Fodor Lászlóné

Ügyvezető igazgató,

Rakamaz

szszb_05-184_fodor_laszlone.jpgA tollforgatóknak mindig hálás téma egy-egy sikeresen dolgozó női vezető. A közvéleményt is mindig érdekli ez a téma. Erre is számítottunk, amikor arra kértük Fodor Lászlónét, a Rakamazi Fa-, Fém- és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatóját, hogy mutatkozzon be e könyvben, írja be nevét megyénk történetébe. (Sajnos, kevés női vezető bemutatkozására van lehetőség.)

Íme az általa leírt bemutatkozás:
− Az élet útjai kifürkészhetetlenek. Nem tudható előre, hogy mit hoz a sors, milyen útirányt szab meg számomra, amelyen végig kell menni, s ha erre az útra ráléptem, akkor nincs visszaút. Be kell bizonyítanom magamnak és másoknak is, hogy képes vagyok a rám háruló feladatokat ellátni. Ha pedig vállaltam, amit megszabtak számomra, akkor bizonyítani kell, bár ez igen nehéz feladat. Amikor ezt mondom, nehéz négy év áll mögöttem.

−1943. február 25-én születtem Rakamazon. Szüleim földműves emberek voltak, 1961-től tsz-tagok. Édesapám meghalt. Édesanyám most 83 éves. 1961. szeptember 30-án kötöttem házasságot Fodor Lászlóval, aki az Utasellátó Vállalat 51. sz. egységénél dolgozott. Jelenleg rokkantnyugdíjas. A házasságunkból egy fiunk született. A fiunk a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen szerzett diplomát. Jelenleg külföldön dolgozik, a SAP cég konzultánsa. E cég neve és címe: I. C. S. International Computer Service Houston, Texas. Jó tudni, hogy fiunk perfekt beszél angolul és németül.

Én felsőfokú szakmai végzettséggel, árszakértői, mérlegképes könyvelői, külkereskedelmi bonyolítói és adótanácsadói szakvizsgával rendelkezem. A RAFAFÉM Szövetkezetnél 1992. június 24-től 1992. december 4-ig megbízott elnökként tevékenykedtem. Ez az öt hónap tele volt nehézségekkel, csődeljárás, csődegyezség, átalakulás, felmondás és végkielégítés elszámolása a dolgozókkal. Ezek borzalmas terhet jelentettek számomra. A szempont az volt, hogy a jó hírű RAFAFÉM Szövetkezetet MEG KELL MENTENI. Nem szabad megengedni, hogy egy-két volt korábbi vezető a felszámolás sorsára juttassa a szövetkezetet. Ennek érdekében tettük meg a kis kollektívával együtt azokat a lépéseket, amelyek a csődegyezség sikeréhez juttatta el a szövetkezetet. Az 1992. december 4-i átalakuló taggyűlésen a tulajdonosok (152 fő volt) bizalmat szavaztak nekem és megválasztottak a jogutód RAFAFÉM – Fa-, Fém-, Ipari- és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatójává, jelenleg is ebben a munkakörben dolgozom.

Természetesen ez a megbízatás is igen komoly nehézségeket és követelményeket támasztott velem szemben. Ha azt mondom, hogy megtanultam a szövetkezeti I. és II. törvényt az átalakulás miatt, ezt mind el kellett felejteni és meg kellett tanulni a Társasági szerződéshez kapcsolódó törvényeket. 1992. július 1-je után az új Munkatörvénykönyv változását és bizonyos jogi fogalmakat, amelyek egy vezető számára szükségesek. Az átalakulás után a tulajdonosok egy része dolgozni akart az újonnan megalakult kft.-ben. Sajnos, a csődidőszak alatt a megrendelők egy része elfordult tőlünk, a megrendelések egy részét a korábbi vezetés átmentette a saját vállalkozásába.

Egy ilyen leállított üzemben kellett megkezdeni a tevékenységünket, nagy adósságállománnyal, megrendelések nélkül, forgóeszközhiánnyal, stb. Nagy optimizmusomnak köszönhetem, hogy úrrá tudtam lenni a letargián, hiszen ilyen pillanatok is voltak az elmúlt négy évben… Azt viszont elmondhatom, hogy jelenleg hatvannyolcan dolgoznak a kft.-ben. A két tevékenység tovább működik. A faipari részleg épületasztalos-ipari termékeket, ajtókat, ablakokat, iroda- és egyéb bútorokat, a vasipari részleg fém épületszerkezetek gyártását és szerelését végzi, tartályokat, konténereket, fém ajtókat és ablakokat gyárt. Az elmúlt négy évben kialakult az üzleti életben olyan kapcsolatunk, amelynek nyomán visszatérnek a megrendelők. A kör tovább bővül, mivel új partnerekkel kerülünk kapcsolatba a Duna másik oldalán is. Sajnos, az üzleti életben kegyetlen törvények uralkodnak. Több olyan cég jelenik meg a piacon, amely nem foglalkoztat munkaerőt, de ott van az üzleti tárgyalásokon, és mivel lehetősége van arra, hogy a munkát továbbadja, minden befektetés nélkül jó üzletet tud bonyolítani, és lényegesen alacsonyabb áron tud vállalkozni, mert nem jelentkeznek az adóhivatalnál, a tb-nél fizetési kötelezettségei. A faipar és a vasipar területén sok a konkurens. Az épületeink, a gépeink a munkák végzésére alkalmasak, a szakmai állományuk is jó. Az utóbbi 3-4 hónapban megjelentek az érdeklődők Németországból is, akik üzleti kapcsolatot szeretnének kialakítani velünk. Sajnos, a nagy távolság eddig elriasztotta őket. Bízom abban, hogy az M3-as autópálya építése közelebb hozza megyénkhez a nyugati befektetőket, s ez nekünk is jó lesz.

Fodorné határozott fellépésű, jó tárgyalókészségű, kiegyensúlyozott asszony. Sokat tett és tesz azért, hogy annak a hatvannyolc családnak biztosított legyen a megélhetése.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése