Balogh Gyula

Vállalkozó,

Rakamaz

szszb_05-182_balogh_gyula.jpgSzorgalmas munkával, tanulással, példamutató élettel kiemelkedett társai közül. Mélyről indult, messzire jutott. Immár vállalkozóként ismerik és elismerik tenyérnyi hazánkban és a hatalmas Oroszországban.

Nem felejtette el, honnan jött, most is segíti társait, egykori sorstársait. Segít tanácsokkal, útbaigazítással, azon van, hogy a rosszindulatú vállalkozók ne használják ki a romákat. (Jóhiszeműen élem az életem  − szokta mondogatni.) Sok-sok romának munkát és kenyeret ad. Nem tagadja meg múltját és származását. Igaz, neve és külseje miatt nehéz is lenne a tagadás. Jóképű, kreolbőrű férfi. Dús, fekete haja, kedves beszéde is szimpatikussá teszi. A neve Balogh Gyula. A cégének neve: Balogh és Fia Kft. Rakamazon, illetve Tokajban van a vállalkozás központja. A Tokaji Halász Csárdában a világ sok híres embere ismerkedhetett meg Balogh Gyulával és fiával.

Vállalkozóvá, üzletemberré küzdötte fel magát. Több módon segíti a romákat. 1993-ban ő volt a Magyarországi Roma Kupa kitalálója, ötletadója, egyben főszponzora. Nemes, követésre méltó hagyományt teremtett. Beírta nevét megyénk és hazánk történetébe. 1996 májusában Nyíregyházán harmadszor rendezték meg a roma focisták harmadik kispályás kupadöntőjét. A megyeszékhely polgármester asszonya, Csabai Lászlóné és Farkas Flórián, az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke is részt vett a nagyszabású rendezvényen. Balassagyarmatról, Nyírcsaholyból, Ózdról, Gödöllőről, Ibrányból, Kocsordról is jött csapat. Fellépett a tornán a Ferencvárosi Roméró csapata, a Baktalórántházi Feketelábúak csapata, s természetesen a rakamazi gárda, Balogh Gyula csapata is küzdött a döntőbe jutásért.

Az országból nem kevesebb mint ötvenhét csapat sereglett össze a Nyíregyházi Stadion zöld gyepén. Természetesen nemcsak a focicsapatok seregszemléje volt ez. Cigányzenekarok, cigányegyüttesek is felléptek a szabadtéri színpadon. Látványban nem volt hiány, szórakozhatott a nagyérdemű közönség.

Farkas Flórián elismeréssel szólt Balogh Gyula kezdeményezéséről, illetve hagyományteremtéséről. Mint mondta, a torna élményt, önbizalmat ad a romáknak. A tornán is bizonyítják a romák játékkedvüket, küzdőképességüket. A rendezvény kapocs lehet a többség és a kisebbség között.

A rendezvényre színes prospektust adtak ki, ebbe köszöntőt írt Dajka László főszervező. A köszöntőből idézünk: „A Magyarországi Roma Kupa megrendezése Nyíregyháza városában immáron hagyomány, s az sem véletlen, hogy mára  − túlzás nélkül mondhatjuk  − Európa legnagyobb etnikai sporteseményének számít. Minden ilyen és hasonló rendezvény az összetartást, a szeretetet, a méltóságot erősíti bennünk, hiszen a nemes versengés erősíti azt a mentalitást, amely a megértésen és az elfogadáson alapszik. Ezért is nélkülözhetetlen ennek megőrzése. Mi itt, ma a döntőn együtt vagyunk győztesek!”

Balogh Gyula sok éven át betanított munkás volt a híres Rakamazi Cipőipari Szövetkezetben. (Később szakmunkás lett és érettségi vizsgát is tett.) A rendszeres napi munka fegyelemre, önfegyelemre nevelte. Talán veleszületett a kereskedő, vállalkozó tehetség. Megspórolt pénzéből vett egy lovat és egy stráfszekeret. Maszek fuvarosként fuvarozott szenet, bútort, mindent.

Napi kapcsolata volt a lakossággal. Gyűjtögette a forintokat, a filléreket. Nagyobb, bonyolultabb vállalkozásokba kezdett. Túllépett az ország határain, Ukrajnában és Oroszországban kötött üzletet. Olyan kölcsönös hasznon alapuló üzletet, amelynek megyénk lakói is hasznát vették, illetve hasznát veszik. A rendszerváltás után hozott be megyénkbe hiánycikknek számító vasanyagot, a mezőgazdaságban nélkülözhetetlen traktorokat. Mostanában főleg fában és különböző tranzit kereskedelemben utazik. A vas és a cement immár kvótaköteles. Kvótát pedig nehéz szerezni.

A felesége, Baloghné külön kis fejezetben érdemel említést. A neve Natalia Harlamova. Született, illetve nevelkedett Fehéroroszországban. Anyanyelvi szinten beszél oroszul és ukránul. Ő a kft. tolmácsa és menedzsere, vagyis az orosz üzlet motorja.

A kft. több lábon áll. Lakásépítkezésekkel is foglalkozik Nyíregyházán, Rakamazon és több településen. S Balogh Gyuláé, pontosabban a nagyobb fiáé a Tokaji Halász Csárda. A csárdához állattenyésztés is kapcsolódik. Hetven sertést és több versenylovat tart a kft. Halászlé, süllő, kecsege, pulykamell csalogatja a vendégeket a csárdába, meg a tüzes muzsikát adó cigányzenekar.

A csárda vendégkönyvébe híres emberek is beírtak köszönő, elismerő sorokat. Olyanok, akik a finom ételek és italok után megnyalták mind a tíz ujjukat. Ilyen volt például Izrael magyarországi nagykövete. Hazánkban rendezték nemrég az atomfizikusok világtalálkozóját. Amerikai, orosz és francia atomtudós is beírta nevét a csárda nagy könyvébe. Van tehát sikerélmény.

Balogh Gyulának a kisebbik fia négyéves. Szakasztott az apja.

Van hát utánpótlás, lehet, hogy alakul a dinasztia.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése