Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Kantár Attila
Iskolaigazgató,
Nyíregyháza
A megye legelső, a köznyelvben uszodás iskolának mondott intézménye az Arany János Gimnázium és Általános Iskola új igazgatója 2003. augusztus 1-je óta Kantár Attila, aki korábban igazgatóhelyettesként intézte az egyik legnagyobb létszámú iskola ügyeit. Most, hogy az igazgatói tisztségre őt nevezte ki sikeres pályázata alapján az önkormányzat, kicsit más szemmel látja a hétköznapokat. Mint mondja, olyan nagy tapasztalatú és tekintélyes igazgató után, mint a nyugdíjba vonuló Szondy György, könnyű is, meg nehéz is az intézményt irányítani. Nem akarja gyökerestől felforgatni az eddig jól bevált működési rendet csak azért, mert esetleg az új igazgatótól elvárná bárki is a változtatást. Ugyanakkor tény, hogy sokkal magasabb szintű követelményeknek kell megfelelnie, mert az iskola egyike a megye legismertebb és legelismertebb intézményeinek.
Kantár Attila, Nyíregyházán 1962. január 30-án született Kabáczy Mária és Kantár Béla pedagógus szülők gyermekeként. Tarpán tanítottak a szülők és útravalóul a munka, a hivatás szeretetét, a választott szakma iránti elkötelezettséget adták. Sajnos, már nem lehetnek tanúi gyermekük sikereinek. Testvére, Tibor, vegyészmérnök. Feleséget is a pedagógusok közül választott, Pál Ágota a Móra Ferenc Általános Iskolában tanít. Házasságukból két gyermek született, Dóra hetedikes, 14 éves, Bence 11 éves.
A Vasvári Pál Gimnáziumban tett érettségi után egy évig sorkatona, majd elkezdi tanulmányait a Bessenyei György Tanárképző Főiskola biológia–testnevelés tagozatán. 1985-ben veszi át diplomáját, ám a tanulást nem hagyja abba, mert a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen testnevelésből egyetemi diplomát szerez. Az pedig a tudatos előrelátást mutatja az elődje részéről, hogy Kantár Attila beiratkozhatott a Budapesti Műszaki Egyetem közoktatási vezetői szakára és 2001-ben ott is oklevelet kaphatott.
Szakmai pályája kollégiumi nevelőtanárként indult a Bánki Donát Szakközépiskolában, ám óraadóként már akkor taníthatta a testnevelést, a 80-as években 9-es iskolának nevezett intézményben. Kartársai megszerették, a gyerekek örültek a férfi pedagógusmodellnek, és egy év múlva át is jöhetett a jelenlegi iskolába véglegesen. Főleg testnevelést tanított, atlétikai és kézilabdaedzéseket vezetett. Nagy sikernek könyveli el, hogy a fiú kézilabdacsapat országos negyedik helyezést ért el 1999-ben. Még abban az évben kinevezik igazgatóhelyettesnek és 2003-tól pedig az intézmény első számú vezetői posztját töltheti be.
Érdekes megfigyelés, hogy sokkal többen választják a pedagóguspályát a hölgyek közül. Európa más országaira ez nem feltétlenül jellemző. Példaként egy görögországi utat említ az igazgató úr, ahol az egyik óvodában óvó bácsi foglalkozott a gyerekekkel, azok nagy örömére.
Mint Kantár Attila elmondja: a felnövekvő nemzedékek tagjai, sajnos, nem ismerik meg a férfi és a női nevelési szerepeket és magatartási formákat, hisz a tantestület 85 tagja közül náluk 12-en tartoznak az erősebb nemhez. Ráadásul a csonka családokban majdnem kizárólag az édesanyák nevelik a gyerekeket, akiknek a szemében a nevelés, az oktatás női feladatként tudatosul…
Az 1063 tanuló közül 560-an az általánosba, 503-an a gimnáziumba járnak. 1989-ben indították a 4 osztályos, 1991-ben a 8 osztályos gimnáziumi képzést. Noha a nagy múltú gimnáziumokkal egyelőre nem veheti fel a versenyt az Arany, azért egyre magasabb az ide jelentkezők tanulmányi átlaga. Volt olyan év, hogy gyengébb 4-essel – 3,7-es átlaggal – be lehetett kerülni, az utóbbi esztendőkben 4,1 és 4,2-es átlaggal érkeztek a város és a megye sok-sok településéről. Az igazgató úr meggyőződéssel állítja, hogy az elitnek mondott gimnáziumokba a kiválók szűk csoportja kerül be, de a társadalom részéről nagy igény mutatkozik a megbízható, szakmailag jól felkészült mérnökökre, tanárokra, orvosokra, jogászokra, közgazdászokra. A tantestület éppen ezért mindent megtesz, hogy gyermekközpontú nevelésben részesüljenek az idejáró diákok. Ne attól rettegjenek, hogy megbuknak, hanem hogy alapos, használható tudásra tegyenek szert az itt töltött évek alatt.
Újdonságként indítják 2004-ben a nulladik osztályt, ahol emelt szinten tanulhatnak német és angol nyelvet, ezzel is esélyegyenlőséget élvezve az uniós országok oktatási intézményeiből kikerülő diákokkal. Az úgynevezett 4+1-es képzés iránt érdeklődnek a majd a tanulók.
Két alapítvány is segíti az iskolai célokat, az Arany Jánosról elnevezett a tehetséges gyermekeket támogatja, az Életfény Alapítvány a szociális hátránnyal küzdők esélyeit igyekszik növelni. Sajnos, a tanulók egyharmada kénytelen megbirkózni a hátrány valamilyen válfajával.
Kantár Attila szabad idejében a természetjárást, a horgászatot választja pihenésül.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 17. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése