Nagykálló

Mintha pályájával is szemléltetni akarná, hogy az egész életünket végigkíséri a tanulás, és a mai világban csak az állja meg a helyét, aki halad a korral. Jakabné Harcsa Erzsébet, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Szakkórház főigazgatójának ápolási helyettese Nyírbátorban született, de a közelben lévő Encsencsen nőtt fel, parasztcsaládban. Édesapja szép kort ért meg, kilencvenéves korában hunyt el, édesanyja szerencsére még a család körében él. Egyetlen nővére van, aki húsz évvel idősebb nála. Nagyon késői gyermekként született, mindenki meglepetésére. Idős szülők mellett, fiútestvér nem lévén a családban neki kellett sokat segítenie, így hamar megszokta és megszerette a nehéz és kemény munkát. Már első kocsiját is abból vette, hogy nyáron a szünidőben dolgozott és a keresetét félretette, amikor pedig a főiskolára került, kijelentette, hogy nem fog a szüleire támaszkodni. Ezért ösztöndíjának kiegészítéseként idős, beteg emberek ápolását vállalta a tanulás mellett.

Az általános iskolát Encsencsen végezte el, majd a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolába került, ahol általános ápoló és asszisztensi képesítést szerzett. A pályaválasztás nem volt véletlen, minden bizonnyal édesapja sugallatára történt, aki megjárta a frontot, és talán, mert sok szörnyűséget látott, mindenképpen orvost szeretett volna faragni a lányából. Ám Erzsike jól tudta, hogy idős szüleinek ő lesz az egyetlen támasza, ezért az egyetemi felvételivel már nem próbálkozott. Bejutott viszont a Hajnal Imre Egészségtudományi Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar közegészségügyi és járványügyi ellenőri szakára, ahol nappali tagozaton tanult.

Közben férjhez ment. Férje, aki anyagbeszerzőként dolgozik a kórházban, mindig megértéssel fogadta, hogy sok időt áldoz a tanulásra. Pedig annak idején, fiatal házasként csak hétvégeken találkoztak, hiszen a fiatalasszony nappali tagozaton tanult Budapesten. Mégpedig nem is akárhogy, mert mindig maximalista volt. A távolság, a tanulás és a vizsgák még a családi ünnepeket is beárnyékolták. A főiskola elvégzése után Nyírbátorba került a városi ÁNTSZ-hez, mint közegészségügyi- és járványügyi ellenőr. Ezerkilencszáznyolcvanháromban megszületett fia, Balázs, ám ő a következő év februárjában már vissza is állt dolgozni. Két év múlva a városi tanács művelődési, egészségügyi és sport osztályára került, de egy idő után úgy érezte, hogy nem akar íróasztal mögött ülni, neki a betegek között van a helye. Megpályázta az akkor megüresedő vezető asszisztensi állást a Nyírbátori Egészségügyi Központban, amit ezerkilencszázkilencvenhatig töltött be.

Továbbra is tanulni, fejlődni akart. Levelezőn elvégezte a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem főiskolai karán az egészségügyi menedzser szakot. Ennek befejezése körül, ezerkilencszázkilencvenhat tavaszán már tárgyalásban volt a nagykállói kórház vezetőjével, aki átcsábította az intézményhez. Eleinte gondolkodott az ajánlaton, az átjárás visszatartotta, de úgy gondolta, ezt az akadályt is le tudja győzni. Nagykállóban a rehabilitációs osztály főnővéreként kezdett, a kállósemjéni telephelyen, ami igazi kihívás volt.

Addigi életében a pszichiátria egy teljesen új terület volt, ehhez társult a felújítás alatt álló osztály, sok-sok gonddal. Ezerkilencszázkilencvennyolctól dolgozik a főigazgató helyetteseként. Teljesen az ápolásnak, a segítésnek kötelezte le magát. Ha tehetné, mindig a betegágynál lenne. Újra tanul, most az egészségügyi főiskola diplomás ápolói szakát végzi. Azt mondja, nincs nagyobb öröm, mint amikor odaadással, jó szóval enyhíthetünk a beteg vagy arra rászoruló ember szenvedésein. Mindig közösségi ember volt, nagy szervező. Bár nem szeretett a középpontban lenni, sokat szerepelt. A kórházban is rengeteg közösségi programot szervez, azt vallja, jó munkahelyi légkör csak úgy képzelhető el, ha a dolgozók emberileg is közel kerülnek egymáshoz, ha baráti kapcsolatok alakulnak ki. Ebben nagy szerepet játszik az általa szerkesztett kórházi újság, a Sárgaházi Krónika, mely, többek között rendszeresen tájékoztat a közösségi programokról, az intézményben történt eseményekről.

Az újságszerkesztés mellett, melyet elsősorban hobbinak tekint, imádja a kirándulásokat, a konferenciákon előadni, no meg tanítani. Több olyan tanfolyam is volt már az intézménynél, ahol előadásokat tartott. A sok munka, a számos önként vállalt feladat mellett is első számára a család. Büszke arra, hogy az otthoni teendőket mindig sikerült időben elvégezni, igaz, hogy sokszor az éjszaka ment rá. Miként büszke Balázs fiára is, aki, és ez aligha véletlen, orvosi pályára készül. Jakabné Harcsa Erzsébet boldog és sikeres ember. Úgy érzi, ha ismét döntenie kellene, újra ezt a göröngyös, de gyönyörű pályát választaná. Ezt a pályát, amelyen csak úgy lehet helyt állni, ha mindig tanul az ember.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 13. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)