Nagykálló

Az autóból kiszállva elnézést kért a pár perces késésért, de sürgősen beteghez kellett mennie. Dr. Vonza Tibor a Nagykállói Városi Szociális és Egészségügyi Központ 43 éves igazgató főorvosa az intézményvezetés mellett a város mintegy 1000, és a szomszédos Biri 1500 lakosának családorvosa. A rendszerváltozás óta tagja a nagykállói önkormányzatnak, az egészségügyi és szociális bizottság elnöke. Mi több, a jelenlegi testületben egyedüli, aki a harmadik ciklusban is elnyerte a választók bizalmát.

A családja tősgyökeres nagykállói, így az sem meglepő, hogy presbiterséget is vállalt a református egyházközségben. Mindemellett tagja a megyei közgyűlés egészségügyi bizottságának. Tizenöt éve házas, a felesége dr. Vonzáné dr. Boros Krisztina ügyvéd, két gyermekük van: Viktória és Tibor.

Gépészmérnökként, a mérnök pontosságával dolgozva kívánta majdani életét élni egykoron a nagykállói gimnazista fiú, aki sorra nyerte a tanulmányi versenyeket matematikából és fizikából. Ám a ma is jó hírű Korányi Frigyes Gimnázium volt diákja nemcsak ezekben az észtantárgyakban jeleskedett, de az érettségihez közeledve egyre inkább felerősödött benne az addig sem szunnyadó humán beállítottság. A harmadik osztály végére már tudta, mi az, ami majd kitölti életét: orvos lesz, és gyógyítani akar!

A Debreceni Orvostudományi Egyetemen zökkenőmentesen teltek az évek. A szülők örültek, hogy az akkor már állatorvosként dolgozó idősebb fiuk, dr. Vonza András után a kisebbik gyermek, Tibor, is orvosnak tanul, s hogy embereket gyógyít majd. Ám a sors tragédiája: a diploma átvétele előtt pár hónappal, 1983. február 5-én az állattartással foglalkozó, örökmozgó édesapa munka közben, otthon, szívinfarktusban meghalt.

– Mondhatom, a kezeim között! Nehéz időszaka volt az az életemnek: megrendülve apánk elvesztésén ott álltam, vállamon közvetlenül négy államvizsga súlyával – emlékszik vissza a felejthetetlenre az igazgató főorvos. – Akkor fogant meg a felismerés bennem, és azóta is első számú feladatnak tartom a sürgősségi betegellátás ügyét, mert sokszor valóban csak perceken múlik az élet! – mondja.

Az édesapa már nem élhette meg a kisebbik fia diplomaosztását, hogy általános orvostanból jeles eredménnyel szakvizsgázott, és későbbi munkasikereit sem. Az édesanyát, Lőrinczy Ilonát is inkább a féltő aggódás tölti el, mintsem a büszkélkedés.

– Édesanyámnál kezdem a napot, és ott is fejezem be! A bátyám, ha csak ideje engedi, hazalátogat, teljesen normális, összetartó család a miénk – mondja dr. Vonza Tibor. – Amiatt, hogy 1983. október 17-én a szülőföldemen, Nagykállóban kezdhettem el dolgozni, és azóta is itthon lehetek otthon, az életnek hálával tartozom. Pedig nem volt ez annyira könnyű, és nem volt az különösen pályakezdőként! A fehér köpenynek kijáró természetes tiszteletért kezdettől fogva többet kellett nyújtanom, mint a máshonnan érkező kollégáknak. Nekem a rokonaimnak is bizonyítani kellett, például a nagyapám testvérének, akit kezeltem, és aki köszönetével megerősítette bennem a választásom helyességét, azt, hogy egy életen át megmaradjak e hivatás gyakorlójának. Az idők során aztán a vélt hátrányból erény kovácsolódott: és ma már óriási pluszt jelent a gyógyító munkámban, hogy generációkra visszamenőleg ismerem a pácienseim családját.

Fontosnak tartom a családlátogatásokat: azt, hogy én keressem fel a beteget otthonában, s hogy tudjam, kinél merre nyílik a konyhaajtó. A közvetlen környezet mellett így megismerhetem egy adott betegség családi halmozódását, ily módon az eredményes gyógyítás lehetőségét is. A prevencióra az orvoslásban nagyobb hangsúlyt kell, kellene fordítani, és amiről a mi életünk szól: rendszerint gyors és jó döntést kell tudni hozni! Ezt várják el tőlünk a nap minden szakában betegeink, a hozzátartozók, de mi is önmagunktól. Olykor ez utóbbi a legnehezebb! De a legszebb is a hivatásunkban!

A nagykállói egészségügyi központ hat háziorvost foglalkoztat, s részmunkaidőben a szakrendelések is megoldottak. A nap huszonnégy órájában elérhetik őket a segítségre szorulók. Mint intézményvezető, családorvos, önkormányzati képviselő is sokat tesz annak érdekében, hogy a természet adta hőforrásra egészségcentrum épülhessen Nagykállóban. A megvalósulandó fedett medence nemcsak a felnőttek gyógyulását szolgálja majd, de a kicsik úszásoktatását is.

Az állandó készenlét, az ügyeletek az orvos szervezetét is koptatják.

– Rám a feleségem vigyáz! – mondja dr. Vonza Tibor, akinek a számítógép mellett nagy szenvedélye az autózás.

Napra készen áll a legújabb modellekből, s ebben követője akadt: a kisfiát legalább úgy érdeklik a csodamasinák! De az sem ritka, hogy a családorvos családostól nyeregbe pattan, s kikerekeznek Harangodra.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 13. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)