Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Marján János
Cégtulajdonos,
Balkány
Egy vállalkozást akkor lehet sikeresen működtetni, ha a teljes vertikumot felöleli a tevékenység. Marján János igyekezett ezt megvalósítani a mezőgazdaság területén. Semmi pénzért nem költözne az ország elegánsabbnak mondott tájaira, mert azt vallja: nincs szebb vidék a szabolcsi tájnál. Az itt élő emberek az átlagosnál is többet dolgoznak és megérdemlik, hogy ők is részesüljenek a közösen megtermelt javakból.
Nyíregyházán született ezerkilencszázötvenötben. Édesanyja, Kapitány Mária háztartásbeliként nevelte a mai szemmel nézve nagycsaládot. Édesapja, néhai Marján János ács szakmunkásként dolgozta le az életét. Három lánytestvére az ország különböző pontján él, s hasznos emberei a társadalomnak. Marján János Szakolyban járt általános iskolába, majd a nyíregyházi mezőgazdasági szakközépiskolában növényvédő szakon érettségizett ezerkilencszázhetvennégyben. Karcagon a technikusminősítőt ezerkilencszázhetvenhétben végezte, növényvédelmet tanult. Ezt később egy középfokú orosz nyelvvizsga követte.
A balkányi Szabolcs Termelőszövetkezetben helyezkedett el, a zöldség-gyümölcs ágazatot vezette 1977 és 1989 között. Igen sok tapasztalatot szerzett itt az életről, a nagyüzemi termelésről, megtanult bánni az emberekkel. Talán ha nem jön a rendszerváltozás, még mindig abban a közösségben tevékenykedik.
Látszott, hogy atomjaira hullik a téesz és aki szeretne megélni, sürgősen változtatnia kell. Úgy gondolta, hogy a vállalkozást a mezőgazdasági területen érdemes elkezdenie. Ezt tanulta, ehhez ért, itt vannak szakmai tapasztalatai. Megteremtette a vállalkozás feltételeit és zöldség-gyümölcs felvásárlásba kezdett. Egyúttal az értékesítést is szervezte. Amikor a vállalkozása kiterebélyesedett, nyitott gazdaboltot Balkányban, Geszteréden és Bökönyben.
− Azt láttam, hogy a falubeliek és az ismerősök igen hálásak a szakmai segítségért, amit a termelés, az értékesítés területén tudunk kínálni − összegzi sokéves munka eredményét Marján János. − Sokan kérdezgettek például a talajerő-utánpótlásról, a műtrágyázásról. Érthető, hogy a könyvekben, a szakirodalomban nem tud mindenki utánanézni, ezért szívesen veszi a szakember tanácsát. Én bizonyára rácáfolok arra a mondásra, amit szállóigeként idéznek a kevésbé sikeresek. Nevezetesen azt terjesztik, nem lehet senki próféta a saját hazájában.
− Én ezzel szemben azt gondolom, az emberek nagyra értékelik a szakszerű segítséget, s már csak azért is elfogadják, mert nem messziről jött idegen mond valamit, hanem az az ember, akit gyerekkora óta ismernek. Engem a következő szezonban is itt találnak, s fejemre olvasnák, ha hibát követnék el. Egyébként is olyan jó érzés az elégedett embereket, a földből, a saját munkájukból boldoguló falubelieket látni.
Én ma is büszkén mondom, hogy a szocialista munkaszervezés idején kétszer kaptam meg a Kiváló Dolgozó címet. Szeretném úgy végezni ma a vállalkozásban a napi ügyek irányítását, hogy a kft.-nk közreműködésével vállalkozó kistermelők a munkájuk, a szorgalmuk révén jussanak ötről a hatra. Az ésszerűtlen túlméretezés helyett Marján János reálisan ítéli meg a vállalkozás hétköznapjait. Az évek alatt elért kiváló eredményt szeretné stabilizálni. A feldolgozás területén lehetne bővíteni a vállalkozást, ez egyben új profil is lehetne, ugyanakkor a magasabb feldolgozottsági szintű termékeket eredményesebben lehet értékesíteni a piacon.
Az újabb munkalehetőség azért is előnyös lehetne, mert megszüntetnék a mezőgazdaságban meglévő holtszezont és folyamatos munkát, biztosabb megélhetést kínálnának a hozzájuk kötődő embereknek. Lehetne építeni még egy tárolót, a meglévőnél nagyobbat, hisz minél kevesebb külső partnert vonnak be a tevékenységbe, annál komolyabb eredményt tudnak felmutatni. Marján János szintén kiemeli a családi vállalkozás előnyeit. Feleségével, Marjánné Rinyu Ilonával a kft.-ben sok éve dolgoznak együtt és jól kiegészítik egymást. A mezőgazdaságban a nyár a szezon, a feleség parfüm üzletében pedig a tél. Még a munkaidejüket is jobban kihasználhatják ily módon.
Gergő fia 13 éves és szívesen segít az édesapjának. Mindenekelőtt azzal, hogy tanul, de előbb-utóbb a vállalkozás teendőit is elsajátítja majd.
Szabadidejében Marján János a sportolást választja kikapcsolódásnak, szeret kocogni, teremfocizni. Sporttéren szenzációs partnernek bizonyul a fia, de egy úszás- vagy kerékpártúrára a felesége is szívesen velük tart. Ennyi szabadságot engedélyeznek maguknak, mert a vállalkozók élete többnyire zaklatott.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1997.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése