen mindenben támogatja. Kisebb megszakításokkal a ’60-as évek végétől dolgozik a Krúdy Könyvtárban, ma már vezetői beosztásban. Az intézménynek pedig az a névadója, aki korábban az igazgatója és a jó barátja is volt: Ratkó József. Férje ott volt az MDF alapító tagjai között is, így nem csoda, ha e téren is a felesége mögött áll, aki ma is energikusan, hittel végzi munkáját.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 21. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése