Görömbei Sándorné

Venesz József-díjas mestercukrász,

Nyíregyháza

szszb_21-26_gorombei_sandorne.jpgDinasztia születik, hisz apáról anyáról száll a mesterség, a fiúra és a lányra. A tudáshoz hivatásszeretet társul, és így Görömbei Sándorné nyugodtan elmondhatja: az egész megye, de főként Nyíregyháza nyomon követhette a kis cukrászat komoly vállalkozássá terebélyesedését. Generációk tanultak a keze alatt, és akik ismerik az általuk készített remekeket, állítják, ünnepivé varázsolják a hétköznapokat is a szebbnél szebb sütemények.

Görömbei Sándorné született Bukovenszki Irén áldhatja a sorsot és a felvételi bizottságot, hogy a boltos helyett a cukrász szakon kezdhette meg tanulmányait a nyíregyházi Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakmunkásképzőben.

Olyan tehetségesnek bizonyult, hogy a Szakma Kiváló Tanulója országos versenyen harmadik helyezést ért el, és már a tanév vége előtt átvehette a szakmunkás-bizonyítványát. Amikor 1972-ben megnyílt a megye legmodernebb szállodája, a Hotel Szabolcs, a sikeres fiatal lányt kérték fel a cukrászat beindítására. Több szakmai versenyen bizonyította rátermettségét, kupákat nyert és dobogós helyezéseket ért el.

Férjét is a szakmában találta meg. Házasságukból két gyermek született. Irén cukrász és nem mellesleg közgazdász, Sándor menedzser. Mindketten a családi vállalkozásban szereznek tapasztalatot. A szülési szabadság alatt leérettségizett, majd diplomát szerzett a Vendéglátó-ipari Főiskola szakoktatói szakán. Közel két évtizeden át oktatta a leendő cukrászokat.

Férje folyamatosan a cukrászatban dolgozott, és régi álmukat váltották valóra, amikor 1994-ben megnyitották saját házukban a cukrászdát és a műhelyt. Eleinte az asszony a hétvégi díszítésekben és a cukrászda arculatának formálásában segédkezett. Ám olyan igény mutatkozott meg a vevők részéről, amely már teljes családi összefogást sürgetett.

A szakmai lépéstartást segítette az Ízkirályok című könyv kiadása, amelyben két mesterszakács kollégával együtt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tájjellegű ételek és sütemények receptjeit adták közre. Szakmai munkásságát 1997-ben Mestercukrász címmel ismerték el. 1999-ben tagja volt Baselben a 4. Salon Culinaire Mondial versenyen a regionális csapatnak. Az egyéni és a csapat által nyert bronzérem fényes sikert jelzett. 2000-ben pedig Görömbei Sándorné átvehette a Magyar Cukrásziparosok Országos Ipartestületének Díszoklevelét. Szintén abban az évben a Gasztronómiáért érdemérem birtokosa lehetett. 2001-ben Hollandiában, az Észak-Alföld régió gasztronómiai csapatának tagjaként az európai uniós országok és az unióhoz csatlakozni szándékozók tájjellegű ételeit mutatták be. Görömbeiné Irénke szabolcsi jonatánszelete nagy sikert aratott a résztvevők körében.

Szűkebb hazájában is aktívan közreműködik a cukrászat ügyeinek előbbre viteléért. Ő vezeti a megyei Gasztronómiai Egyesület cukrászszekcióját, és tagja az Északkelet-Magyarországi Cukrász Ipartestület felügyelő­bizottságának is. Kollégái mind a mai napig sokat tanulnak tőle. Nemcsak a megyebeli, hanem az ország távolabbi részéből és a külföldről érkező vendégek is megcsodálhatják a Sóstói Múzeumfaluban a kézművesek házában berendezett szobát, ahol cukrászati alkotásokat állítottak ki. A megye, a város címerét és egy mesedobozt glazúrdíszítéssel cukorból Görömbei Sándorné készített az állandó kiállításra.

Arra törekszik, hogy a náluk dolgozók is minél magasabb szinten ismerjék meg a szakmát. Szinte anyai büszkeség tölti el, hogy 2003-ban két kolléganőjük is letette a mestervizsgát. Egész szakmai munkássága betetőzésének érzi, hogy 2004-ben Venesz József-díjjal jutalmazták 35 évi tevékenységét. S amire még joggal lehet büszke, hogy 2004 decemberétől – a tagság egyhangú szavazata alapján – az Északkelet-Magyarországi Cukrász Ipartestület elnöki teendőt is Görömbei Sándorné látja el. 2005-ben pedig az IPOSZ Aranykoszorús Mestere lett.

A romantikus, nosztalgikus, egyedi süteményeket igyekszik megszerettetni a vevőkkel. S mint az idő eddig igazolta, sikerrel. Görömbeiné lelkesen beszél arról, hogy a modern táplálkozási elvek jól összeilleszthetők a gasztronómiai élvezetekkel. A túlzott édesítés helyett például pudinggal lehet lazítani a krémet. Diabetikus süteményeket mindennap kínálnak a cukorbetegeknek vagy a fogyókúrázóknak. Még speciális készítmények is kikerülnek a műhelyből, hisz a tejre, tojásra, lisztre érzékenyeknek is tudnak megfelelő süteményt kínálni.

Felidézzük nagyanyáink konyhájának ízeit. Görömbeiné Irénkének meggyőződése, hogy a sütemény megjelenése, alkalmi jellege, formája, nosztalgikus hangulata emeli az ünnep fényét. Esküvő, karácsony, szilveszter, húsvét, névnap, születésnap elképzelhetetlen valamilyen dísztorta nélkül. Esztétikai és élvezeti értéke egy csöppnyi boldogságot, harmóniát varázsol a tortát körbeülők lelkébe.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 21. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése