Hodász 

Ötgyermekes családból származik, édesapja gazdálkodó volt, édesanyja a háztartást vezette, a gyermekeket nevelte. Harmadik gyerekként 1912. május 18-án született Tímáron. Elemi iskolai tanulmányai után tanítónője javaslatára a nagykállói gimnáziumba került, ahol akkor Ady Lajos volt az igazgató. Egyebek mellett görög és latin nyelvet is tanult, és hamar kiderült, hogy igen jó képességű diák.

Édesanyja rendkívül vallásos volt, ez nagy hatást gyakorolt rá, emiatt választotta a papi pályát, így érettségi után Budapesten, a Pázmány Péter Egyetem Teológiai Karán tanult tovább. 1937-ben, pappá szentelése előtt kötött házasságot Kohut Erzsébettel, aki a kenézlői görög katolikus esperes lánya, tanárnő volt, és aki anyai ágon közvetlen rokona volt Firczák Gyula munkácsi görög katolikus püspöknek.

Pappá szentelése után négy évig Nyíregyházán káplán és hitoktató volt, majd 1941-ben Dudás püspök úr Hodászra helyezte. A település lakosainak „jó része” cigány volt, olyan körülmények között élt, amelyet nemcsak embertelennek, hanem „istentelennek” is lehetett nevezni. A háború még tovább fokozta a nyomort a cigánytelepen, amit Hodászon „Kolerásnak” hívtak, ahová nem szívesen tette be a lábát sem magyar, sem idegen utazó ember. Sója esperes úr ezeket az embereket is Isten teremtményének tekintette, nem tett különbséget köztük és a magyarok között. Azt hangoztatta, hogy ezeket az embereket, a cigányokat nagyobb mértékben kell segíteni, élete célja volt, hogy ezt bebizonyítsa.

Minden nap délután lement a „Kolerásra”, és napnyugtáig gyerekek és felnőttek vették körül, mivel hamar elnyerte a bizalmukat. Ezt az ének-zene, a tánc és a sport segítségével érte el, a köré gyűlt fiataloknak és felnőtteknek, akik bíztak benne, mesélt Istenről, Jézus Krisztusról és a szeretetről.

Hirdette: a társadalom (a politika) feladata, hogy elvezesse az embereket a földi jóléthez, de ha a társadalom ezt nem vállalja fel, akkor az egyháznak kell segítenie a cigányságot. A legfontosabbnak a nevelést, az oktatást és a társadalomba való beilleszkedést tartotta. Megtanította a gyerekeket köszönni, kezet és lábat mosni, késsel-villával enni. Hogy a világról tájékozottak legyenek, meg kellett őket tanítani írni-olvasni is. Ezért a cigánytelephez közel megvett egy magyar házat, amiben kápolnát alakítottak ki. A falakat nemcsak szentképek borították, hanem az ábécé betűi is. Később a villanyt is bevezették, együtt tanultak írni, olvasni, énekelni.

Minden héten és ünnepnapon misét tartott, ahol a gyerekek és a felnőttek először magyarul tanulták meg a mise énekeit.

Elhatározta, megtanulja a cigány nyelvet, hogy lefordítsa a misét. Ebben segítségére volt, hogy fiai: Csaba, Szabolcs és Kenéz Pannonhalmán, a Bencés Gimnáziumban tanultak, így ő a főkönyvtárt bújta, ahol megtalálta József főherceg cigány nyelvtankönyvét. Ezt csiszolta össze az élő nyelvvel, ezt éneklik most már a cigány nemzedékek minden év szeptemberében a Kereszt Felmagasztalásakor Máriapócson, ahová mindig gyalog ment a hatalmas cigány processzió, és ahol a nagymisén ők énekeltek. Egyre többen lettek, mert a szép ének, a zene meghódította magyar híveket is. Mindezt egyre rosszabb szemmel nézte a politikai hatalom (nem a helyi vezetők!), és amikor megüzenték neki, hogy három nap hideg élelemmel jelenjen meg a községházán, akkor a cigányság hatalmas tömege védte meg a meghurcoltatástól. Sója Miklós esperes negyven évet szolgált Hodászon, jelszava az volt: „A szegényeknek hirdettetik az evangélium!” Máté 11,5 „Le csarengé gálszoszájvel o évángéliumo”. A Hodászon végzett munkája és híre eljutott a határokon túlra, Rómába is, ahol a pápa fogadta Sója Miklóst és feleségét. Őszentsége külön üzenetet küldött a hodászi cigányoknak, amikor megkapta a szentmise cigány nyelvű változatának kazettáját. Harrach Péter volt szociális miniszter pedig úgy nyilatkozott tevékenységéről: „Európába Hodászon keresztül vezet az út”, ahol új templom, közösségi ház, öregek napközi otthona, ifjúsági ház épült. Sója Miklós, aki egész életével példát mutatott, nagyon fontosnak tartotta a nevelést, a hitet, a cigány emberekkel, akik nagyon tisztelik Szűz Máriát, olyan lelki kapcsolatot alakított ki, amely bizalmat sugárzott. Munkájának is eredménye, hogy egyre több cigánygyerek végezte el a nyolc általánost, a középiskolát, és sokan főiskolára is eljutottak. 1981-ben vonult nyugdíjba, nyugdíjasként más vallások istentiszteletét is lefordította cigány nyelvre. 1996-ban 84 éves korában hunyt el Nyíregyházán. Temetésén nagy tömeg vett részt, akik jelenlétükkel fejezték ki iránta érzett szeretetüket. Püspöke dr. Keresztes Szilárd így búcsúztatta: szerény és csendes szavai ellenére az Úr adott neki mint örömhirdetőnek nagy erejű szót az evangélium hirdetésére, melyet hiteles tevékenységével igazolt, az egész világon beszélik majd szavait és tetteit.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 14. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)