Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Kovács Mihályné
A gasztronómia követe
Nyíregyháza
A világ számos országában tárt karokkal fogadnák az olyan ritka és sikeres nőket, mint dr. Kovács Mihályné, született Szécsi Valéria, hazánk Gasztronómiai Követe. Egy ősrégi kínai mondás szerint „A Mestert a tanítványai minősítik.” Ezen állítás mentén bízvást kimondhatjuk azt, Valika a méltán híres magyar vendéglátás avatott Nagymesterei közé tartozik. A korábban kivívott jó hírnév terjesztésére, annak magasabb szintű továbbvitelére tette fel az egész életét. Alkotó szellemét, szívósságát minden bizonnyal felmenőitől örökölte. Miért van szüksége valamiféle szívósságra egy gasztronómiai szakembernek?
Valika vendéglátóipari eladó tanulóként lépett a szakma színpadára 1964-ben. 1972-ben középfokú államháztartási ügyintéző képesítést szerzett. Szakmai előmenetelének újabb állomása egy üzletvezető-helyettesi munkakör lett. A vezetői képesítését időközben sikeresen abszolválta. A Vendéglátóipari Vállalattól 1973-ban lépett be az alkotói munkássága megvalósításának teret és helyet adó Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Szakközépiskola és Szakiskola kapuján, ahol szaktanár, szakoktató és gyakorlati oktatásvezető. Akkor még nem sejthette igazán, hogy ez a kapcsolat majd’ egy életre szólóvá válik… Vezetői munkája mellett folyamatosan képezte magát. 1977-ben elvégezte a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola szakoktató szakát. Mindig haladt a korral és mindig nyitott volt minden olyan újra, érdekesre és különlegesre, amivel öregbíthette a szakma elismertségét és megbecsülését. 1986-ban Szegeden a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán pedagógia szakos egyetemi diplomát szerzett. A pályaválasztás pszichológiájából doktori szintnek megfelelő diplomamunkát készített. 2002-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Közoktatásvezetői Szakát is elvégezte. Tapasztalatait, javaslatait különböző tanulási útmutatókban foglalta írásba. Ezek közé tartoznak a „Kávé, kávékülönlegességek.”, az „Italok felszolgálása.”, a „Saláták készítése.”, valamint a „Vendégek előtti műveletek végzése” című munkái. Saját művei mellett lektorálta a „Pincér szakma” nevű központi programot. „A pedagógus személyiség nevelő hatása” címet viselő pályamunkája harmadik helyezett lett. Szakirányú írásai mellett foglalkozott a magyar gasztronómia történetével is. 2002-ben megírta „ A vendéglátóipari szakképzési rendszer országos és intézményi története” című szakdolgozatát, aminek az elkészítéséhez a legrangosabb forrást használta fel, történetesen a Vendéglátóipari Múzeum szakmai anyagait.
Számtalan hazai és nemzetközi versenyen, kiállításon – tanítványaival együtt – egyre nagyobb kihívást jelentő feladatokat oldottak meg. A rengeteg érem, elismerő oklevél, különdíj ékes bizonyítéka mindannak a kitartó (szívós) munkának, amit Valika tanítványaival és kollegáival közösen, vállvetve végzett hosszú-hosszú éveken át. A teljesség igénye nélkül, íme, ízelítőül néhány közülük: Nemzetközi verseny, Siófok, a Mester első aranyérmes asztala. „ Knorr Kulináris Akadémia” Magyar bajnokságon zsűrizett. „Tirpák Népi Ínyencségek Fesztiválja” és a VI. Országos Gasztrocsata.
Valika elismerései közül a legkedvesebbeket említjük meg: „Schnitta Sámuel Díj” az ország első női nyertese, 2001. Öt évvel később „ Margócsy Emil Díj”. 2010-ben „Balázs Mester Díj.” A szívének és lelkének legeslegkedvesebb: 2014. március hetedikén, az MNGSZ Elnöksége és Mesterbizottsága, a magyar gasztronómiáért végzett kimagasló munkájáért a „Gasztronómia Követe” Díjat adományozta. 2009-ben a Szakácsegyesületek Világszövetsége és a hazai szövetség elnöke Kiváló Munkáért Arany Emlékplakettjét kapta. 1999-ben a Baseli IV. Salon Culinaire Mondial versenyen az általa vezetett Kelet-Magyarországi csapat bronzérmes lett. Éveken át vezette csapatát a Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskolában megrendezett nemzetközi gasztronómiai versenyeken, ahonnan szép eredményekkel tértek haza. A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Nyíregyháza és Környéke Régió és a helyi egyesület elnöke volt közel 20 évig. Jelenleg a megyei Kereskedelmi és Iparkamara mesterbizottság (pincér, vendéglős, fogadós) elnöke. A Magyar Népi Ízőrző Lovagrend tagja. A Schnitta Sámuel Magyar Éttermi Kultúráért Egyesület oktatási bizottságának elnöke.
Családi életéről álljon itt néhány mondat, tény és adat: Nyíregyházán született 1950. április huszonötödikén. Férje, Dr. Kovács Mihály jogtanácsos. Lányaik: Réka, 41, húga, Kinga 38 éves. Valika napjainkban is aktívan kiveszi a részét a szakmai-közéleti munkából, tanít a Leonardo Akadémián, törődik az unokákkal. Életét – tudtán kívül – Schnitta Sámuel örökbecsű gondolata határozta meg: „Múlt nélkül nem lehet sikeres és teljes a jövő.”
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése