Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Pregun István
A Püspöki Konferencia titkárságvezetője,
Budapest
Belső harmóniája, emberszeretete, a meghallgatás képessége Isten elkötelezett szolgájává tette. S szolgálni kíván embertársai körében is dr. Pregun István, mert meggyőződéssel vallja: szomjúhozzák a szépet, a jót, az igazat a felemás erkölcsi viszonyok közt az igazság keresői. Ezt persze már több évtizedes szolgálat tapasztalataként fogalmazza meg magának.
Orvosnak készült a görög katolikus édesapa és a nagy család gondját a vállára vevő édesanya mellett. Fábiánházán született ezerkilencszáznegyvenháromban. A legidősebb testvére, László már nincs közöttük, Kati férfias szakmát tanult és gépészmérnök lett, Márti fogszakorvos, Éva gyógyszertári asszisztens.
István pannonhalmi diákként ismerkedett meg a világgal, amely nem kényeztette el azokat, akik nem a hivatalból diktált ideológia szerint kívántak élni. Az tűnt fel neki már harmadikos, negyedikes korában, hogy diáktársai megkeresték lelki problémáikkal és tanácsot kértek tőle. Mígnem egy szép napon apja elé állt: ő is papként képzeli el az életét. Bizonyára örült ennek az édesapa, de mégis azt mondta: megtiltom, hogy miattam válaszd a lelkészi pályát, ezt csak belső meggyőződésből szabad.
Akkorra már elhatározássá erősödött az érdeklődés, és ezerkilencszázhatvanegyben az érettségi után a Központi Hittudományi Akadémián kezdte meg tanulmányait Pregun István. Nagy odaadással és szorgalommal sajátította el a választott hivatáshoz szükséges tudományos ismereteket.
Az egyetem elvégzése után feleségül vette Báncsi Margit gyógyszerészt, akinek nagyon sokat köszönhet, hogy megteremtette a nyugodt hátteret, a családi harmóniát a felelősségteljes beosztásokhoz. Két fiuk született, Tamás és István. Mind a ketten orvosok, Tamás az I-es Szemklinikán, István a II-es Belklinikán gyógyítja a betegeket. Egy-egy kislányuk született, Lilli és Flóra.
Nagykállóban segédlelkészként kezdte pályafutását Pregun István. Eleinte irigyelte a kőművest, az asztalost, mert ők azonnal láthatják munkájuk eredményét. Míg a pap legfeljebb hosszú évek múlva, hisz az emberformálás türelmet, beleérzést kíván. Öt esztendő alatt megismerte és szívébe zárta a tartózkodónak, hidegnek vélt, ám szeretetet adó kállói népet.
Amikor Dudás püspök elhunyt és dr. Timkó Imrét nevezték ki püspöknek, ő meghívta Pregun doktort személyi titkárának. Ezerkilencszázhatvankettőben került Nyíregyházára, és két évtizeden át töltött be fontos tisztségeket. A püspöki titkár szerteágazó szervezési tevékenysége mellett ókeresztény irodalomtörténetet és dogmatikát tanított a Nyíregyházi Hittudományi Főiskolán. Előbb teológiai nevelőtanár, majd rektorhelyettes, végül rektor lett.
− Az a cél vezetett, hogy a papnövendékek korszerű módon hirdessék Isten igéjét, értsék meg az összefüggéseket. A másik legalább ilyen fontos célom volt: elfogadtatni a várossal a főiskolánkat. Első lépés a Nika kórus nyilvános szereplése a Ki mit tud?-on, már ránk irányította a reflektort. Sajnos, tendenciózus, torz kép élt az egyházról a köztudatban. Erőm és hitem szerint ezen kívántam változtatni.
Pregun doktor még emlékszik rá, amikor a kispapok is részt akartak venni egy almaszedésen, de nekik nem engedték meg ezt. A számkivetettség, az elzárkózás állapotát jelentős mértékben sikerült oldani, amikor a városi tanács tagjává választották. A szép szavú pap mondandójára felfigyeltek a városatyák, és az akkori vezetők részéről jó adag bátorság szükségeltetett az egyenrangú elismeréshez.
Kimagasló teológiai és szervező munkája eredményeként kinevezték a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárságvezetőjévé ezerkilencszázkilencvenkettőben. A külkapcsolatoktól a financiális kérdésekig, az Apostoli Szentszéktől a karitatív feladatokig mindent a konferencia lát el. Dr. Keresztes Szilárd püspök pedig kinevezte a Nyugat-Dunántúlon szórványban élő görög katolikusok püspöki helynökévé. Fiatal egyházközségekben egykori tanítványaival hozza össze a sors különös rendelése.
Úgy véli, hogy a hazánkban élő háromszáz-háromszázötvenezer, köztük közel százezer megyénkbeli görög katolikus hívő lelki gondozása, vallásgyakorlásuk igényének kielégítése ma a legfontosabb tennivalói közé tartozik. Pregun doktor vallja: a pap legyen igazi szakember, tudományos és világnézeti ismeretei, az egyes élethelyzetekben tanúsított magatartása, személyes élete legyen vonzó példa a közösségnek. Gondolkozzon korszerű módon, filozófiai alapokra épüljön a tudása és a szolgálata. S a leglényegesebb: mérhetetlen szeretet kormányozza minden lépését. Első miséje jelmondatául is ezt választotta: A szeretet az Isten, aki szeretetben él, Istenben él. Ilyen napjaink papi eszménye.
Elégedett, optimista ember, hitte, hogy egyszer minden zsarnokságnak vége, s lelkiismerete szerint élhet mindenki. Ma már nem irigyli az asztalost…
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)
Hasonló
Dr. Szórádi Sándor
Dr. Szeifert Gyula
Czibere Károly
Dr. Kapolyi László
Lezsák Sándor
Dr. Dudás Ferenc
Dr. Szórádi Sándor
Dr. Ináncsy Miklós
Dr. Molnár József
Bodó Sándor
Juhász Ferenc
Princz Oszkár
Rigó Zoltán
Kálnoki Kis Sándor
Horváth Kálmán
Szikora Tamás
Szakály György
Serafin József
Lakner Zoltán
Dr. Hegedüs Csaba
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése